Tisztelt Lelkiatya! Az egyik ismerősöm felhívta a figyelmemet a mostanság terjedő próféciákra, pl. Jim Blount atya próféciájára, amit a Szeretetláng-fesztiválon mondott. Erről tőle függetlenül korábban is hallottam többször is, és félelmet keltett bennem is elsőre. De más próféciákat is sorolt az ismerősöm, melyek egy részéről nem is hallottam még, és nagyon félelmetesek. Mennyire lehet komolyan venni ezeket a próféciákat, mennyire hitelesek?
Kedves Levélíró! Jim Blount atya hiteles, Isten kegyelme által vezetett ember, ezt az életének nagyon sok eseménye mutatja.
Az isteni üzenetek mindig az emberi szavak köntösébe öltöztetve, egy adott ember szavaival, hasonlataival, jelképeivel megfogalmazva hangzanak el itt a földön. A Biblia szavai is ilyenek. Magyarázni kell őket, sokszor nem szó szerinti a jelentésük.
Jim Blount atya szavaiban – úgy gondolom – az isteni üzenet az, hogy nagy veszély fenyegeti a világot, és benne minket is. A fekete sereg képét nem kell betű szerint érteni. Ez a kifejezés, ez a kép jelenthet nem csak katonai támadást, hanem szellemi, lelki veszélyt is.
Az imádság, a megtérés valóban rendkívül fontos. Jim Blount atya szavain keresztül erre akar minket hívni, felszólítani Isten. Ő ma is a gondunkat viseli, tenyerén tartja a világot. Nem megijeszteni akar, hanem megtérésre hív.
- Kórházba szállították Ferenc pápát
- Hogyan dolgozzam fel a családtagjaim betegségeit?
- Egyéves külföldi önkéntes szolgálatra hív fiatalokat a Máltai Szeretetszolgálat
- A mesterséges intelligencia jó lehetőség, de az ember ne váljon a gépek rabszolgájává
- Bűn a művészi akt képek gyűjtése?
- „Semmi sem ér többet egy gyerek életénél”
a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek zene áldozás élet életbölcsességek életút