Demeter Dóra Isteni Megváltóról nevezett nővér gyerekként élte át a romániai forradalmat. Érettségi után lépett be a rendbe. Az első fogadalma letétele után kapta meg a kiküldetést Rómába. Azóta szolgálja a vendégeket a Villa Mater Redemptoris Zarándokházban.
„1978. május 13-án születtem. Sepsibükszádból származom, ami Háromszéken egy kis község a Szent Anna-tó mellett. Otthon az ablakomból láttam a Szent Anna-tavat. Vallásos családban nőttem föl, nagyapám tehetséges kántor volt. Ketten voltunk testvérek, nővérem már meghalt, van egy lánya, aki a nővérem helyett a húgom lett.
A templom mellett laktunk, keresztszüleim vigyáztak rám, így gyerekkoromban sokat voltam a templomban. Egy szent életű plébános, Jakab László nagy hatással volt ránk. Három pap és két szerzetesnővér lett a falunkból.
Tizenkét éves voltam a forradalomkor. Nálunk titokban mindig szólt a Szabad Európa Rádió. Szüleink megtanították nekünk, ha nyílt a kertkapu, mert jött valaki, akkor el kellett csavarni, nehogy észrevegyék, hogy azt hallgatjuk. Karácsonyra készülődtünk, szaloncukrot csináltunk, mert azt nem lehetett akkoriban kapni. Egyszer csak hallottuk a rádióban, hogy Ceauşescu menekül. Ekkor anyám áttette a román rádióra az adást, és ott is ugyanazt hallotta. Abból tudtuk meg, hogy tényleg történt valami. Gyerekek, nagy változás van – mondta édesanyánk nekünk. Rémhírek is terjengtek. Azzal ijesztettek meg minket, hogy a férfiakat viszik a háborúba. Mi gyorsan elkezdtünk meleg zoknikat kötni édesapámnak. Már én is tudtam akkor kötni, és könnyes szemmel gyártottuk a zoknikat, de szerencsére a hírből nem lett semmi.
A tv-ben azt mondták, hogy ne menjünk ki sehová, majd jön a direkt közvetítés. Együtt vártuk az adást egész este. Végül nem közvetítettek semmit, közben Ceauşescut és feleségét kivégezték, de erről a román tv semmit nem mutatott” – emlékszik gyermekkorára Dóra nővér.
Kereskedelmi, gazdasági középiskolában érettségizett. Közben már érezte a hívást a szívében, hogy szerzetesnővérnek kell lennie.
„A falunkból származik Farkas Mária Ágnes nővér, aki a tartományfőnöknő volt. Mindig meg akartam szólítani, mikor otthon volt, de nem mertem. Végül összeszedtem a bátorságomat, és elmondtam neki, hogy nővér szeretnék lenni. Tartottam a kapcsolatot velük, egy ideig otthon maradtam szüleimmel, mert édesanyámnak meg kellett barátkoznia a gondolattal. Nagyanyám nem fogadta el, halála napjáig nem bocsátotta meg nekem, hogy szerzetes lettem. Édesapám örült a hivatásomnak. 1999. november 15-én érkeztem Budapestre, a rend Horánszky utcai központjába. Ideiglenes tartózkodási engedélyt kaptam, és itt töltöttem a jelöltidőt.”
A noviciátus első évében számvitelt tanult, a második évben a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolára járt. 2002 júniusában tette le az első fogadalmát, és megkapta a kiküldetést Rómába. 2002. augusztus 4-én érkezett az Örök Városba.
„Az öt év juniorátust itt töltöttem, a Villa Mater Redemptoris Vendégházban. 2007. június 27-én tettem le az örök fogadalmamat.
Vendégfogadás, irodai ügyek intézése, recepció ellátása volt a feladatom. Akadtak izgalmas történetek: előfordult, hogy valaki beszorult a liftbe. Máskor észrevettem, hogy több vendég van bejelentve, mint ahány ágy van. Teljes teltház volt, valaki véletlenül nem lett beírva. Kinga nővér mindig azt mondta: Bízzál a Gondviselésben! Senkinek nem kívántunk rosszat, hogy ne tudjon jönni, de gyermekáldásért imádkozhattunk. Egyszer csak csörgött a telefon, valaki visszaszólt, hogy már régen lefoglalta a szobát, de közben babát várnak, és az orvos már nem ajánlja az utazást, ezért lemondták az utat. Így lett elég hely.
Még egy filmbe illő történet zajlott le, amikor két fiatal itt felejtette a személyijét a recepción. Már a repülőtéren voltak, becsekkoltak, mikor ez kiderült. Száguldottam ki a repülő térre autóval, ráadásul a másikra, mint ahol ők vártak. Sok viszontagság és gondviselésszerű egybeesésnek köszönhetően, még a felszállás előtt a kezükbe adhattam – minden biztonsági ellenőrzést kikerülve, repülőtéri segítséggel – az ott felejtett iratot.
Nem vagyunk profitorientáltak. Mindig azt az összeget kértük, amiből fenn tudjuk tartani a házat, és a magyar zarándokok is ki tudják fizetni. Mindent a Gondviselésre bíztunk. A válság alatt is mindig annyi vendég érkezett, hogy a vaskos számlákat rendezni tudtuk. A Covid alatt nem volt vendég, két évig üresen állt a ház, az államtól kaptunk némi segítséget. 2019-ben a Magyar Katolikus Püspöki Kar megvette az épületet, és a Szent István Alapítvány üzemelteti. Nekünk ez könnyebbséget jelent, mert így több idő jut a vendégekre.”
Az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek az 1960-as években építettek a vendégházat, és a közelmúltban fejeződött be a rekonstrukciója, melyhez a Magyar Állam jelentős anyagi segítséget adott. Minden szobához tartozik fürdő, 1-2 ágyas szobákat és két családi lakrészt alakítottak ki, az ebédlő és a kápolna is fel lett újítva. Most ötven fő befogadására alkalmas az épület.
„A ház nagyon jó helyen található, közel a metró végállomása. Most hárman laktunk itt: Kinga nővér, aki a hatvanas években még dolgozott a zarándokház építésén, a rend korábbi római helynökével, Galavits M. Geraldine nővérrel együtt tolták a talicskát, vagy épp malteroztak, ha arra volt szükség. Fausztina nővér és én, aki ellátom a házfőnöki teendőket.”
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")