Kezdőlap Hírek Ferenc pápa fogadta a magyar püspököket

Ferenc pápa fogadta a magyar püspököket

Ferenc pápa fogadta a magyar püspököket
2001 és 2008 után 2017-ben ismét ad limina látogatáson vesznek részt a Vatikánban a Magyar Püspöki Konferencia tagjai november 20-tól november 25-ig, hétfőtől szombatig. Tizennyolc főpásztor vasárnap érkezett repülőgéppel Rómába.

Erdő Péter bíboros már a hét eleje óta különféle vatikáni rendezvényeken vett részt, Mohos Gábor atya, a püspöki konferencia titkára és az ad limina látogatás főszervezője pedig már szombaton megérkezett. A magyar ad limina küldöttség a Vatikáni Rádióval egy épülettömbben működő Domus Sacerdotalis Papi Otthonban nyert elhelyezést. A Vatikántól öt perc sétára fekvő otthonból járnak át a hét során a főpásztorok a különféle szentszéki kongregációkba. A papi otthon kápolnájában – miként ez hétfőn reggel is történt – közös szentmisén vesznek részt a püspökök. A program szerint kivétel kedd reggel, amikor a Szent Péter-bazilika Magyarok Nagyasszonya kápolnájában mutatnak be szentmisét reggel nyolc órakor, Erdő Péter bíboros főcelebrálásával. Szerdán este a római Német Magyar Kollégium 23 magyar növendékét látogatják meg és Udvardy György pécsi megyéspüspök német nyelvű szentmisét mutat be a kollégium egész közösségének. Pénteken délután öt órakor az ad limina apostolorum, vagyis az apostolfejedelmek sírjánál tett ősi zarándoklat jegyében a Falakon kívüli Szent Pál-bazilika kereszthajójában mutat be szentmisét Veres András püspök, a Magyar Püspöki Konferencia elnöke, püspöktársai koncelebrálásával.

Több mint kétórás kihallgatás a Szentatyánál

Amint arról már beszámoltunk, a tizenkilenc magyar főpásztor látogatása a Szentatyánál a tervezett csütörtökről, a pápa vasárnap kezdődő távol-keleti apostoli útja miatt, hétfő délelőttre került át. Ferenc pápa hétfőn délelőtt a magánkönyvtárában fogadta a magyar főpásztorokat, akik bemutatták Rómában tanuló papnövendékeiket. A több mint két órás kihallgatásról Erdő Péter bíboros számolt be részletesen a Vatikáni Rádió magyar műsorának, de egyúttal riportot adott az olasz és a német szerkesztőségnek is. Az olasz adás révén a Vatikáni Rádió összes műsora tájékoztatót ad a magyar püspökök ad limina látogatásának a legfontosabb eseményéről, a pápai kihallgatásról. A kihallgatás kezdetén Veres András győri püspök, a konferencia elnöke tájékoztatta a Szentatyát a magyar katolikus egyház helyzetéről, majd a Szentatya kezdeményezésére élénk párbeszéd alakult ki köztük a magyar és az európai, az egyházi és társadalmi helyzet megítéléséről.

Öt napon át sűrű program délelőtt és délután

Az audiencia során bemutatták a Szentatyának azt a keresztet, mely a 2020-as budapesti nemzetközi eucharisztikus kongresszus zarándokkeresztje lesz. Ferenc pápa megáldotta a keresztet, amely az eljövendő időben országjáró zarándokútra indul, hogy ezzel szolgálja a benső lelki készületet.

Délben kezdődött a dikasztérium-járás. Először a Keleti Egyházak Kongregációja fogadta a görögkatolikus főpásztorokat, Kocsis Fülöp  hajdúdorogi érsek metropolitát, Orosz Atanáz miskolci püspököt és Szocska Ábel, nyíregyházi apostoli adminisztrátort. Hétfő délután a Szentszék Kommunikációs Titkárságát kereste fel a magyar küldöttség: Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, Márfi Gyula veszprémi érsek, Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, Varga Lajos váci segédpüspök és Mohos Gábor atya, a püspöki konferencia titkára. Este hat órakor az Államtitkárságot keresi fel az összes magyar püspök.

Keddi programjukat a Magyarok Nagyasszony kápolnában bemutatott szentmisével kezdik, majd délelőtt a Püspöki, délután pedig a Papi Kongregáció meglátogatása a feladat.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió