Gondolatok Nagycsütörtökről

Jézussal együtt járjuk az utat ezeken a napokon, egyben emberré válásunk útját is járjuk. Ez az út négy lépésben valósul meg: elfogadás (Nagycsütörtök), elengedés (Nagypéntek), eggyé válás (Nagyszombat) és újjászületés (Húsvét).

Nagycsütörtök az „elfogadásról” szól.

A zsidók számára már a közös étkezés is a másik elfogadását jelenti, az eggyé válást vele. Ahogy a kenyér eggyé válik azzal, aki megeszi, és a bor teljesen átjárja az ivót, úgy lesz Krisztus egy velünk az Eucharisztiában. Nincs már semmi amit ne fogadott volna el bennünk.

A lábmosás szemléletes módon tárja elénk azt, ami minden Eucharisztiában megtörténik, hogy Krisztus bűneinkkel együtt fogad el bennünket, lemossa bűneinket, és egészen egyek leszünk Vele. Jézusnak az Olajfák-hegyén az elfogadás annyit tesz, mint igent mondani Isten akaratára és mindarra, amit Isten elvár az emberektől, megbékülni a saját sorsával. Életünk során valamennyien belekerülünk ebbe a szorosba, amely elől nem tudunk kitérni.

Nagycsütörtökön az Egyház arra hív bennünket, hogy töltsük Jézussal virrasztva az éjszakát, hogy hozzá hasonlóan mi is keresztülverekedjük magunkat félelmünkön az Atya akaratának elfogadására.

A gondolatokat a Virtuális Plébánia osztotta meg, Anselm GRÜN OSB és Michael REEPEN OSB „Gyógyító egyházi év” című könyve alapján.