Amikor Szent II. János Pál pápa halálát hivatalosan bejelentették Rómában, az onnan tudósító riporter úgy fogalmazott, hogy a Szent Péter téren elszabadult a pokol. Ő azt így élte meg. Rendre ilyen beszédes elszólásokkal találkozunk, amikor a laikus média egyházi esemény iránt mutat felfokozott érdeklődést. A szándékot és a célt tudjuk, s azt megtapasztaltuk a párizsi olimpia kapcsán is. Ferenc pápa halálakor, ha nem is a pokol szabadult el, de a közlési kényszer mindenféleképpen. Azok a médiumok, amelyek mindig álságosan szólaltak meg a Katolikus Egyházzal kapcsolatban és feltupíroztak minden negatív hírt, most is uralták a tájékoztatási platformokat. Igyekeztek irányítani az esemény iránti érdeklődést, alakították a közvélekedést. Nehogy jól jöjjön ki ebből az Egyház! A legszélsőségesebb ilyen megnyilvánulás a Széll Kálmán térre szervezett, Egyházat rágalmazó akció volt. Mikor, ha nem most? Emlékezzünk rá, hogy milyen támadásoknak volt kitéve a „rendszerváltás” idején minden rehabilitációs folyamat, például a cserkészet, az egyházi iskolák alapítása, a szerzetesrendek újraindítása, a KDNP szerveződése. A kommunista jobban félt a szabaddá vált Egyháztól, mint az őt időlegesen partvonalon kívülre küldő politikai ellenlábasától.
Most nem csupán a nézettségért való, médiumok közötti versengés okozott zavart. Megélénkültek Magyarországon az Egyházon belüli „reformerek” is, a laikus kereszténység szóvivői. Ők azok, akik a kereszténységet kívül keresik, és nem önmagukban. Felmérést tettek közzé. Az időzítés érthető. Egybemosták a keresztény felekezeteket, és az úgynevezett hívek vélekedésére hivatkozva megállapították a Katolikus Egyház hazai krízisét. A vallásos emberek nincsenek megelégedve úgy általában az Egyházzal. A kérdés azonban elsősorban az, hogy az elégedetlenek elégedettek-e azzal, ahogy ők maguk Krisztust követik, elégedettek-e azzal, ahogy ők élik az evangéliumot. Vajon rendelkeznek-e azzal az egyházképpel és egyháztudattal, hogy javára legyenek az Egyháznak, vagy egyszerűen csak az előítéleteik és a pszichológiai állapotuk befolyása alatt állnak?
A papszentelés után a szegedi ÁÉH (Állami Egyházügyi Hivatal) épületében kellett megjelennünk, s ott a hivatal elnökétől bölcs tanácsokat hallhattunk, hogy mi a feladatunk és mi nem a feladatunk. Jelezte, hogy ő jobban ismeri az egyházat, mint mi, fiatal papok, ezért szeretne segíteni nekünk, hogy valóban az emberek és a társadalom javára tevékenykedjünk. Közölte, az engedelmes papokat mindenben támogatják, az engedetleneknek pedig megmutatják, hol lakik az úristen. Ebben a szerepben tetszeleg ma számos médium. Fáradhatatlanul hangsúlyozzuk, hogy nem az Egyház van krízisben, hanem az egyes keresztények hitélete. A kiüresedő templomokat azok a keresztények hagyták el, akik soha, senkit sem hívtak: gyere, imádkozzunk együtt, Jézus neked is, nekem is fontos. Azok hagyták el a templomot, akik az ismeretségi körükben legfeljebb a papról beszélnek, és nem Jézusról.
*
Egyre gyakrabban kérik temetéskor a hozzátartozók a lelkészt, hogy tolmácsolja a jelenlévők felé a család óhaját, külön részvétnyilvánítást nem kérnek. Mi lehet ennek az oka? Lelkileg nagyon megviselné a gyászolókat? Talán, de még inkább arról van szó, hogy elveszett a részvétnyilvánítás kultúrája, és olyan ügyetlen mondatok hangoznak el, amelyek kellemetlen helyzetbe hozzák a gyászoló családot és magát a részvétnyilvánítót is. Olvasom, hogy Károly király megtört szívvel búcsúzik Ferenc pápától. A „megtört szív” kifejezés itt erős. Nem voltak családtagok. Legfeljebb Károly szerint a legfelsőbb elitbe tartoztak. Maga a halál vált feldolgozhatatlanná a vallástalan ember számára. Európai csúcsvezető azt fájlalta, hogy elveszítettük a 20. század legbátrabb politikusát. Érdekes elszólás. Vajon miért nem ő a legbátrabb? Egyébként azt veszítjük el, aki helyettünk dolgozott, illetve azt, akinek az örökségét nem fogadtuk be. A nagypapát sem veszítjük el, ha tovább visszük az örökségét. Zsinat ide, zsinat oda, nagyon nehezen hallják meg az emberek azt, amit az Egyház önmagáról mond.
Ferenc pápaként is ember tudott maradni – bölcselkedik a politikus. Ez a pápa kimondta, hogy az evangélium mindenkié – így egy másik. (Aztán amolyan liberális tempóban mindenki azt tesz vele, amit akar…) Hallgatom a közszolgálati rádiót: „A megnyílt Szent Kapun először a pápa lépett át, majd az Egyház tagjai, és őket követték a világ minden tájáról összesereglett hívők.” Ja, igen, az Egyház a papoké, akiknek a ténykedését nézik és értékelik a hívek… Bergoglio azért választotta a Ferenc nevet, mert Assisi Szent Ferenc az állatok és a természet védőszentje, állítja egy elemző. Ezt is megtudtuk. Meg azt is, hogy Ferenc Isten földi helytartója volt. Egy olyan Egyházat, amelyet Ferenc pápa képviselt, el tudnék fogadni, mondta a közismert celeb. Vajon mi akadályozza őt abban, hogy Ferenc pápa üzeneteit ő maga is képviselje, és osztatlan szívvel élje az evangéliumot? Bizonyára Ferenc pápa egyetlen mondatára gondolt: Ki vagyok én, hogy elítéljem homoszexuális felebarátaimat? Csakhogy Ferenc pápa sok más egyebet is mondott. Nem folytatom a káosz bemutatását.
Egyébként a mindenkori pápa rendkívüli karizmája nem annyira a megválasztott férfi személyiségében rejlik, mint inkább magában a pápaság Krisztus által alapított intézményében. A konklávén megválasztják Ferenc pápa utódját, hallom napjában többször is a híradásokban. Nem. A konklávén a pápát választják meg.
Szabó József László
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")
