Kedves Lelkiatya! Két lányom van: az egyik harmincnyolc, a másik harminckét éves. Igyekeztem őket vallásosan nevelni, gyermekkorukban mindig együtt jártunk templomba. Amióta férjhez mentek, teljesen megváltoztak. Egyik sem jár már templomba, és a gyermekeiket sem nevelik hitre. A nagyobbik lányom megkereszteltette a gyerekeit, de a kisebbik hallani sem akar róla. Ha szóba hozom előtte, megharagszik. Mindennap imádkozom, hogy a Jóisten segítse meg őket és térjenek meg. A tanácsát kérem, mit tehetnék még értük?
Kedves Édesanya! A gyermekei már felnőttek, így közvetlenül nem szólhat bele az életükbe. A szülő igyekszik sok mindent megadni a gyermekeinek a nevelés során, de hogy ebből a gyerekek mit vesznek át, mit tesznek magukévá, ez a gyermekeken is múlik. Néha ugyanabból a családból az egyik gyerek jóindulatú, hívő, segítőkész ember lesz, a másik megkeseredett, önző ember.
A gyermekeinek a legtöbbet most már a hiteles életével adhat. Imádkozzon értük! Adjon hálát mindennap a bennük levő jó tulajdonságokért! Ezeket dicsérje is meg, újra és újra, amikor csak erre alkalom adódik! Próbálja a saját hitét vonzó módon élni, segítve a szegényeket, a betegeket, jóindulattal fordulva mindenkihez! Ha néha szóba kerül a hit kérdése, ne szidja, vagy számon kérje a lányait, hanem derűsen és alázattal mondjon néhány szót arról, hogy magának – minden emberi hibája ellenére – miben segít a hite, mit jelent a hit a maga számára!
Próbálja a lányait néha olyan programokra elcsalni, ahol megsejtik a hit szépségét erejét! Például egy pásztorjátékra karácsonykor, amikor tele a templom sok kisgyermekes családdal, vagy egy olyan találkozóra, lelkigyakorlatra, ahol megérintheti őket Isten jelenléte.
Sok áldást és erőt kívánok magának, és egész családjának is! Ha az unokák megkeresztelésében bármilyen segítségre van szükség, bátran forduljanak hozzám!