Kezdőlap Egyéb „Hiszek az ítéletben” – Beszélgetés Gyulay Endre ny. szeged-csanádi megyéspüspökkel

„Hiszek az ítéletben” – Beszélgetés Gyulay Endre ny. szeged-csanádi megyéspüspökkel

Gyulay Endre 1987 és 2006 között volt a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke. 1989–1990-ben az Erdélybe irányuló európai segélyakció vezetője volt. Tevékenyen részt vett az 1991-es magyarországi pápalátogatás előkészítésében. 1993-tól a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alelnöke, 1999-ben a Magyar Cserkészszövetség elnöke volt. Beszélgetésünkből kiderül, hogyan néz ki egy kilencvenegy éves püspök naptára, napi időbeosztása, és kifejti gondolatait arról, mennyire megbecsültek az idős emberek az Egyházban.

Amikor visszatekint az életére, melyik az a három esemény, amelyért leginkább hálát érez a szívében?

– Messzire kell visszamennem. Másodikos gimnazista voltam Budapesten, s a Széchenyi Gimnáziumban, a Magyarok Nagyasszonya-templomba közösen jártunk szentmisére. Úrnapja volt, körmenet az Oltáriszentséggel. Egy hang szólalt meg bennem: Mi lenne, ha te vinnéd az Oltáriszentséget? Elindult a papi hivatásom. Szenteléskor, miséimen, főleg a jubileumi szentmiséken öröm és hála ébred manapság is bennem. Öröm ébred azért is, hogy kispapi éveimben P. Hunya Dániel jezsuita atya volt a lelkivezetőnk. Jó pár évvel később, amit nála láttam, használtam fel – nem olyan tökéletesen, mint ő – a papnövendékek lelki vezetésében.

Talán a második egy püspökkari megbízatás volt, egy szociális körlevél, tanulmányféle elkészítése, figyelembe véve hazánk akkori állapotát. Szakértők, vallásos emberek kétévi munkájával készült el. Több európai nyelvre fordították le, a munkában résztvevők közül igen sok előadásra felkérést kaptunk. Miniszterek, képviselők is megkapták. És ez a Horn-kormány idejében történt. Valóban, sok területet, sokféle témát dolgoztunk fel benne.

A harmadik 1987 júliusában volt – a püspökké szentelésem. Októberben ad limina beszámolás Rómában. Benne személyes találkozás a Szentatyával. Térkép előtte, mutasd meg az egyházmegyédet. Mutatom a térképén. A pápa látta, és első kérdése: Udvardi püspök úr hogy van? Így számon tartotta a püspököket. Példa számomra, hogyan kell ismerni és szeretni papjaimat.

A püspök egy napja

Még mindig nagy szeretettel hívják szolgálni, illetve különböző eseményekre, rendezvényekre. Hogyan néz ki egy kilencvenegy éves püspök naptára, hogyha visszatekint az elmúlt három hónapra?

– Minden héten rendszeres a székesegyházban: vasárnap egy szentmise a hívekkel. Hétfőn este egy felnőtt közösséggel bibliaóra a plébánia hittantermében, pénteken este fél órával a szentmise előtt, amíg vannak, gyóntatás a dómban. Besegítés, ha a két helyi lelkipásztor nincs a dómban. Október 2-ához, a Gellért- napokhoz kapcsolódva az ifjúsági találkozó idején előadás a hitoktatóknak. Minden csütörtökön szentmise a szociális otthonunkban. 18-án részvétel a Dugonics-szobornál, a piarista megemlékezésen. Október 23. a jezsuita templom kilencvenéves szentelési évfordulója, szentmise és megemlékezés. Október 25.: „százéves lenne, ha élne” – megemlékező szentmise. A piarista évforduló alkalmából a villamos oldalán megemlékező kép, szöveg elhelyezése, rádiónak riport az iskoláról. November 2-án papi sírok meglátogatása. November 12-én online- részvétel az Életért műsorban. November 23-án megbeszélés boldoggá avatási ügyben. Egyházmegyei online-megbeszélésen részvétel. Decemberben a dómban egyik nap a rorate végzése. Egy elhunyt orvosprofesszor miséje a tarjánvárosi templomban. Három beteg áldoztatása otthonukban. Gyóntatás vagy lelkivezetés, tanácsadás a lakásomban. Biztosan más is volt, de az elvégzett feladatokat gyakran kitörlöm a naptáromból.

Általában hogyan telik egy napja?

– Fél 6 körül ébredve indulok a fürdőszobámba. Utána a kápolnám következik. Zsolozsma, elmélkedés, szentmise, rövid hálaadás. Háromnegyed 8 körül reggeli. – Ha szükséges, itt jön a bolt, bevásárlás. – Szoba, konyha rendbetétele. Ha szükséges, porszívó is, mosógépindítás. Többnyire a számítógép következik. Üzenetek, levelek, napi újság. Ha szükséges és hogy el ne maradjon, válaszlevelek megírása és küldése következik. Ha előadásra, újságcikk írására kell készülnöm, ez látszik legalkalmasabb időnek. Próbálom visszahívni azokat, akik nem értek el telefonon, ilyenkor már én is elérhető vagyok… A bibliaórára is, prédikációmra is készülnöm kell. Általában 12 előtt hozzák az ebédemet, amit az én általam alapított szociális otthonból vásárlok… Egy óra körül ebédelek, mosogatok, esetleg egy kávéval, de majdnem mindig gyümölccsel fejezem be. (Cukros lévén, nyáron mélyhűtőbe teszem el az eljövendő télre megfelelő gyümölcsöt.) Étkezés közben szoktam rádiót hallgatni. Mosogatás után a megkezdett munkát folytatom. A kapucsengő sokszor megszólal, a szegények gyorssegélyt kérnek. Ha van lehetőségem, segítek, hogy ne kelljen a kérőknek feljönni hozzám és zavarni közben a többi lakót, az ablakomon át száll le a segítség. Ha van alkalmas maradék időm és engem érdeklő olvasnivalóm, az is előkerül. Ha szolgálatban vagyok, később, ha nem, akkor kb. fél 7 körül ülök le vacsorázni. Olykor előtte főzök, sütök a konyhámban, amit majd tálalok magamnak. Utána 19.10-kor meghallgatom a Vatikáni Rádió magyar adását, majd áttérek a televízión kezdődő híradóra. Ismét a kápolna következik. Zsolozsma, beszámoló Gazdámnak a napomról. És elkészítem a fekvőhelyem, az óra általában 22 körül jár, megköszönöm az Úrnak, hogy még mozogni tudok, s elpihenek (eddig csak egy éjszakára, a hosszabb, örök még nem érkezett el).

