Kezdőlap A lelkiatya válaszol Hogyan értelmezzük Pál apostol levelét?

Hogyan értelmezzük Pál apostol levelét?

Tisztelt Lelkiatya! Segítséget szeretnék kérni, hogy megértsem a Rómaiakhoz írt levél ezen szakaszait:
„Ezért tehát akin akar, megkönyörül, akit pedig akar, megkeményít. Azt mondod erre nekem: „Akkor miért hibáztat mégis? Hiszen ki állhat ellene akaratának?” Ugyan ki vagy te, ember, hogy perbe szállsz az Istennel? Mondhatja-e alkotójának az alkotás: „Miért formáltál engem ilyenre?” Nincs-e hatalma a fazekasnak az agyagon, hogy ugyanabból az agyagból az egyik edényt nemes célra, a másikat pedig közönségesre formálja?” (Róm 9.18) Ez azt jelenti, hogy a bűn is az Isten akarata, mert valakinek bűnös állapotot okozott?
„Amikor ugyanis még meg sem születtek gyermekei, és nem tettek semmi jót vagy rosszat, de hogy Istennek az ő kiválasztáson alapuló elhatározása érvényesüljön, nem a cselekedetek alapján, hanem az elhívó akarata szerint” (Róm 9,11) Néhány fejezettel korábban azt írta Pál, hogy Isten nem személyválogató. Mi alapján dönt sorsunkról, ha nem cselekedeteink szerint? Az Egyház úgy tanítja, hogy előre látja a cselekedeteket, és ez alapján választja ki az embereket, de ez az igeszakasz látszólag kizárja ezt. Mire gondolhatott itt az apostol?

Kedves Levélíró! A Római levél szövegéből (Róm 9,6-24) sokan a predestináció, az eleve elrendelés tanát vélték kiolvasni. Ez alatt azt értették, hogy Isten egyeseket öröktől kiválaszt, őket kegyelmével az üdvösségre segíti, a többieknek azonban nem ad elegendő kegyelmet, így ők bűnös döntéseik következtében a kárhozatra jutnak. Ez az értelmezés egyáltalán nem felel meg annak, amit Szent Pál apostol tanít.

Mit is állít tehát Szent Pál apostol Isten örök elrendelésével kapcsolatban? Ha jobban odafigyelve olvassuk Pál sorait, akkor világossá válik, hogy ő valami egészen másról akar beszélni, mint az egyes emberek öröktől fogva való kiválasztásáról. Az apostol Izrael népe elvetésének, elbukásának okát keresi, és válaszolni kíván arra az ellenvetésre, vajon nem vált-e hűtlenné Isten a nekik tett ígéretekhez (Róm 3,3; 9,6; 11,1.29). Pál hangsúlyozza, hogy Isten ígéretei sohasem szóltak megkülönböztetés nélkül minden test szerinti utódnak, csak a kiválasztottaknak. Ábrahám fiai közül csak Izsák, Izsák fiai közül csak Jákob örökölte az ígéretet (Róm 9,7-20). Azonkívül Isten tervében kezdettől fogva szerepelt a pogányok belépése Isten népébe (Róm 9,26). A választott népből pedig a próféták szavai szerint csak a ’maradék’ fog megtérni (Róm 9,27). Senki sem kérheti számon Istent a cselekvéséért, és senkinek sincs ‘joga’ az üdvösséghez (Róm 9,20). A híres versek, melyekre a predestinációs elméletek a leginkább támaszkodnak, argumentum ad hominem-ként (a vitapartner gondolkodásmódjához aplkalmazott érvelésként), és kérdések formájában hangzanak el: ’Vajon Isten, ha akarja, nem alkothatja meg a harag edényeit (ahogyan a fazekas azt tesz az agyaggal, amit akar)?’ (Róm 9,21-23). Pál nem azt mondja, hogy Isten alkotott edényeket a haragnak is, csak annyit állít, hogy bármit megtehet.

Az egész páli érvelés nem Istennek egy történelem előtti választásáról beszél, amelynek során egyedeket kiválasztott volna az üdvösségre, hanem Izrael népének megátalkodásán elmélkedik. Pál végkövetkeztetése az, hogy Izraelnek nem volt semmiféle kizárólagos joga az üdvösségre. Mostani elbukásuk azonban a pogányok üdvösségére szolgált (ez Pál missziós tapasztalata is), és az idők végén Izrael is megtér majd (Róm 11,12.32). A 11. fejezetnek ez a végkicsengése még világosabbá teszi, hogy Pál nem egyének örök üdvösségre, illetve kárhozatra rendeléséről akar írni.

A későbbi teológiának gondot okozott az, hogy ha Isten mindenható, akkor miért nem tud mindenkit eljuttatni az üdvösségre. A megoldás Isten mindenhatóságának helyesebb felfogásában rejlik. Isten mindenhatósága nem azt jelenti, hogy Ő bármit megtehetne, ill. megtenne. Isten nem tehet és nem tesz semmit, ami a lényével ellenkezne. Nem tesz semmi értelmetlent, és éppígy nem pusztíthatja, nem pusztítja el a teremtményeit, melyeket örök szeretettel alkotott és fenntart. Isten hatalma nem egy tankhoz hasonlít, amely végigsöpör a világon, és megteszi, amit elhatározott. A Szentírás meglepően más képeket használ az Istenre. A Jelenések könyvében olvassuk: „Az ajtóban állok és kopogok…” (Jel 3,20). Bebocsátást kér az Isten. Nem töri ránk az ajtót.