„Hiszek Jézus megtartó szeretetében” – Hiba György SJ

Hiba György jezsuita szerzetes 1975. október 17-én született Győrött. Mint meséli, családjukban a hagyományos vallásosság főleg anyai ágon volt jelen: kisgyermekkorában, amíg a nagyapja velük lakott, vasárnaponként templomba jártak, mert a nagypapának ez fontos volt. Tízéves korában Gyuri atya hittanra is járt és elsőáldozó is volt a szülei kedvéért, de azután eltávolodott a hittől. Fiatal felnőttként bérmálkozott, hogy unokahúga keresztapja lehessen, majd ismét elfelejtette keresztény voltát. Némettanári pályára és családos életre készült.

Hosszú éveken keresztül párkapcsolatban élte az életét. „Közben elkezdtem dolgozni Pannonhalmán, ahol először gyújtottam gyertyát a nagyapám emlékére. Életem első meghatározó lelki élménye volt. Aztán elkezdtem egyetemre járni. Mindezzel együtt ürességet éreztem, tetteim, párkapcsolatom értelmetlenségét. Valami hiányzott. Valami mélységre vágytam” – meséli. Aztán tanulmányai vége felé látott egy szerzetesekkel készült interjút. „Olyan béke áradt belőlük, hogy azt a tévén keresztül is megéreztem. Ez volt az, amit kerestem” – mondja Gyuri atya. Ettől kezdve egyre jobban foglalkoztatta a kérdés, hogy vajon mi az Úr szándéka vele. Elkezdte keresni a spiritualitást, tanulmányozta a buddhizmust, olvasott ezoterikus dolgokat is, járt kisegyházak gyógyító alkalmaira, de amikor felfedezte a katolikus gyökereit és viszszatért az Egyházba, elkezdett teli tüdővel lélegezni, mert biztonságban érezte magát. Az első adandó alkalommal felkereste a közeli plébániát, elkezdte újra megismerni a hitét, azt, hogy mit jelent kereszténynek lenni. „Kiléptem a párkapcsolatomból, életgyónást végeztem, és nagyon szerettem volna Neki szolgálni. De hogyan? Erre nem találtam választ” – írja hivatása történetében.

A szakiskolában, ahol az egyetem után tanított, egyik kolleganője meglátta rajta ezt az útkereső bizonytalanságot és felhívta a figyelmét a jezsuitákra; úgy gondolta, ők tudnak segíteni a saját útja megtalálásában. Gyuri atya 2004-ben jelentkezett egy nyolcnapos szentignáci lelkigyakorlatra, amit aztán minden évben megismételt. „Nagy rendeződés kezdődött az életemben. Naponta félórát imádkoztam, és egyre szűkült azon kérdések köre, amelyekre kerestem a választ – folytatja a visszatekintést. – A lelkigyakorlatok csendjében a kísérés során megtapasztalhattam azt, hogy az Isten szeret és megtart. Ez erőt és bizalmat adott. Egyre mélyült bennem az a belső késztetés, hogy kövessem Jézust, lépni azonban nem tudtam, mert belül bizonytalan voltam és féltem a döntéstől. Családot is szerettem volna alapítani és Jézust is szerettem volna szolgálni. Talán együtt is fog menni – gondoltam. Újabb párkapcsolat, újra az érzés, hogy hiányzik valami. Hiába jártunk együtt templomba, hiába értettük meg egymást. Valami mélyebbre vágytam. Sokat küzdöttem belül ezzel a kettősséggel. Aztán egy szentmisében egyszer csak azt éreztem a szívemben, hogy teljesen Jézusé akarok lenni. Belső nyugalom és öröm volt bennem” – fedi fel egykori érzéseit.

Már a harmincas éveinek a derekán járt, amikor felkereste a jezsuitákat és egyévnyi jelöltidő után, 2009. szeptember 20-án belépett a Jézus Társaságába. A két év noviciátust követően, 2011 és 2014 között filozófiát tanult Padovában és Rómában. A magisztérium kétéves időszakát Magyarországon az INIGO csoportban töltötte és e mellett a roma szakkollégiumban dolgozott. 2016-ban kezdte meg teológiai tanulmányait Rómában, ott szentelték diakónussá 2019 húsvétján. „A püspök kézfeltételében volt valami megrendítő számomra. Rádöbbentett arra, hogy igen, én egyszerűen csak Őt szeretném hordozni” – nyilatkozta az esemény után a Vatikáni Rádiónak.

