Kezdőlap Az év minden napjára Hol vagy Éva, hol vagy Ádám?

Hol vagy Éva, hol vagy Ádám?

Hol vagy Éva, hol vagy Ádám
A kép illusztráció.
Vonaton utaztam hazafelé. Két diáklány ült a kocsi másik oldalán. Nagy hajuk szinte teljesen eltakarta arcukat. Igaz, rám se néztek.

Később felismertem bennük két volt tanítványomat. Éveken át buzgón jártak hitoktatásra. Most már gimnazisták, fiúk figyelmét is felkeltő „hölgyek”. Rájuk köszöntem. Talán haragusztok rám? – kérdeztem mosolyogva. Nem, dehogy, válaszolták erlőltetett mosollyal.
Én azonban sejtettem, miért nem akartak észrevenni. Az utóbbi esztendőkben elmaradtak a templomtól. Talán az én személyem felébresztette lelkiismeretüket. Ezért fordítják el arcukat, ezért bújnak el hajuk bokrában. Melléjük ültem, elbeszélgettünk. Hiszen nekem is az a feladatom, hogy halló fülekbe kiáltsam: Hol vagy Ádám, hol vagy Éva?

***

Megdöbbentő eset. Lenci második elemista, a hittanórákon kifogástalanul viselkedik. Éppen a második parancsról tanulunk. Megkérdezem: ki hallott már káromkodást? Többen jelentkeznek: Kitől hallottatok? Többen is ezt mondják: Lencitől. A tanító nénit is szidja, csúnyákat mond rá. Úgy hullottak a kemény vádak Lenci felé, mint egykor István diakónus felé a kövek. A fiú ezt nem tudta elviselni. Mondott néhány cifrát, aztán fogta a táskáját, hogy elrohan. Nem engedte. Elnémítottam a vádaskodókat, megsimogattam a vádlott fejét. Ugye megjavulsz, nem káromkodsz többé?! Lásd, én szeretlek. Lenci maradt. Mindmáig hűséges ministráns. Nem az ítélet menti meg a bűnöst, hanem a megbocsátó szeretet.

(Részlet György Attila: Örömhír a gyermekeknek című könyvéből.)

Sebek, amik nem múlnak el nyom nélkül

Kép: Pixabay