Háromszülős családmodell, abortusz kötelező elfogadása, keresztény egyetem alapításának tilalma és hasonlók…
Az elmúlt hónapok híre volt, hogy 2018 nyarától csak olyan szervezetek igényelhetik a hagyományosan adható állami támogatást nyári táborok szervezésére Kanadában, amelyek elfogadják a liberális kormányzat alapelveit, köztük az abortuszhoz való „jogot” – számol be a s4c.news. Ezzel a rendelkezéssel Kanada kormánya olyan, több évtizedes múlttal rendelkező keresztény szervezetek működését lehetetlenítette el, amelyeknek köszönhetően (nem keresztény) rászorulók ezrei tudtak tartalmas nyári kikapcsolódásban részesülni térítésmentesen. Az intézkedés ellen több mint 80 szervezet, köztük a Katolikus Egyház is tiltakozott – mindhiába.
A múlt héten az is nyilvánvalóvá vált, hogy nem egyedi esetről, a liberálisnak mondott értékrend egyfajta vadhajtásáról van szó: két olyan bírósági döntés is született ugyanis, amelyek a hagyományos értékrend és társadalmi berendezkedés ellen hatnak.
Június 12-én Új – Fundland és Labrador (kanadai tartomány) Legfelsőbb Bírósága hosszas pereskedés végén úgy határozott, hogy egy két férfi és egy nő együttélése során megfogant, majd 2017-ben megszületett gyermek jogait az szolgálja legjobban, ha a gyermeknek két apja és egy anyja kerül anyakönyvezésre. A pert a három ember azért indította még tavaly, mert a született gyermeket a hatóságok nem voltak hajlandóak két apával anyakönyvezni. A pert alacsonyabb fokon a bíróságok elutasították, többek között azért is, mert az anyakönyvi kivonatban a jogszabályok maximum 2 szülőnek biztosítanak helyet.
A teljes cikket itt olvashatják el.