Emlékezés Oltványi Pál szegedi plébánosra

Kétszáz éve, 1823. augusztus 1-jén született Szegeden Oltványi Pál, a Csanádi Egyházmegye jeles papja, a magyar oktatásügy és leánynevelés kimagasló egyénisége, az árvák és a szegények jóságos atyja.

Jómódú, mélyen vallásos polgári családból származott, mely két buzgó papot is adott az Egyháznak. Középiskolai tanulmányait Temesváron és Szegeden, a teológiát a bécsi Pazmaneumban végezte.

1846. április 1-jén szentelték pappá a temesvári székesegyházban. A fiatal papra igen nagy hatással volt az 1848-as szabadságharc, melynek emlékét élete végéig őrizte a szívében és lelkében. Elöljárói kérésére nem állt be katonának, de izzó hazaszeretete erősen motiválta gondolkodásában, életében és cselekedeteiben.

A tehetséges és buzgó papot a főpásztora központi szolgálatra jelölte ki. Kezdetben püspöki levéltáros, majd püspöki titkárként tevékenykedett. Emelkedhetett volna igen magasra a püspöki palotában, de a szabadságharc leverése és a Bach- rendszer elnyomó kormányzása elvette kedvét az aulai szolgálattól.

Újbesenyőre került káplánnak, majd 1854-től 1873-ig Földeákon látta el a lelkipásztori munkakört. Plébánossága alatt nagy tervek foglalkoztatták. Hogy az álmaiból valóság legyen, úgy érezte, világot kell látnia, sokat kell tanulnia, gyakorlati emberré kell válnia, hogy eredményesen szolgálhassa a papi hivatása mellett a magyar oktatásügy fellendítését.

Éveken át járta Európa országait, Rómát, kutatta és látogatta a jeles iskolákat, figyelte az épületeket és tanulmányozta az oktatási módszereket.

Hogy kellő gyakorlatra tegyen szert: 1857-ben templomot, 1861-ben iskolát, 1864-ben temetői kápolnát épített Földeákon. Papsága alatt hamar rájött, hogy számára a népiskolák építése és a magyar leánynevelés megvalósítása a legszentebb feladat. A plébániáján fölépített népiskolája és működtetése lelkesítőleg hatott tervei megvalósításához. Lelkipásztori buzgóságára sokan felfigyeltek hazánkban, de Bécsben és Rómában is. IX. Piusz pápa 1862-ben pápai kamarássá, főpásztora 1873-ban Szeged város plébánosává nevezte ki.

A kinevezése után a nagybátyja, Oltványi István alapítványát felhasználva Szegeden leányiskolát és nevelőotthont hozott létre. Az oktatást és a nevelést az apácákra bízta, de az igazgatói tisztséget személyesen látta el.

A szegedi leányintézetet megvalósítása után Földeákon és Oravicán is korszerű iskolákat létesített, ahol szintén a nővérek tanítottak.

1878-ban a szegedi alsóvárosi temetőben a nővérek nyugvóhelyéül egy kápolnát építtetett.

1879-ben, a nagy árvíz idején Oravicán megvett egy 11 szobás épületet, mely az irgalmasság házaként szolgált az árvíz elől menekülő családok befogadására.

1880-ban a főpásztora – a lelkipásztori és oktatásügyi buzgalmát jutalmazva – címzetes csuthi préposttá nevezte ki. A prépost az oktatásügy szolgálata mellett árvaházakat is alapított, a tehetséges, de szegény leányok számára pedig kollégiumot létesített.

Élete végéig nagylelkűen támogatta a szegény híveit, valamint a szegény és árva leányok taníttatását.

1891-ben, 68 éves korában ideiglenesen lemondott a plébániáról (hogy ez mit jelentett a valóságban? –    nem tudjuk), s csak 1900-ban vált meg véglegesen a lelkipásztori szolgálattól és igazgatói tisztségtől.

Oltványi Pál prépost atya a lelkipásztori, építészeti és oktatási szolgálata mellett gazdag irodalmi tevékenységet is folytatott. A fővárosi és hazai folyóiratok előszeretettel közölték az oktatásüggyel és a neveléssel foglalkozó cikkeit. Irodalmi munkásságát nyomtatásban megjelent 29 könyve fémjelzi, melyben bőven találkozunk irodalmi, történelmi, hitbuzgalmi és pedagógiai művekkel. Örömmel jelentetett meg szentbeszédeket tartalmazó, a Szűzanya tiszteletét hirdető és a helyes hazaszeretetre nevelő könyveket is.

Oltványi atya Szegeden, életének 86. évében költözött az Örök Hazába.

Születésének évfordulója kapcsán tisztelettel és szeretettel gondoljunk a magyar lányok, az árvák, a szegények és bajbajutottak nagylelkű és jóságos atyjára, Szeged város nagy és híres fiára.

Marics József