Kezdőlap Hírek Isten közel van!

Isten közel van!

„Másmilyen lesz ez a karácsony!” – valószínűleg sokszor elmondtuk ezt az idei esztendőben. A járvány, a korlátozások átszabták a bevett rutinjainkat. Testközelbe jött az aggódás, a féltés a szorongás. Sokunk életébe beköszöntött a betegség, vagy akár még a gyász is. Olyan furcsa helyzetbe kerültünk, amikor azzal tudjuk megmutatni a másik iránti szeretetünket, hogy fizikailag nem találkozunk vele – így óvjuk az idősebb rokon, barát, ismerős egészségét. Biztos mindannyian el tudunk sorolni megannyi dolgot, amiben más ez az idei karácsony, mint a többi. Talán még egy képzeletbeli listánk is van mindarról, amit veszteségként élünk meg, amire nem kerülhet sor, bár nagyon vágyunk utána.

Betlehem

Ettől azonban még nem kell, hogy szomorú legyen az ünnepünk. Kétezer évvel ezelőtt Jézus születése sem volt szokványos. Igazából minden a normálistól eltérő, rendkívüli volt. A Megváltónak már a foganása is magában rejtette a botránynak, a falusi környezet ártalmas pletykájának a lehetőségét: „Nézd, József még el sem vette Máriát, s a leány mégis áldott állapotban van!” Az adóösszeírás pedig nem egyszerűen kényelmetlenségeket jelentette. A sok-sok ember útnak indulása, a lakosság kavargása minden bizonnyal komoly és súlyos helyzeteket teremtett.

Elképzelhetjük, hogy nem csak Betlehemben, de az oda vezető úton sem nagyon akadt szállás a szent Párnak. Az a sokszor megénekelt „csodálatos éj” sem volt szívet melengető: a külső hideg, az istálló és a városka széle szimbolikusan jeleníti meg azt a ridegséget, érzéketlenséget, amely áthatotta a helyieket. Bezárták a szívüket a vándor, az úton lévő előtt – emiatt kellett a Messiásnak a barmok között e világra jönnie. Az egyetlen vigaszt ebben a szomorkás körképben a nomád pásztorok jelentették, aki azonban maguk is az élettől sokszorosan megpróbált emberek voltak, igazi otthon nélkül, valahol az emberi társadalom legszélsőbb peremvidékein.

A születés bensőséges napjai, a körülmetélés (a nyolcadnap, kiskarácsony ünnepe) és a templomi bemutatás (a negyvenednap, gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe) látszólag fényes pillanatai mellett az árnyak is egyre nőttek. Simeon nem csak magával ragadó hálaéneket dalolt („Bocsásd el most, Uram, szolgádat…”), de jövendölt a Kisdedre váró szenvedésről, s arról is, hogy ennek fájdalma miként sugárzik majd át édesanyja tőrjárta szívébe. Heródes színre lépésével pedig a legborzalmasabb dráma tárult fel: a gyermekgyilkosság rettenetére a hontalan bolyongás, idegen földön menedéket keresés tragédiája következett.

Másmilyen volt ez a születés, mint a többi. Nagyon másmilyen, mint amilyet mi, emberek, kitaláltunk volna meseköltő eszünkkel, csillámporos istendicséretünkkel. Ez az egyik legerősebb jele annak, hogy a mátéi és lukácsi evangéliumi elbeszélés – bár valóban irodalmi igénnyel szerkesztett szöveg – a valós történeti mag köré szerveződött. Ilyet mi, Istenről ködös-magasztos képekkel gondolkodó teremtmények, nem írtunk volna le magunktól. Istennek azonban mégis így tetszett. Már születésében egy lett közülünk, közösséget vállalt velünk. Magzatként, újszülöttként, csecsemőként, kisgyermekként odaállt a a megszóltak és megvetettek, az otthonukból elvándoroltak és az erőszak elől elmenekültek, a gyilkosság és az emberi gonoszság áldozatául esett, betegségtől, fáradtságtól, szörnyű élethelyzetektől fenyegetettek sok milliós történelmi sorába.

A mostani karácsony ezért különös és kegyelmi időt jelent: másként ugyan, de mégis nagyon közel kerülhetünk a betlehemi Gyermekhez. Magányunkban ott van velünk ő, aki az emberektől eltaszítva, kilökve látta meg a napvilágot. Fájdalmunkban a karjainkba kéredzkedik a Kicsiny, aki láthatta szülei aggódását, féltését, gyötrődéseit. A betegségtől és járványtól megpróbált napjaink sodrában ott van velünk, tőlünk kér altatót a Kisjézus, aki elől nincsenek rejtve a könnyeink. Ez a karácsony megtanít minket a megtestesülés, a születés, az igazi karácsony titkára: Isten közel van. Az ölünkben, a szívünkben nyugszik. Másként, s talán még igazabbul csendülhet fel most az ének:

Istengyermek, kit irgalmad közénk lehozott,
Angyaloknak énekével Néked áldozok.
Terjeszd fölém kezedet, hogy az Istenszeretet
Töltse el ma szívem, lelkem, jászolod tövén.”

Írta: Török Csaba

Áldott karácsonyt kívánunk!

betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit Hogyan evangelizáljunk? házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus keresztényüldözés kultúra kétségek lelkiatya Magyarország megbocsátás nagyvilág Pál Feri remény segítség szentek szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene áldozás élet életbölcsességek