Kezdőlap Egyéb Filmek, amelyek Krisztushoz vezetnek

Filmek, amelyek Krisztushoz vezetnek

Keresztény kulturális tevékenységéért arany érdemkereszt kitüntetést kapott augusztus 20-a alkalmából Torgyán Attila, az Etalon Film igazgatója. Az általa alapított cég több mint 150 vallásos témájú kiadványt jelentetett meg, és elindította, az évente megrendezésre kerülő Keresztény Film-és Könyvnapokat.

Édesapja ismert politikus volt. Hogyan emlékszik vissza gyermek- és ifjúkorára?

‒ Újpesten nevelkedtem. Papám ügyvéd, majd országgyűlési képviselő, édesanyám operett primadonna, majd szintén országgyűlési képviselő volt. Egyetlen gyermekként szeretetben nőttem fel, érezve, hogy szüleim, mint egy angyal két szárnya védenek és segítenek. Tisztelem őket és büszke vagyok rájuk.

Édesapám nagy politikusként sokat tett a hazájáért. Édesanyám közvetlen, tiszta szívű és önzetlen ember, akit egyre jobban csodálok.

Újpestre, a Könyves Kálmán Gimnáziumba jártam, majd egy év zalaegerszegi katonaság után az ELTE jogi karát végeztem el.

Az Etalon Film indulásáig mivel foglalkozott?

‒ Édesapám kívánságara lettem ügyvéd, s 23 éven át ezen a területen tevékenykedtem. Ő azt szerette volna, ha én is politizálok és parlamenti képviselő leszek, de elutasítottam az ajánlatát, mert engem már akkor más életcélok vonzottak.

Egyetemi társaim alapították meg a Fideszt, papám a kisgazda párt főügyésze majd elnöke lett, kínálta volna magát a politikai pályafutás, de az én utam nem a politika felé vezetett. Huszonöt éves koromban, egy hosszabb betegség után kezdtem el a vallással foglalkozni. Minden vallás érdekelt. Felismertem, hogy mindnyájan Isten gyermekei és így testvérek vagyunk. Viszont kultúránknak és neveltetésünknek megfelelően más utakon indulunk el hozzá. Azért kezdtem dolgozni, hogy a különféle vallási utakon járó emberek ismerjék meg egymást.

2000-től kezdődően 22 éven át szerkesztettem egy három kötetes enciklopédiát, Az emberiség fáklyavivőit. Ebben a könyvben a különböző vallások alapítói, kiemelkedő személyei, az ún. fáklyavivők életrajza került összegyűjtésre, képekkel és idézetekkel. A második kötet könyvbemutatóján elindultak a vallási párbeszéd kerekasztalok. Magyarországon azóta már közel tizenöt ilyen szerveződött.

Az Etalon Film indításának gondolata honnan jött?

‒ Az Etalon Film ötlete Assisiben, egy 2006-os zarándoklaton született meg bennem: az egyik könyvesboltban sok olyan szentekről készült dvd-filmet láttam, amiket nem ismertem. Akkor úgy gondoltam, milyen jó lenne ez otthon is.

2007. március elején már meg is jelentettem az első dvd-ket: az általam szinkronizált Don Bosco ‒ a szeretet küldetése, a Pio atya ‒ a csodák embere, a Casciai Szent Rita ‒ Umbria gyöngye és a Páduai Szent Antal ‒ Isten szónoka c. filmeket. Aztán a nagy siker után sorra jöttek az újabb kiadványok. 55 részes lett a nagy szentek életéről készült Sugárzó Életek-sorozat, több mint 10 részes a Keresztény filmtár, és sorra jöttek a Biblia gyermekeknek, a Családi filmtár és a művészfilm-sorozatok is.

Az Etalon Film neve azt jelenti: film, amely Krisztushoz vezet. De van, akiknek szükségük van átvezető lépcsőkre: ezért indultak el a művészfilmek. Általuk sokan csatlakoztak a táborunkhoz, akik ‒ talán enélkül ‒ nem tették volna meg.

