Jobbá még senkit nem büntettek

„Nekem sem gumibot volt az óvodai jelem. Tulajdonképpen csak le akartam érettségizni” – kezdi Vatai Gyula a büntetés-végrehajtásban betöltött karrierje történetét. A sors úgy hozta, hogy a börtönben kezdett szolgálatot.

„Szegeden őrként, szakaszvezetőként szereltem föl 92’-ben. A rendőrtiszti főiskoláról már főhadnagyként jöttem ki. Baracskán egy olyan parancsnok alatt dolgoztam, aki később a fővárosi BV-nek lett a vezetője, és ő elhívott oda parancsnok-helyettesnek. Utána pedig 2002-ben, 32 évesen kértek fel, hogy legyek a váci fegyház parancsnoka. Tehát ha azt nézzük, 10 év alatt szakmailag eljutottam a csúcsra.

Az akkori országos vezetéssel ellentétes elképzeléseim voltak dolgokról. Persze bizonyos szabadsága van egy parancsnoknak, de azért alapvetően függelmi viszony van. Az én kötelességem az, hogy a fentről meghatározott irányvonalhoz igazodva valósítsam meg a dolgokat.

Ha folyamatosan szembe megyek ezzel, az nyilván nem szerencsés dolog, és nem is korrekt. Ezáltal olyan konfliktushelyzet alakult ki, aminek a végén teljesen törvényszerű volt, hogy felállítanak. Aztán jött egy ‘esemény’, ami alkalmat adott erre.

2011 éjszakáján két fogvatartott bedrogozva megölt egy harmadikat. Azután magukkal is végezni akartak. Hatalmas médiavisszhangot kapott, és a szakmai megítélése is elég súlyos volt. Bár nem mondták ki hivatalosan, mert a vizsgálóbizottság nem tudta megállapítani, hogy hibát követtem volna el, akkor is ez volt a katalizátora a felmentésemnek” – emlékszik vissza Vatai Gyula az akkor történtekre.

Gyula már parancsnokként is nagyon fontosnak tartotta az evangelizációt a börtönben. Nyugalmazása óta például aktív tagja a magyarországi börtöncursillós mozgalomnak. A társadalmi előítéletekről, a bűnről és a kegyelemről így fogalmazott:

„Szoktam mondani, hogy a börtönügy az nem a börtönök ügye. Ez egy közös társadalmi produkció, nem elvéve a személyes felelősségét annak, aki a bűnt elköveti. