Eurosia Fabris 1866. szeptember 27-én született az észak-olaszországi Quinto Vicentino településen, szegény földműves szülők gyermekeként. Négy évvel később költözött családjával Marolába. Itt töltötte gyermek- és fiatalkorát, itt élt később feleségként és családanyaként, és máig itt nyugszanak földi maradványai.
A kis Rosina, ahogy a családban becézték, egyszerű, dolgos, mélyen vallásos családi közegben nőtt fel. Iskolába csak két évig járhatott, mivel már gyermekként segítenie kellett szüleinek. Így is megtanult azonban írni, olvasni és számolni, ami abban az időben ritkaságnak számított, legalábbis a nők körében. Egész gyermek- és fiatalkorát hétköznapi tennivalókkal töltötte. Segített szüleinek a földeken és a háztartási munkákban. Szabad idejében jó és értékes könyveket olvasott, ezúton is folyamatosan elmélyítve tudását. Bekapcsolódott a marolai egyházközség életébe. Szívesen oktatta a hit igazságaira a fiatalabb lányokat. Később megtanult varrni is. Már ezekben az években tudatosan kereste Isten akaratát a mindennapi imádság és a Szentírás olvasása által. Isten akaratát keresni, elfogadni és teljesíteni – ez volt később is életének legfőbb célja.
1885-ben egy falubeli házaspár tragédiája gyökeresen megváltoztatta Rosina életét. Nem messze tőlük gyógyíthatatlan betegségben elhunyt egy fiatal édesanya, két árva kislányt hagyva maga után. Férje, Carlo Barban, Eurosia szüleihez hasonlóan, földműves volt, a munka mellett nem tudott a gyerekekkel foglalkozni. A háztartásban velük együtt élt Carlo idős apja és még kiskorú testvére is. Eurosia szíve megesett a családon, különösen az alig néhány hónapos kislányokon. Három hónapig teljesen önzetlenül viselte gondjukat, miközben a családfő a földeken dolgozott. Végül a fiatal özvegy megkérte, hogy legyen a felesége. Eurosia gondolkozási időt kért. Imádkozott, majd tanácsot kért rokonaitól és gyóntatójától is. Végül elfogadta a házassági ajánlatot, bár tudta, hogy ezzel nagy áldozatot vállal. Elsősorban a gyerekek iránti gondoskodó szeretet vezette döntésében. Már ekkor megmutatkozott mély és őszinte anyai szeretete, amely egész életében elkísérte.
Eurosia és Carlo 1886. május 5-én kötöttek házasságot a marolai plébániatemplomban. Első két gyermekük korán meghalt. A fiatal feleség és édesanya fájó szívvel viselte gyermekei elvesztését. Bár férje gyermekeit is anyjuk helyett anyjukként szerette, vágyott a saját gyermekekre. Ezért elzarándokolt a Szűzanya közeli kegyhelyére, ahol a Madonna látomásban ígérte meg neki, hogy még hét másik gyermeke születik, akik közül hárman a papi hivatást választják. Hálából Eurosia minden gyermekét Istennek ajánlotta. Ettől kezdve még inkább megértette, hogy minden gyermek elsősorban Isten gyermeke, és ha Ő ránk bízza nevelésüket, az a legnagyobb és legdrágább kincs, amit kaphatunk. Ezzel a hálás szeretettel nevelte saját gyermekeit és a férje első házasságából született két kislányt is. A hősies anyaság példaképeként úgy áldozta életét napról napra másokért, mint az oltáron égő gyertya. Az első világháború idején, 1917-ben, egyik unokahúga árván maradt három gyerekét is magukhoz fogadta.
Az áldozatos családanyai hivatás és a szegény emberek kemény életének megpróbáltatásai napról napra elmélyítették Eurosia hitét. A legnehezebb helyzetekben sem veszítette el soha a Gondviselésbe vetett határtalan bizalmát, és mindig azt kereste, hogyan teljesítheti Isten akaratát. Gondoskodó szeretete nem korlátozódott saját családjára. Minden szegény és segítségre szoruló felebarátját igyekezett lehetőségeihez mérten támogatni. A felebaráti szeretet gyakorlásában mindenekelőtt Isten iránti szeretete vezette. Ez volt életének vezérmotívuma: „Semmi másra nem vágyom jobban, mint Isten szeretetére és arra, hogy az Ő szeretetében szüntelenül növekedjem. Semmi más nem számít”. Egyszerű, rejtett életét egészen áthatotta az imádság és a szemlélődés. Az apró hétköznapi dolgokban is felismerte az Úr ajándékait, a természet szépségei is a Teremtő iránti hálára indították. „Ha ilyen szép a madárdal, milyen lehet az angyalok éneke a mennyben?” – mondta egy alkalommal. Az egyszerű falusi aszszony mély, misztikus imaélete gyermekeire is nagy hatással volt. Három fia, ahogyan azt a Madonna előre megígérte, a papi hivatást választotta, férje első házasságából született egyik lányuk pedig apáca lett.
1930. május 31-én elhunyt Carlo Barban. Nem sokkal ezután Eurosia egészségi állapota is romlani kezdett. 1931 őszétől ágyban fekvő betegként élte utolsó hónapjait, lelki derűvel várva, hogy átléphesse a mennyország kapuját. Életében gyakran ismételte: „Ha életünk folyamán hűségesen teljesítettük kötelességeinket, a halál nem lesz félelmetes számunkra”. Utolsó napjaiban személyes példájával tanúskodott róla, hogy a halál az Istent szerető ember számára nem veszteség, és nem a vég, hanem az örök boldogság kezdete. Gyermekei és unokái körében hunyt el 1932. január 8-án. Jézus előre közölte vele halála napját. „Mamma Rosa” tisztelete halála után Itália határain túl is elterjedt. Különösen a gyermekáldására vágyó házaspárok tapasztalják hathatós közbenjárását. 2005. november 6-án avatta boldoggá XVI. Benedek pápa. Liturgikus emléknapja január 9.
- A mennyországban emlékezni fogunk azokra a szeretteinkre, akik nem kerülnek oda?
- Küldetésben a krisztusi üzenettel – Padányi Biró Márton
- Szent Maryam Sūltanah Danil Ghaţţas
- Mi Isten terve a szenvedéssel, a betegségekkel?
- Húsvét ajándéka
- Húsvét: szenvedésben megváltás!
a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene élet életbölcsességek életút
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")