Felesleges szószaporítás a rózsafüzér?

Tisztelt lelkiatya! Mindig is volt vita a barátom és köztem arról, hogy milyen is a római katolikus vallás. Én református vagyok. Egy olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogyha a Biblia tisztán leírja Máté 6,7-ben, hogy nem szabad szaporítani a szót imádkozás közben, akkor a római katolikusok miért mormolják egymás után az Üdvözlégyet?

Kedves Levélíró! Nagyon örülök, hogy érdeklik a hit kérdései, hogy nyitott Isten és az Ő üzenete felé, és a barátjával is beszélnek ilyen kérdésekről. Jézus szavai szerint „aki keres, az talál és a zörgetőnek megnyílik az ajtó” (Mt). Őrizze meg ezt a nyitott szívet, őszinte keresést!
Nagyon jó és fontos kérdést tett fel. Jézus azt mondta: „az imádságban ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy a sok beszédükért nyernek meghallgatást” (Mt 6,7-8). Jézus korában a pogányok imái valóban végeláthatatlan szófolyamok voltak. Egyrészt azért, mert úgy gondolták, hogy sok istenség van, és így mindegyiket meg akarták említeni, nehogy a kihagyott istenség bosszút álljon a mellőzése miatt. Másrészt úgy gondolták, hogy az istenek nem akarnak törődni az emberek ügyeivel, nagyon nyugodtan megvannak az Olympos csúcsán, nem törődnek a világgal. Erőnek erejével kell rávenni őket, hogy az emberek kéréseire odafigyeljenek. Addig kell beszélni nekik, amíg bele nem fáradnak. Horatius ezért így nevezte az imádságot: fatigare deos (kifárasztani az isteneket).
Jézus arra tanít, hogy ne így imádkozzunk, mint a pogányok, mert Isten nem ilyen. Ő tudja minden kérésünket, mielőtt kimondanánk. Őt nem kell meggyőzni arról, hogy segítsen, hiszen végtelenül szeret, minden szál hajunkat számon tartja (vö. Mt 10,30). Az imádság nem valamifajta küzdelem egy olyan istenséggel, aki nem akar segíteni, hanem egy boldogító találkozás. Olyan, mint amikor egy kisgyermek meglátja az édesapját, felkiált: „Apa!”, odafut hozzá és átöleli. Ti így imádkozzatok: „Abba, Atyánk!” (Mt 6,9).
A rózsafüzér látszólag ellentmond ennek a jézusi tanításnak. Valóban megvan benne az a veszély, hogy pogány lelkületű imádsággá váljék, ahol a sok beszéden, Isten erővel való meggyőzésén van a hangsúly.
Azonban a rózsafüzért nem így kell, nem szabad így imádkozni. A rózsafüzérben nem a kimondott szavak a lényegesek. Mit is tud mondani az ember az Istennek, mit is tudunk Neki adni? A porszemnyi ember semmit sem adhat Annak, Aki maga az Élet Forrása. A rózsafüzér szavai csak arra szolgálnak, hogy a figyelmünk Isten közelében maradjon. A rózsafüzér az egyszerű, gyermeki szívű ember imája, aki nem akar okos dolgokat mondani Istennek, hiszen Ő mindent tud, hanem csak kisgyermekként dadogva kifejezi a háláját, elmélkedik Jézus életének titkain (ez a rózsafüzér tizedeinek lényege – bennük átelmélkedett „titok” Jézus életéből).
Protestánsként azt javaslom, hogy ne a rózsafüzérrel kezdje, ha a katolikus hit lényegét meg akarja érteni. Kezdje mindenekelőtt a szentségekkel. Jézus valóságos jelenlétével az Eukharisztiában az Ő szavai szerint: „aki engem eszik, általam él” (Jn 6,57). A Krisztus Édesanyja iránti tisztelet (melyről pl. a Jel 12,1-5-ben és a Lk 1,48 -ban is olvashat) később fognak megvilágosodni, és még később a rózsafüzér lelkisége.
A rózsafüzért mi katolikusok jézusi lelkülettel mondjuk, nem úgy, mint valaha a pogányok a végeláthatatlan imafolyamaikat. A Mennyei Atyához szólunk, aki szavak nélkül is megért, akihez gyermeki bizalommal szaladunk oda.