Kezdőlap Egyéb Hinni abban, hogy meg tudjuk tenni – Tízéves a Magyar Zarándokút

Hinni abban, hogy meg tudjuk tenni – Tízéves a Magyar Zarándokút

Tízéves a Magyar Zarándokút

Tíz éve, 2011 márciusában nyílt meg a Magyar Zarándokút. Esztergomtól Máriagyűdig, észak-déli irányban szeli át Magyarországot, Mária-kegyhelyek mentén haladva. Aki elindul rajta, talán leteheti azt a „batyut”, amit évek alatt telepakolt gonddal, stresszel, sérelmekkel, lelki fájdalmakkal. Egyénileg és csoportosan is járható az út, gyalogosan vagy kerékpárral.

Beszélgetőtársam, Barnáné Károsi Klára, alapító tagja az egyesületnek. Minden évben végigmegy az úton. Milyen érzésekkel, lelki munícióval tért haza az idei júliusi zarándoklatról?

– Az idei megérkezés fizikai állóképesség szempontjából a fáradtságról szólt. A zarándoklat 12 napja alatt az idei év első hőhullámát élhettük végig. Volt olyan nap, hogy 42 fokban kerékpároztunk, gyalogoltunk, és mivel az utunk jelentős szakasza délvidéki területen halad, igazából éjszaka sem hűlt le a levegő számottevően. De ahol fizikai fáradtság jelentkezik, ott a legtöbbször sikerélmény, lelki feltöltődés is megjelenik. Az idei zarándoklat bizonyos szempontból rendhagyónak is mondható, hiszen a Magyar Zarándokút Budapest és Máriagyűd közötti valamennyi települését – az alternatív szakaszokkal együtt – felkerestük azzal a céllal, hogy a remélhetőleg végleg elmúlt pandémiás időszakot követően felhívjuk a figyelmét e magyarországi zarándokút melletti települések lakóinak és a zarándoklatok iránt érdeklődőknek, hogy a zarándokút megnyílt, járható, jó minőségű, olcsó szállásokkal és felfestett utakkal várja valamennyi zarándok-, és honfitársunkat. Így mintegy 35 települési önkormányzatot kerestünk fel, 450 km kerékpározással, és 170 km gyaloglással. Mindezt nem tehettük volna meg erős elköteleződés nélkül. Hittünk abban, hogy meg tudjuk tenni, a jó hír sok emberhez eljut. Ezzel is erősítjük az összetartozás, a keresztény hit és a hazánk iránti elköteleződést. Amikor az út véget ért, akkor észleltük igazán, hogy egy kicsit mások lettünk. Ebben a 12 napban nem a mindennapok taposómalmának kérdései foglalkoztattak, hanem egy kicsit – az átélt események hatására – átértékelődtek a fontos kérdések. Formáló erő a szeretet, az össze-, együvé tartozás érzésének átélése, megtapasztalása. Küldetésünket a láthatatlan erők segítik.

Az évek során ismert közéleti szereplők is végigjárták az utat, zászlós zarándokként. Többek között Makray Katalin, Papp Lajos professzor, Eperjes Károly színművész és sorolhatnám. Mit gondol, mekkora az igény napjainkban a zarándokutakra?

– A mai értékvesztett és felfordult világban egyre többen keresünk valamit. Válaszokat, megnyugvást, megerősítéseket…Mindezeket csak lelassulva, kilépve a megszokott mókuskerékből, és egy kicsit a saját szenvedéseink árán találhatjuk meg.

Ha útnak indulunk, annyi szeretettel, pozitív visszajelzéssel, válasszal találkozunk, hogy előbb vagy utóbb, de újra el fogunk indulni.

Én úgy látom és tapasztalom, hogy évről évre egyre többen indulnak el zarándokolni, egyedül vagy kiscsoportban.

Az út mentén zarándokszállások várják a megpihenni vágyókat, melyeket zarándokútlevéllel lehet igénybe venni. Mit lehet tudni róluk?

– A zarándokszállások az út mellett 10-20 kilométerenként találhatóak. Ezek a szálláshelyek többnyire önkormányzati fenntartásúak, „turista szálló” jellegűek, és nagyon kedvező árban érhetők el. A szálláshelyekről, a pontos útvonalról (letölthető térkép), a térségi zarándoksegítők névsoráról, elérhetőségéről, valamint egy-egy település, útszakasz nevezetességeiről, látnivalóiról a rendszeresen frissített honlapunkról szerezhető a leggyorsabban információ (www. magyarzarandokut.hu).

Az idei évnyitó zarándoklat eltért a hagyományostól. Települések polgármesterei adták egymásnak a zarándokzászlót. Mit tapasztalt, mennyire sikerült a településeket megmozgatni?

– Nagy öröm volt számunkra, hogy a települési önkormányzatok polgármesterei – vagy a megbízott képviselőik – nagyon aktívan vettek részt az út népszerűsítésében, a zászló ünnepélyes átvételében és továbbvitelében a következő településre. Az adott útszakaszon többen is kísérték a zászlót, így a szomszédos települések lakói személyesen is találkoztak.

Ha röviden össze kellene foglalni mit adott Önnek lelkileg ez a tíz év, és mivel biztatná azokat, akik útnak szeretnének indulni?

– A zarándokúton lévő idő megtanítja, hogy a „napi gondok-problémák”, amiket néha hatalmasnak vélünk, más perspektívából nézve, nem is olyan nagyok… jó esetben a problémának még a megoldását, de legalábbis a „kezelésének” módját is megtalálhatjuk. Megtapasztalhatjuk, hogy igazán mik a fontos dolgok. Értékeket a zarándokút során mellénk sodródó társainktól is tanulhatunk, vagy mi taníthatunk… Előbb vagy utóbb a természet, a Jóisten közelsége választ és iránymutatást ad. S ez bizony eltérhet attól, amit addig mi magunk gondoltunk.

Aki teheti, induljon el, próbálja ki! Nagy kaland, találkozni önmagunkkal, a Teremtővel, rálátni a lényeges dolgokra, és fejlődni. És megismerni ezt a gyönyörű Magyarországot!

A Magyar Zarándokút zarándokcsoportja az Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére is gyalog érkezett. Esztergomból három nap alatt értek a Hősök teréig.

Sipos Kata

a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit Hogyan evangelizáljunk? házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus keresztényüldözés kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene áldozás élet életbölcsességek