Tisztelt Lelkiatya! Panellakásban lakunk feleségemmel békességben, szeretetben, keresztény házasságban. Néhány év leforgása alatt meg növekedett az újonnan lakók száma felettünk. 72 éves vagyok, már egyre nehezebben viselem. Nem keresem az alkalmat, de mégis összetűzésbe keveredem velük. A korábbi lakók is és a mostaniak is fiatalok, gyerekekkel. Az együttélés szabályaira fittyet hánynak. Időnként szólunk nekik, de erre ők úgy reagálnak, hogy mi zaklatjuk őket. Ugyan is időnként szólni kell Bárányok vagyunk, de nem Birkák. Ők erre úgy reagálnak, hogy mi zaklatjuk Őket. Mit tehetnénk még?
Kedves Levélíró! Örömmel olvastam, hogy mennyire sok szeretettel türelemmel igyekeznek megoldani ezt a nehéz, igen sok napjukat beárnyékoló problémát.
Az otthon csendje nagyon nagy kincs. Az állandó zaj komoly testi-lelki betegségeket is tud okozni, de mindenekelőtt nehézzé teszi a nyugodt olvasást, gondolkodást, imádságot, egyáltalán a békés légkört. Ehhez a csendhez mindenkinek joga lenne.
Igaza van abban, hogy kell szólni, meg kell próbálni védekezni a rossz ellen. Jézus is ezt tanítja: „Ha vét ellened testvéred, fedd meg négyszemközt. Ha hallgat rád megnyerted testvéredet…”
Igyekezzenek a szeretetüket is kifejezni a felső szomszédok irányában. Vigyenek nekik néha süteményt, tanulják meg a gyerekek neveit, köszöntsék fel őket a névnapjukon, hívják meg őket magukhoz egy rövid vendégségre. Néha – nem mindig – a szeretet utat tud törni egy átjárhatatlannak tűnő falon, az emberi bűn által nagyon elrontott helyzeteken is. Imádkozzanak a szomszédok megtéréséért, igazi javáért.
Addig is nagyon sok türelmet kívánok a nehéz helyzethez. Mindig gondoljon a keresztjét vivő Krisztusra, akit ordítás, szitkok vettek körül, ám az Ő szívében mégis megzavarhatatlan béke volt, egy volt az Atyával.
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")
