Az idei Balatoni Katolikus Ifjúsági Találkozón Balatonfűzfőn a hivatásról, a hivatás felismeréséről, a hivatásba kerülésről hallhattak előadásokat, vallomásos elmélkedéseket a szélrózsa minden irányából érkezett fiatalok. Egyik alkalommal Puskás Antal pálos szerzetes, rendi tartományfőnök osztotta meg gondolatait a hivatásba kerülés alapjairól. Arról a folyamatról, amikor valaki már nem érvénysülési vágyból, nem számító jelleggel, hanem szolgálatra készen, mások javára, jó ügyek érdekében áll be adott hivatásába. Később személyes beszélgetésben is megszólítván Antal atyát, kiderült, az ő életében is hasonlóképpen történt ez. Egyáltalán nem szokványos módon, és csak hosszú lelki érlelődési folyamat során ismerte fel hivatását.
Felvidéken született, Párkányban, a szomszédos Helembán nőtt fel. Annak ellenére, hogy nem voltak vallásosak a szülei, nagyszülei, lelkiekben gazdag gyermekkora volt. Legtöbbet nagyapjának köszönhet, vallja, akitől emberségben a legtöbbet kapta.
– Tőle érkeztek hozzám az első érintések arról, hogy jó az Isten – fogalmaz.
Párkányban járt szlovák nyelvű általános iskolába, majd gimnáziumba. 13 éves korában, mikor falujuk káplánja, Szepp Péter atya hittant szervezett a templomban, hamarosan ő is az elsőáldozók közé léphetett. Kamaszodó gyerekként később ő is, mint többen társai közül, kissé cinikusan állt olykor hitetlenkedő kérdéseivel az atya elé. Ő azonban nem hárította el azokat sosem, hanem próbált mindenre meggyőző magyarázatokat adni, s azt a fiatalok elfogadták.
Középiskolásként azonban ismét megszakadt a kapcsolata Istennel. Érettségi után elképzelése sem volt a jövőjéről, nem volt előtte semmilyen vonzó minta.
– Ám a Jóistennek bizonyára megvolt velem a terve – mondja. Először besoroztak katonának, ez egyéves kötelező szolgálatot jelentett 1998-ban. Ezáltal egy teljesen más környezetbe kerültem. Abban az időben kezdtem a természetfölöttivel komolyabban foglalkozni, s mindenféle ezoterikus könyveket olvastam.
Új kapuk nyíltak meg előtte a hit irányába, amikor a seregben találkozott két komolyan hívő evangélikus fiúval, akik elvitték őt a maguk közösségébe.
– Ott rátaláltam valami olyasmire – vallja –, amire mindig is vágytam, de nem hittem, hogy létezik. Úgy voltak együtt ott a fiatalok, hogy nem a másnapi terveikről, a nőkről meg a sörről beszélgettek, hanem arról, hogyan tudnának a helybélieknek valami jót tenni. Bevontak engem is. Karácsony körül volt, s adományokat gyűjtöttek, majd ajándékcsomagokat készítettek, s elvittük a nagy panelházakba az időseknek.
Ezek hatására ő is evangélikus akart lenni. Járt a fiúkkal a gyülekezetbe is. Mikor megosztotta ebbéli szándékát a társaival, ők csitították: Várj, ne hirtelenkedj, előbb ismerd meg a saját katolikus közösségedet! Utólag is vallja: hálás köszönettel tartozik e reakciójukért.
S valóban, ez fordulópont lett életében: elkezdett ministrálni a Szent Erzsébet-székesegyházban Kassán. A katonaruhára húzta rá a ministránsruhát, idézi nevetve, de az atyák mindig örömmel segítették. S így lassan megismerte közelebbről a katolikus tanítást és lelkiséget. 1998-ban bérmálkozott. Kapcsolatba került a felvidéki ferencesekkel is, s ekkor már érlelődött benne, hogy szerzetes szeretne lenni. Felvidéken akkor magyar szerzetesrend nem volt, csak szlovák ferencesek és szlovák pálosok.
– Egy nap aztán biciklivel a hátamon – szabálytalanul – átkeltem az Ipolyon (ami határfolyó volt), s elindultam a magyar föld felé – idézi. – Pár kilométer után Márianosztrára érkeztem, a pálosok otthonába. Május 13-a volt, nagybúcsú volt éppen, Borsos József atya prédikált, ami nagyon megérintett. S ki tudja, miért s hogyan, de engem kiszúrt a tömegből, s behívott a kolostorba. (Később hallottam, hogy ő ezt több fiatallal megtette, sok hivatást szerzett így a rendnek.)
Körbevezette őt József atya a templomban, s adott neki egy Szentírást is a saját dedikációjával. Elmondta, hogy a pálos rend hogyan alakult meg a remetékből, s beszélt neki a kolostor és templom oltárképeiről, festményeiről. Később még egyszer felkereste az atyát és a közösséget, ahol megfogta őt a szerzetesek egyszerűsége, családiassága. Elhatározta, hogy pálos lesz. Örömmel fogadták szándékait. Egyik testvér elkísérte Pécsre, a pálos központba, ott volt a noviciátus. Rengeteg fiatal volt ott abban az időben. A noviciátus volt a legszebb év az életében, vallja, akkor minden ideje a Jóistené lehetett.
Antal atyát 2004-ben szentelték föl, első megbízatásként a novíciusmesteri szolgálattal bízták meg. Az újoncokkal kellett foglalkoznia hivatásszerűen Petőfiszállás-Pálosszentkúton, ahol pont akkorra épült fel a noviciátus új kolostora. 2017-ben a budai Gellérthegy lábánál lévő Magyarok Nagyasszonya Sziklatemplomba került, s házfőnök lett. A templom rendkívül jó helyen van lelkipásztori szempontból, mondja, sokan betérnek oda nem gyakorló hitű emberek is, sok fiatal látogatja, többeknek tartottak ott hivatásesteket is. Emellett a Mária Rádióban is önkénteskedett, hittanórákat tartott. 2020-ig volt Budapesten, utána választották meg rendi tartományfőnökké három évre. Az idén megerősítették e vezetői pozíciójában újabb három évre.
Mikor távlati terveiről kérdezem, elmondja: sokat remél pécsi pálos lelki központjuktól, amit tavaly indítottak el, szeretnék evangelizációs központtá tenni, ápolni a közösségi életet a szerzetesek és a világiak között is. Kísérni a lelkeket, akiknek gondjaikban, összetört életükben kapaszkodókat tudnak adni.
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")