Három generáció

Hogy együtt van a nagy család, az a lehető legjobb. Egyetlen dolog kell ahhoz, hogy boldogító legyen: az, hogy mindhárom generáció élje és tudja a maga szerepét.

Mielőtt a szereposztást felsorolom, nézzünk két idézetet a Szentírásból. 133. zsoltár:

„Íme, milyen jó és gyönyörűséges, ha együtt laknak a testvérek! Ott adja az Úr az áldást s az életet mindörökre.” A Prédikátor könyvéből: „Van olyan, aki egyedül áll és nincsen vele más, sem fia, sem testvére nincsen, és mégis fárad szüntelen. Jobb tehát, ha ketten vannak, mintha egy van egyedül, mert társaságukból hasznuk van. Ha egyikük elesik, a másik felsegíti. De jaj a magányosnak, mert ha elesik, nincs aki felemelje…” Tehát jó a nagy család, csak mindenkinek tudni és „játszani” kell a maga szerepét. Mi is ez?

Nézzük először a szülőket. A szülőknek, apának, anyának, másik „szereposztásban” férjnek és feleségnek ezernyi feladata, kötelessége van. El sem lehet sorolni: házastárs felé, gyermekei, s a nagyi felé. Mind egészen más. Háztartás, házi tennivalók, pénzügyek. Saját munkahely. De bírni kell, és megy is minden, mert fiatal, erős, mert a szerelem, a szeretet megsokszorozza gondolatait, erejét. Az esküvő alkalmából kapott, egy életre szóló szentségi segítő kegyelem működik bennük, mint egy rejtett motor. Így gyönyörű szép lett és lesz az életük.

A gyerekek világa egészen más. Minden gond ellenére ők teszik ragyogóvá az életet. Oly szürke, lehangoló egy gyermektelen család. Ők a kacagás, a jövő világa. Akikért érdemes élni. Velük nincsenek unalmas napok, még órák sem. Minden sikertelenség ellenére ők meghozzák az eredményt, a boldogságot. Természetesen okosan, jól kell nevelni. Biztonságban éljenek a családban. Válásról szó ne essék, mert akkor végük: veszekedést, goromba, rossz szót ne halljanak, ez tőrdöfés a szívükbe. Puha, meleg fészekben jól érzik magukat. Meg kell őket tanítani arra, hogy az idős nagyit kímélni kell, nem szabad megbántani, hiszen az ilyen korút már nagyon bántja, sérti mindaz, amit talán észre sem vesz a fiatal lélek.

A nagyszülő is nagyon fontos a családban. Hogy mennyire nélkülözhetetlen, csak akkor derül ki, amikor magához szólítja a Jóisten. Üres marad az ágy, a szék. Persze neki is olyannak kellene lenni, ahogyan az ember elképzeli őket: okosnak, tele élettapasztalattal, mosollyal az arcán. Vallásos, imádságos életével ő esdi ki a Jóisten áldását az egész családra. Kérni kell, hogy imádkozzék értünk. A nagyi szokta az unokákat vallásosan nevelni, beszél, mesél nekik. A kicsik pedig különösen szeretik őt, hiszen ő is „második gyerekkorát” éli, ezért még jobban megérti őket, mint a szülők. Másként is szereti, hiszen nem az ő dolga a gyereknevelés, csak a szeretet, a kedveskedés. Annyira fontosak a nagyszülők, hogy gyermekeinken egész életükben érződik, ha kimaradtak a család életéből.

Gondoljunk egy nagy zenekarra, ahol a fuvolák, a hegedűk, a nagybőgők együtt adják meg a csodálatos hangegyüttest, ami majdnem az egekbe ragadja az embert. Ilyen a nagy család…