Az Etalon így egy nagyon különleges kiadó lett. Így válogatva, összeszedve, sehol a világon nem voltak együtt ezek a filmek. Számomra a Gondviselés segítésének bizonyítéka, hogy, egyházi támogatás nélkül, világi keresztény emberek összefogásával milyen sok értéket tudtunk létrehozni. Számtalan hitoktató használja a filmeinket, amelyek által sokan jutottak közelebb Krisztushoz. 

Hogyan jött létre a keresztény filmszemle?

‒ A Keresztény Film-és Könyvnapok ötlete kb. 15 évvel ezelőtt született. Először egy keresztény filmhetet szerettem volna, de világossá vált, hogy ingyenesnek kell lennie a rendezvénynek. Praktikus szempontok alapján jött létre egy három napos kerekasztal beszélgetéssel, film- és könyvvásárral kiegészített rendezvény. Ahogyan a dvd-filmkiadás csökkent, ez a program egyre népszerűbb lett. Idén, kilencedik alkalommal már több mint háromezer látogatónk volt.

Közben létrejött egy alapítványi összefogás is a rendezvényért, a Keresztény Filmes Misszió Alapítvány.

A beszélgetéseken sok neves ember is részt vesz. A legutóbbi filmnapokhoz három püspök is csatlakozott. A közösségi élmény, a lélekemelő filmek és programok után a nézők segítséget kapnak a hétköznapi élethez. A rendezvény egyik fővédnöke Semjén Zsolt mininiszterelnök-helyettes, aki mindvégig látta a program missziós értékét. Egyházi részről is sok neves fővédnökünk volt az évek során.

Milyen elképzelésekkel vág neki az előttünk álló új esztendőnek?

‒ Szeretném vidéken is elindítani a keresztény filmnapokat. Továbbá folytatni akarjuk, az idén állami támogatással elindult Országos Diákmozi Programot. Ebben az évben több mint kétezer 14-18 év közötti fiatal nézte meg a Néri Szent Fülöp életéről készült filmet, majd jutott el egy budapesti városnézésre és nézte meg a különleges Mária-kiállítást.

A program ötlete úgy jött, hogy mint zenész segédkeztem Böjte Csabának az Arénában megtartott ingyenes rendezvényénél. Ő akkor valahogy úgy fogalmazott, hogy az ország legnagyobb „kecójában” szerette volna megtartani a programot. Én meg erre azt találtam ki, hogy a világ egyik legszebb mozijában, az Uránia Filmszínházban, a legfelemelőbb és legszebb filmekből szeretnék bemutatni a gyerekeknek. Hátha betalál… hátha élétre szóló élményt kapnak. Már az első évben sokan jöttek a FETE (felzárkózó települések program) fiataljai közül, de jöttek a határon túlról is.

*

Nagyon hálás vagyok az életemért. Az Etalon Film missziója során jóval több, mint ezer vásáron vett részt, ahol sokszor személyesen is árusítottam sok különleges találkozást megélve. 36 éve élek együtt a feleségemmel. Két lányunk van, akikre nagyon büszke vagyok. És van pár kedves hobbim: például a szentekről gyűjtök és írok anyagokat. Az összes között a versírás lett számomra a legfontosabb. Úgy gondolom, egy jól megírt verssel van a legtöbb esélyem ‒ a kultúra kifejezési módjai közül ‒ legközelebb kerülni a másik ember szívéhez. De zenész is lettem: több kisebb zenei formációban játszom. Moldvai táncházakat tartunk, ahol népi furulyákon és kavalon játszom, de van például egy keresztény öröméneklés projektem is, ahol verbita szerzetesekkel muzsikálunk együtt.

Sok mindenről most nem is meséltem. Szóval, igazán csak köszönetet mondhatok mindenért. Mindenért, hiszen életemben, határozottan érezhető az Égiek segítő jelenléte.

Czoborczy Bence


(Megjelent a Keresztény Élet hetilap karácsonyi számában)