Kezdőlap Egyéb Felújítják a tolnai Szentháromság-szobrot

Felújítják a tolnai Szentháromság-szobrot

Felújítják a tolnai Szentháromság- szobrot. A városképi jelentőségű alkotás jövőre lesz kétszáz éves. Homokkőből készült, ezért időről időre restaurálásra szorul. Saramó Márta – aki a Keresztény Értelmiségiek helyi csoportjának elnöke – alapítványt hozott létre e célból. A kuratórium öttagú. Egyelőre az árajánlatok bekérésénél tartanak, három restaurátorral tárgyalnak.

A templomban perselyt helyeztek el a kisebb adományok gyűjtésére, és bankszámlát is nyitottak. Nagyobb összegeket remélnek a helyi vállalkozóktól, az elszármazottaktól, illetve pályázati forrásból. A kivitelező személyéről november végéig döntenek, a munkálatok a fagyok elmúltával, tavasszal kezdődhetnek, és 2023 második felében fejeződhetnek be.

– Nemcsak lehetőség, felelősség is ez – hangsúlyozza Saramó Márta –, mert, ha elkezdtük, végig kell vinni a folyamatot. Olyan nincs, hogy a pénz fele összejön, és félig megcsináltatjuk! Garantálnunk kell a befejezést!

    – Wy –