Hazánk a mennyben

Hívő keresztényként is gyakran félünk a haláltól, pedig nem azzal ér véget a történet…

Az úr Jézus gyakran figyelmeztette hallgatóit, hogy a földi élet nem minden, igazi hazánk a mennyben van. A halál éppen ezért csak állomása, de nem végállomása életünknek. Jézus azért jött a földre, hogy megnyissa számunkra az örök boldogság kapuját, otthont készítsen számunkra Atyja országában. Ennek boldogságát nem tudjuk elképzelni. Ő is csak hasonlatokkal beszélt róla.

Az egyik müncheni színházban éveken át játszottak egy sikeres színdarabot, amelynek ez a címe: Brandner Gáspár. Miről szól a színdarab? Egy idős emberről, akinek nem volt könnyű az élete, de mégis görcsösen ragaszkodott hozzá. Az egyik este szobájában üldögélt, amikor kopogott valaki. Szabad! – mondotta Gáspár és belépett egy ijesztő külsejű férfi. Nem volt más, mint a halál. Azért jött, hogy Gáspárt magával vigye.
Talán mondanom is fölösleges, Gáspárnak semmi kedve sem volt meghalni. Ezért aztán alkudozni kezdett a halállal. Pálinkával kínálta és rávette egy fogadásra. Üljenek le kártyázni! Ha a halál nyer, elviheti, de ha ő, akkor még tizennyolc évi haladékot adjon. Közben Gáspár barátunk buzgón öntögette a pálinkát és a halál alaposan becsiccsentett. Nem csoda, ha a játszmát elvesztette. Gáspár örömmel gondolt arra, hogy tizennyolc évig nem kell félnie a haláltól.

Tévedés lenne azt gondolnunk, hogy Gáspár boldog volt az így meghosszabbított életével.

Őt ugyan elkerülte a halál, de meghalt a felesége, kedves barátai, szeretett unokahúga. Lassan elveszítette hallását és szeme világát. Így aztán nem sok öröme telt az életben.
Azt is el kell mondanunk, hogy Szent Péter alaposan leszidta a halált, amiért Gáspár lelkét nem hozta el a földről. A halál ígéretére hivatkozott, nem szegheti meg a szavát. Ezt természetesen Péter is belátta.
– Tudod mit – szólt az egyik nap a halálhoz. – Menj el a földre és hívd meg Gáspárt látogatóba ide a mennyországba. Mondd meg neki, hogy utána nyugodtan visszamehet a földre.
Így is történt. Gáspárt nagy szeretettel fogadták a mennyben, ahol találkozott feleségével, unokahúgával, régi barátaival. Szinte minden kedves rokona itt volt. Ezért érthető, hogy így szólt a halálhoz: „Köszönöm, hogy elhoztál, de többé nincs szükségem szolgálataidra. Nem megyek vissza a földre, sokkal jobban érzem magamat itt a mennyországban…”

Eddig tart a színdarab meséje. Ebből megtanulhatjuk, hogy itt a földön nincsen maradandó városunk. A halál angyala azért jön értünk, hogy bevezessen minket Isten boldog országába, amelyet Jézus nyitott meg előttünk kereszthalálával és dicsőséges feltámadásával.

Forrás: György Attila – Örömhír a gyermekeknek
Kép: Pixabay