A maffia által 25 éve meggyilkolt pap, Don Puglisi emlékére Ferenc pápa szombaton szentmisét mutatott be Palermóban. Homíliájában a megtérésre buzdította a szervezett bűnözés tagjait: a gyűlölet helyett válasszák a szeretetet, a nyereség helyett a szolgálatot. Az önzés nem tesz boldoggá, és nem elég kerülni a rosszat, a jót kell cselekedni.
Több mint százezer hívő előtt, a palermói tengerparton fekvő Foro Italico nagy, füves térségén mutatott be szentmisét Ferenc pápa a vértanú Don Puglisi emlékére, amelyen imádkoztak a maffia áldozataiért. A Szentatya helikopterrel érkezett a szertartásra Piazza Armerinából, ahol előzőleg köszöntötte a lakosságot.
El kell dönteni, hogy a jó vagy a rossz oldalára állunk
A pénz és a hatalom szolgaságba dönti az embert, olyan függőséget okoz, mint a kábítószer. Az ördög a zsebünkön keresztül fészkeli be magát hozzánk. Az önzés pedig elaltatja a lelkiismeretünket, és üressé, magányossá tesz minket. Ezzel szemben az evangéliumi búzaszem, ha megnyílik és elhal a földben, kihajt és termést hoz. A legnagyobb siker nem a hírnév, a páváskodás, hanem a tanúságtétel. Ma el kell döntenünk, melyik oldalon állunk.
A keresztények mosolyából Isten ereje sugárzik
Csak az győzi le a rosszat, aki odaadja életét másokért. Ezt tette Don Puglisi is, aki a mosoly papja volt. Ez a mosoly ragyogott az arcán akkor is, amikor megölték. Gyilkosa nem is tudott aludni éjjel, mert mindig ezt a mosolyt látta maga előtt, ami világított. Pino atya védtelen volt, de mosolyával Isten erejét közvetítette. Ez a szeretet, az ajándék, a szolgálat mosolya – és ilyen mosolyú keresztényekre van szükség ma is, akik azért gazdagok, mert hisznek a szeretetben és a szolgálatnak szentelik életüket! – hangsúlyozta a Szentatya. Ti akartok így élni? Oda akarjátok adni az életeteket anélkül, hogy a másiktól várnátok az első lépést? Akartok jót tenni, nem várva semmit cserébe? Rá akartok lépni erre az útra, kockáztatni az Úrért? – záporoztak a pápa kérdései a szicíliai hívekre.
Vérbosszú helyett megbocsátás
Pino atya tudta, hogy kockáztat, de azzal is tisztában volt, hogy az igazi veszély az életben az, ha nem kockáztatunk és a kényelmet, a kellemes félmegoldásokat és a rövidebb utat választjuk. A féligazságok nem lakatják jól a szívet, nem tesznek jót. Aki nem tesz semmit az igazságtalanság megállításáért, az nem lehet jó ember – utalt a pápa a maffiát körülvevő, köteles hallgatás (omertà) szokására. Nem elég nem ártani, a jót kell cselekedni. Urunk, ültesd el bennünk a vágyat, hogy az igazságot keressük és megvessük a hamisságot; hogy az áldozatot és ne a tunyaságot válasszuk; hogy a szeretet és ne a gyűlölet töltse el szívünket; és végül megbocsássunk a bosszú helyett.
A szeretet Isten minden erőszakot visszautasít
Aki hisz Istenben, nem gyűlölheti testvérét, nem veheti el annak életét. „Ha valaki azt állítja, hogy: „Szeretem az Istent”, de testvérét gyűlöli, az hazug”.” (1 Jn 4,20) – olvastuk a szentleckében. A szeretet Isten ugyanis visszautasít minden erőszakot, és minden embert egyaránt szeret. Nem lehet hinni Istenben és közben maffiózónak lenni. Aki a szervezett bűnözés tagja, az nem keresztény módjára él (sok maffiózó tartja vallásosnak magát – a szerk.), mert életével káromolja a szeretet Isten nevét. Olyan férfiakra és nőkre van szükségünk, akik szeretnek, és akik nem dicsőségre vágynak, olyanokra, akik szolgálnak, nem pedig elnyomnak másokat. Ha a maffiózó litániája így hangzik: „Te nem tudod, ki vagyok én” és „Ezt még megfizeted”, akkor a keresztény így imádkozik: „Uram, segíts, hogy szeressek!” Ferenc pápa ezután nyíltan a maffiózókhoz fordult: „Azt üzenem: Változzatok meg! Ne gondoljatok magatokra és a pénzetekre! Tudjátok, hogy a szemfedőn nincs zseb, nem vihettek magatokkal semmit a sírba. Térjetek meg az igazi Istennek, Jézus Krisztusnak. Ha nem így tesztek, életetek elvész és a legnagyobb kudarccal végződik!”
A keresztény populizmus: meghallgatni és szolgálni a népet
A mai evangéliumi végén Jézus ezt mondja: „Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen” (vö. Jn 12,26). kövessen, vagyis induljon el. Nem lehet elméletben követni Jézust, munkához kell látni. „Ha mindenki tesz valamit, sokra jutunk” – szokta mondogatni Don Pino. Tegyük föl magunknak a kérdést: Mit tehetek én? Mit tehetek másokért, az egyházért, a társadalomért? Ne várd, hogy az egyház tegyen érted, tedd meg te az első lépést! Ne gondolj magadra, ne menekülj el a felelősség elől, válaszd a szeretetet! Hallgasd meg, hogy az embereknek mire van szükségük, ez az egyedüli lehetséges populizmus, a „keresztény populizmus”: amikor meghallgatjuk és szolgáljuk a népet, csöndben, anélkül, hogy vádolnánk másokat és vitát szítanánk.
A győztes mentalitás az önátadás
Így tett Don Pino is, aki egy volt a szegényekkel. Szobájában törött szék állt az asztalnál, ahol tanult. De nem ez a szék volt az élete középpontja, mert nem ücsörgött, hogy pihenjen, hanem mindig úton volt, hogy szeressen. Ez a győztes mentalitás – jelentette ki a pápa. És ez a hit győzelme is, innen születik a vértanúság botránya.
„Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13) Jézusnak e szavait vésték Don Puglisi sírjára, melyek arra emlékeztetnek, hogy a szép élet titka életünk odaajándékozása. Kedves testvérek, válasszunk mi is ilyen szép életet! – zárta homíliáját Ferenc pápa a Palermóban bemutatott szentmisén.
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió