Kezdőlap A lelkiatya válaszol Érezhetjük az elhunyt szeretteink jelenlétét?

Érezhetjük az elhunyt szeretteink jelenlétét?

Tisztelt Lelkiatya! Ha meghalunk, a lelkünk – akár hetekig – a hozzátartozó közelében, vagy itt a földön marad meg? Egyik közeli rokon két hete hunyt el, kórházban, rákos áttétes megbetegedés miatt, hatvanéves korában. Párom szerint érezhető a jelenléte. Önnek mi a véleménye erről?

Kedves Levélíró! Jézus azt mondta a kereszten a bűnbánó latornak: „Még ma velem leszel a paradicsomban!” (Lk 23,43) A példabeszédeiben pedig arra tanít, hogy az eszetlen gazdag emberhez így szól Isten: „Ostoba, még ma számon kérik lelkedet!” (Lk 12,20), a szegény Lázárt pedig halála után az angyalok azonnal a mennybe viszik (Lk 16,22).

Jézus tanítása szerint, amelyet a katolikus egyház híven követ, a halálunk után azonnal Isten színe elé kerülünk, és aki üdvösségre jut, az azonnal Isten örök örömének és szeretetének lesz a részese.

Az élők és az elhunytak között természetesen nem szűnik meg minden kapcsolat. Mi is imádkozhatunk az elhunytakért, segíthetjük őket a lelki tisztulás útján, és az üdvözültek is imádkozhatnak értünk.

A szeretteink halálkor a lelkünk megsebződik. A haláluk utáni hetekben – hónapokban igen sokat gondolunk rájuk, imádkozunk értük, foglalkoztat mindaz, amit szebben és jobban tehettünk volna velük kapcsolatban, és foglalkoztat az is, amiért hálásak vagyunk nekik. Ez okozza, hogy gyakran álmodunk ilyenkor velük kapcsolatban, vagy érezzük különleges módon a jelenlétüket, szinte halljuk a hangjukat.

Ima az őrangyalhoz