Megbotránkoztam a plébános urunkon. Először, amikor pénteken ebédnél zavartam. Kirántott húst evett, legnagyobb csodálkozásomra! Sőt, még meg is kínált! Hogy fogadtam volna el, hiszen én vallásos, katolikus asszony vagyok! Méghogy én pénteken húst egyek! Vesztemre másodszor esti mise előtt mentem be hozzá. Még elsőt nem harangoztak. Akkor nyelte le a vacsora utolsó falatját. Majdnem megkérdeztem tőle: magának a szentségi böjt nem érdekes? Mégis hallgattam, csak arra gondoltam, én még arra is vigyázok, hogy a fogmosásnál egy korty vizet se nyeljek le. Hát ilyenek a mi papjaink! ĺgy adnak nekünk jó példát. Igazán lehet értük, az ilyenekért, nagyon sokat imádkozni.
Tessék is sokat imádkozni a papokért. Nagyon ránk fér, mivel minket is földi édesanya szült, s emberfeletti feladatot tett vállunkra az Úr Jézus azzal, hogy meghívott papjának. De ebben az esetben szegény plébános urat ne tessék bántani: teljesen ártatlan. Sajnos, a pénteki bűnbánati napok és a szentségi böjt egyházi rendelkezését még nem tetszik ismerni. Még mindig a régi előírásokat tetszik kötelezőnek vélni, pedig azon az Egyház már több évtizede változtatott. De hát ilyen a világ: belénk ivódik valami gyerekkorban, és megmarad agyunkban, szívünkben.
A mostani törvény az, hogy csak a nagyböjt péntekjein nem szabad húst enni, az év többi bűnbánati napján vagy a hústól való tartózkodással vagy az irgalmas szeretet, illetve a jámbor áhítat valamely gyakorlatával kell a pénteket megtartani. Vajon mi vezette erre a meggondolásra az Egyházat? Isteni törvény folytán kötelesek vagyunk bűnbánatot tartani. Eddig abból állt ez a közös bűnbánattartás, hogy a vallásos családban nem főztek húsfélét. Ezen kívánunk változtatni. Most már meg kell előre tervezni: jön a pénteki nap, mivel fogunk engesztelni? Itt a léleknek, a találékonyságnak tág tere nyílik. Talán elimádkozza a család együtt a rózsafüzért, avagy este részt vesznek a szentmisén. Talán egy szegény családot megajándékoznak finom ebéddel, vagy meglátogatják a kórházban fekvő betegeket. Ki tudja, mennyi változatos lehetősége van az igazi bűnbánati napnak?! És ki tudja, az a pap, akit a kedves néni a kirántott hús evésén ért, aznap mekkora áldozattal tartotta meg a pénteket! Nem is gondolt arra, hogy most botrányt okozott. Ha sejtette volna, minden bizonnyal felvilágosította volna önt.
A szentségi böjt megtartásában ez a szegény plébános szintén ártatlan, mint a ma született bárány. Egyórás a szentségi böjt csupán. Tehát a szentáldozás előtti utolsó órában nem szabad semmit sem enni, sem inni, kivéve vizet és orvosságot. Amikor még pap sem voltam, akkor de sok gondot okozott, hogy éjféltől kezdve még vizet sem volt szabad inni. Ezen a szigorúságon már rég túltette magát az Egyház. Ennek a változtatásnak mi lehet az oka? Az Úr Jézus azt akarja, hogy minél többen áldozzanak a szentmisén. Nem azt mondta: nézzétek, ez az én testem, hanem: vegyétek és egyétek! Ehhez a lehetőséget meg is kell teremteni. Először, amikor pappá szenteltek, három óra szentségi böjtöt írt elő az Egyház. ĺgy is előfordult, hogy egész nap nem ettem, mert délután temetnem is kellett, és menni faluról falura. Ma már annyira jóságos az Egyház, hogy az a pap, aki többször misézik, valamit (szilárd ételt is) magához vehet, ha nincs is közben egy óra idő. Tehát a plébános úr nyugodtan vacsorázhatott. Jobb lenne, ha éhesen szédelegne az oltárnál? Viszont önként mindenki bármilyen önmegtagadást vállalhat. Biztosan kedvesen veszi az Úr Jézus!
*
Egy faluban egy pap elment pénteken családokat látogatni. Ez a legfontosabb a lelkipásztorkodásban. Egyik helyen megkínálták finom házi kolbásszal. Szegény pap nagyon éhes volt, hiszen nem vezetett konyhát, hol evett, hol nem, jó étvággyal nekilátott a finom ételnek. Kínálta a háziakat, hogy tartsanak vele, olyan jólesne, ha együtt ennének! Mire ők: Ne tessék haragudni, mi megtartjuk a pénteki böjtöt!
Most már több módon meg lehet tartani!