A római teológiai tanulmányok harmadik, záróesztendeje és a vizsgaidőszak után hazatért Magyarországra: 2019 júliusától a Sodrás utcai Xavéri Szent Ferenc rendház tagja, augusztusától pedig a Jezsuita Roma Szakkollégium lelkésze. Ifjúságpasztorációval és fiatalok lelki kísérésével foglalkozik az INIGO-csoport tagjaként, továbbá a Pápa Imavilághálójának magyarországi felelőse. „Tanárként is hangsúlyosabbnak éreztem a nevelést, mint pusztán a tudás átadását. Azokban a helyzetekben érzem magam hitelesnek, amelyekben nevelőként élem meg magam. Szeretek fiatal felnőttek között dolgozni, mert ők a választások sűrűjében, az útelágazásoknál vannak, s én ott tudok állni ezeken a pontokon, hogy segítsem őket” – mondja önmagáról.

Erdő Péter bíboros, prímás 2020. szeptember 12-én, Szűz Mária nevének ünnepén a budapesti Jézus Szíve jezsuita-templomban szentelte áldozópappá. Papi útjára a 45 éves Hiba György jezsuita szerzetes János evangéliumából a jó pásztor küldetéstudatát és szavait hordozva lépett: „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen” (Jn 10,10). „Számomra Jézus az a személy, aki az életet hozza el nekünk. Ebbe bármikor belemerülhetek, élhetek benne, meg tudom mutatni az utat ehhez az élethez” – magyarázza papi mottója választásáról.

Arra a kérdésre, hogy mit jelent jezsuitának lenni, ezt válaszolja: „Egyre mélyülő barátság Jézussal. Ez a barátság sarkall arra, hogy másoknak is segítsek rátalálni Jézusra.”

Saját útjáról és céljairól így fogalmaz: „Hittem Jézus megtartó szeretetében. Ez a tapasztalat a nehéz időszakokon is átsegített. Ezt szeretném átadni és a lelkigyakorlatot szeretném megismertetni az emberekkel. Ebből szeretnék adni nekik, hogy felismerjék Istent az életükben. Segíteni szeretnék az embereknek abban, hogy kiengesztelődjenek, elsősorban önmagukkal és aztán egymással, az Istennel, a világgal. Alapvetően ebben érzem a hivatásomat.”

A rendalapító megtérésének 500. és szentté avatásának 400. évfordulója alkalmából 2021. május 20-tól 2022. július végéig tartó emlékév kapcsán Gyuri atya így nyilatkozott lapunknak: „A Szent Ignác-év kapcsán különösen fontosnak tartom a fiatalok kísérését Szent Ignác lelkigyakorlatos tapasztalatai alapján. Azt hiszem, ez a küldetésem magja: közelebb segíteni a fiatalokat Istenhez, önmagukhoz és egymáshoz. Most többször volt alkalmam beszélni iskolákban is Szent Ignácról. Ignác ma is tud irányt mutatni, bátorítani és lelkesíteni, lelkigyakorlatai pedig ahhoz a Forráshoz tudják kísérni az embereket, amelyikből Ignác ilyen hatást tudott és tud ma is gyakorolni a világra.”

Végül, de nem utolsósorban legmélyebb érzéseiről Gyuri atya így vall: „Felnőttként jöttem vissza az Egyházba, saját akaratomból, azért, hogy egészen Neki adjam magam. A kemény belső küzdelmek továbbra is jelen voltak és vannak az életemben, de ez és sok más belső élmény erőt ad. Ha elgyengülök, eddig mindig kaptam erőt ahhoz, hogy átvészeljem a nehéz pillanatokat. Mindez megerősít abban, hogy a helyemen vagyok. Hálát érzek minden pillanatért.”

Varga Gabriella

A cikk a Keresztény Élet június 13-i lapszámában megjelent írás bővített változata.