Gondolatok advent második vasárnapjára.
Az elhatározás önmagában kevés. Ahhoz, hogy céljainkat meg tudjuk valósítani, szükséges felmérni erőinket is. Erő nélkül az ember nem tud semmit sem elérni, céljaink megmaradnak a vágyakozás szintjén. Soha nem jut el az ember a hegycsúcsra, ha csak nézi azt. Ahhoz, hogy eljusson, erő, s felszerelés is kell. S ha ezek megvannak, eséllyel indulunk neki a kalandnak, amit a hegy meghódítása jelent. De milyen erő, s milyen felszerelés kell céljainkhoz? Az ember ereje abban nyilvánul meg, hogy meddig képes kitartani céljai mellett. Néha elfáradunk, s talán el is csüggedünk. Ilyenkor mit teszünk? Visszafordulunk, s elfeledjük hőn áhított célunkat, vagy újra merítünk elhatározásunk erejéből, s addig küzdünk, míg meg nem érkezünk? Ha van erőnk, mindvégig kitartóak leszünk, mert előbb vagy utóbb hivatássá nemesedik küzdelmünk. A felszerelés csak anyagi segítség a küzdelemben. Szükséges, de nem a legfontosabb. Hajlékot építünk az Úrnak! Van-e bennünk elég kitartás, akarjuk-e igazán? Van-e bátorságunk elindulni, s bízunk-e abban, hogy az építkezés alatt le tudjuk győzni saját magunkat, elkeseredettségünket, fáradságunkat? Kérdések, amit lehetne még tovább sorolni. Van egy szép elhatározásunk, gyűjtsük össze tehát minden elképzelhető erőnket, hogy véghez vigyük hőn áhított vágyunkat!
Forrás: vamosplebania.hu