November 19-én, éppen Árpádházi Szent Erzsébet, a Karitász egyetemes védőszentjének az emléknapján tartják idén a Szegények világnapját. Ferenc pápa hozta létre az ünnepet az Irgalmasság Jubileuma során azzal a céllal, hogy e napon az egyház különleges módon is nyilvánítsa ki a Jézustól kapott örökségét, hogy maga is legyen lelkületében szegény és álljon a szegények mellé, a szolidaritás konkrét jeleivel.
A Szentatya négyezer szegényt hívott meg a Szent Péter-bazilikába, hogy legyenek jelen és részesei is az Utolsó Vacsora örömének. A meghívottak nemcsak Róma és környéke szegényei, hanem a rászorulók valójában az egész világból érkeztek, a katolikus segélyszervezetek támogatásával és kíséretében. A szentmise után 1500 szegény meghívott a közeli VI. Pál nagy aulában együtt ebédelt Ferenc pápával, annak a jeleként is, hogy az Úr oltára és a családi asztal kenyere, az Eucharisztia szentsége és az emberi táplálék egymást kiegészítő oldalai ugyanazon emberi valóságnak.
Ferenc pápa homíliája kezdetén az isteni ajándékra utalt: Örömmel törtük meg az Ige kenyerét és hamarosan megtörjük és fogadjuk az eucharisztikus kenyeret, mint az élet útjának táplálékát. Mindnyájunknak szüksége van rá, senki nincs kizárva, mert mindenki koldusa a legfontosabbnak, az Isten szeretetének. Ezért nyújtjuk feléje kezünket, hogy megkapjuk az ő adományait. Az evangélium is ajándékról beszél – folytatta a pápa –, hogy mi vagyunk Isten talentumainak a címzettjei, mindenki képessége szerint (Mt 25,15). Először is azt kell elismerni, hogy mindnyájan tehetségesek vagyunk, azaz talentumokkal megáldottak. Senki sem tarthatja magát haszontalannak, senki sem mondhatja magáról, hogy ő olyan szegény, hogy semmit nem tud adni másoknak. Isten választottjai és áldottjai vagyunk, aki elhalmoz bennünket ajándékaival – hangsúlyozta a pápa.
A szerető és igényes Atya felelősséggel ruház fel bennünket, ahogy a példabeszédben minden szolgának ad talentumot arra, hogy megszaporítsa. Ám amíg az első kettő betölti a küldetését, addig a harmadik szolga nem gyümölcsözteti a talentumait, csak azt adja vissza, amit kapott. „Féltem” – magyarázza a tettét, de urától kemény feddést kap: „Gonosz és lusta szolga!” Hogy mit is vétett valójában, azt a pápa a ma már szinte szokásból kiment „mulasztás” szóval fejezte ki: A rossz, amit tett az, hogy nem tett jót. Sokszor mi is megelégszünk azzal, hogy nem teszünk rosszat és így jónak, igaznak tartjuk magunkat. De ezzel a gonosz szolga módjára viselkedünk, hiszen ő sem csinált semmi rosszat. Nem elég rosszat nem csinálni! – szögezte le a pápa. Isten ugyanis nem a lepecsételten jegyek ellenőre, hanem Atya a fiak a keresésében. Szomorú, amikor a szeretet atyja nem kap nagylelkű választ fiaitól.
A talentumát haszontalanul megőrző szolga nem volt hűséges az Istenhez, aki szereti az adományok megosztását és gyarapítását. Csak az a valóban hűséges, aki a meglévőhöz újat tud hozzátenni! Szeretetből kockáztat, akár életével játszik másokért. Csak egyetlen dolgot hanyagol el, saját hasznát. És ez az egyetlen helyes mulasztás. A szegényekkel szembeni mulasztás ellenben a legnagyobb bűn. Ennek pontos neve a közömbösség! – szögezte le a pápa. Nem érdekel, nem az én dolgom, a társadalom bűne! – mentegeti magát az, aki elfordul a szükségben lévő testvérétől és nem tesz érte semmit.
De hogyan is tetszhetünk mi az Urunknak? – tette fel a kérdést a pápa. Úgy, hogy kedvében járunk, keressük, ami kedves neki, ezt pedig rögtön a mai evangéliumi szakasz után olvassuk: „Mindazt, amit a kicsinyek közül egynek is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40). Ezek a legkisebb testvérek az ő kedvencei: az éhezők, a betegek, az idegenek, a foglyok, a szegények és az elhagyottak. Arcukon láthatjuk az ő vonásait, szenvedés lepecsételte szájuk szavai mondják: „Ez az én testem” (Mt 26,26). A szegényben Jézus kopogtat a szívünkön. Amikor a közömbösséget legyőzve, Jézus nevében odaadjuk magunkat a legkisebbeknek, leszünk az ő legjobb barátai. Miként a Példabeszédek könyvének erős asszonya, aki „Kiterjeszti kezét az elnyomott fölé, a szűkölködőnek meg karját nyújtja”.
A szegényekben tárul föl Jézus jelenléte, aki gazdagként értünk szegénnyé lett, az ő gyengeségükben rejlik az „üdvözítő erő” és ők lesznek „útlevelünk a mennybe”. Ezért evangéliumi kötelességünk törődni velük. A szegények szeretete azt jelenti, hogy harcolunk a szegénység minden formája ellen, lelki és anyagi síkon. Jót tesz nekünk – ajánlotta a pápa –, ha a közülünk legszegényebbhez lépünk, mert ami valóban számít, az Isten és a felebarát szeretete. Csak ez marad meg mindörökké, a többi elmúlik. Ne keressünk kincset itt a földön, se bőséget számunkra, hanem szolgáljuk mások javát, és így semmi igazán értékes nem hiányzik majd számukra. A szegénységben kedvét lelő Isten a talentumaiba öltöztet, a bölcsességbe, mely bátran szeret, nem szavakkal, hanem tettekkel – zárta homíliáját Ferenc pápa a Szegények világnapján.
Forrás: Vatikáni Rádió
Kép: Pixabay