Az Egyház és az idősek

Miként látja? Mennyire megbecsültek az idős emberek az Egyházban?

– A kérdés nagyon összetett. Ha a megkereszteltek családjaira gondolok, sokszor azt látom, hogy ha az idős ember „beleszól” a fiatalok életébe, „bomlasztja” a családi közösséget, ellenségnek tartják, és úgy is bánnak vele. Ha nem szól bele az életükbe, nem a maga képmására akarja formálni, míg állapota nagy nehézséget nem jelent, úgy tapasztalom, többnyire otthont biztosítanak számára. Két dolgozó embernek a legnagyobb jószándék mellett is szinte lehetetlen teljes gondozást nyújtania egy lábáról leesett hozzátartozó számára. Megfelelő segítséggel szeretetüket kimutathatják, és anyagi terhének nagy részét is vállalhatják. Távol élésük esetén az anyagi gondoskodás mellett telefon, látogatás kell, hogy ne érezze magát kivetettnek az idős ember. Sokan, ha bírnák is a gondoskodást, inkább egy öregotthont keresnek számára. Se látogatás, se telefon. Sajnos sok ilyen van. Nehéz erre előre felkészülni az időseknek. A seb csak növekszik. Sokat segíthet egy lelkipásztor, rendszeres látogatással, de ha nagy közössége van, akkor képtelen erre. A karitász vagy más közösség tagjai felkészíthetők és elindíthatók segítésre, látogatásra, beszélgetésre. Így a betegek kenetét is biztosítani lehet alkalmas időben. Sajnos el kell viselni, amikor a gondolkozása már kicsit zavaros, mondván: ez biztos lopni jön… Tudni kell a nehézségeken túltenni magukat. Nem hiszem, hogy ezekért a nehéz sorsú embertársainkért eleget teszünk Egyházunkban.

Az idős egyházi személyek helyzete is változó. Az egyházi szociális otthon jó, ha valóban jó. Papként tisztelni, szentmisét, misézést biztosítani, ha már ágyhoz kötött, áldozásra gondolni, lelki segítséget biztosítani igen fontos. Ha nem kerülnének ilyen otthonba, vagy nem tudják annak lelkületét elfogadni, feldolgozni – kint lenni valahol, se misézés, se lelki táplálék –, a kiszolgáltatottság nagyon nehézzé teheti életüket hosszú időre, különösen a végső napokban. Nem tudom, hány olyan egyházmegye van, ahol meg lenne szervezve időnkénti rendszeres látogatásuk. Az egyházmegyében éltek, az Egyház tagjaiért áldozták napjaikat, erejüket. Olykor még a paptestvérek sem ismerik se lakásuk címét, se telefonszámukat, vagy ha van, internetes elérhetőségüket.

A legnagyobb kihívás…

Egy ilyen korban, ha van beteljesületlen vágya, mi az, ami a legfájóbb, hogy el kell engedni?

– Valójában nincs. Egy nagy csomó írásom, mások írása, fényképek birtokomban vannak. Nagyon sok időt, figyelmet lekötő munka, amihez nem érzek már erőt, időt. Kortörténeti, egyházmegyei események, vagy régi, de aktuális cikkek, sok-sok évi beszédeim írva vagy hangban. Azt hiszem, ezek elvesznek, nem lesz másnak sem ideje, türelme feldolgozni. Nem tüzelem el, de nem érzek erőt, hogy feldolgozzam. Hátha nem vész el. Nem fáj igazából, de sajnálom, mert olyan korban éltünk, aminek átélése ebben fellelhető lehetne. Igaz, nincs katalogizálva, nincs időrendbe téve. Rettentő munka lenne hozzányúlni.

Miként látja, egy püspök félhet a haláltól?

– Egy keresztény ember számára mi a legnagyobb kihívás, mikor a halálra gondol? Ma még úgy gondolom, hogy nem félek a haláltól. Hogy pár nap múlva, értelmem, idegrendszerem, érzelmi világom, azaz ami nem meggondolásból, hitből táplálkozik, milyen lesz, nem tudom. Amíg a hitemmel gondolkozom, nem félek. Jézus tanítása, élete, áldozata, feltámadása stabilizál. Hiszek az ítéletben, a szükséges odaáti tisztulásban és az Úrral való, általa ígért örök életben. Hitből tanítottam mindig, hivatásom és küldetésem is erről beszélt. Nem volt, hogy mást hirdettem és mást éltem. Azt hiszem, minden hívő a jézusi tanításban, bűnbánatban, igazi hitben megtalálhatja a nyugodt szembenézést a halállal.

Hofher József jezsuita szerzetes

a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit Hogyan evangelizáljunk? házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene áldozás élet életbölcsességek