Kezdőlap Hírek 27 millió forint gyűlt össze az üldözött keresztények számára

27 millió forint gyűlt össze az üldözött keresztények számára

27 millió forint gyűlt össze az üldözött keresztények számára
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által meghirdetett gyűjtés során eddig 27 millió forint gyűlt össze, melyet a közel-keleti keresztények otthonainak újjáépítésére fordítanak.

Az üldözött keresztények megsegítésére indított kezdeményezésről Veres András, az MKPK elnöke nyilatkozott.

Elmondta: augusztus végéig tart a gyűjtés, amelynek ötlete június elején vetődött föl, mert sürgető kérések érkeztek hozzájuk arról, hogy bizonyos településekre vissza tudnának költözni az elüldözött emberek, de a lakásaik, otthonaik mintegy 80 százalékban elpusztultak és a rokonoknál is nehéz a helyzetük, hiszen sok esetben nagycsaládokról van szó.

A meghirdetett gyűjtés augusztus végéig tart, akik szeretnének segítséget nyújtani az üldözött keresztényeknek, itt tehetik meg.

Forrás és fotó: mediaklikk.hu


A közel-keleten még mindig jelen van a kereszténység. Erről tanúskodik az 1000 főt befogadni képes iraki templom is, melyet néhány hónapja szenteltek fel.

Irak: Felszentelték Erbílben a Szent Péter és Pál-templomot