Kezdőlap Hírek Ferenc pápa papokat szentelt Bangladesben

Ferenc pápa papokat szentelt Bangladesben

Ferenc pápa papokat szentelt Bangladesben
Harmincegy évvel Szent II. János Pál pápa bangladesi látogatása után most Péter újabb utóda jött el az ázsiai ország kicsiny katolikus közösségéhez, hogy megerősítse testvéreit a hitben.

1986-ban II. János Pál pápa 18 papot szentelt, míg most Ferenc pápa 16 diakónust, 10 egyházmegyés és 6 szerzetespapot szentelt a bengáli egyház számára. A szertartást, amelyen 100 ezer hívő vett részt, a Suhrawardy Udyan Parkban tartották, amely korábban a brit katonák klubja, majd lóversenypálya volt. A fiatal szentelendők arccal a földre borultak az egyszerű oltáremelvényen, amelyet bambusznád és szalma díszített.

A pápa a papszentelés homíliájában a frissen szentelt papokat arra buzdította, hogy kövessék a Jó Pásztor példáját, aki nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem, hogy ő szolgáljon. Ezután a Szentatya rögtönzött szavakkal, olasz nyelven fordult a hívek tömegéhez, akik nagy áhítattal követték a szertartást. Köszönetet mondott odaadásukért, mivel sokan akár két napot is utaztak, hogy eljöhessenek erre a szentmisére. Ez jelzi, hogy mennyire szeretik az egyházat, mennyire szeretik Jézust. „Köszönöm hűségeteket, haladjatok tovább a nyolc boldogság szellemében és kérlek, mindig imádkozzatok papjaitokért, különösen azokért, akik ma részesülnek a papság szentségében. Isten népe imáival támogatja a lelkipásztorokat, ez a ti felelősségetek” – mutatott rá a pápa.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió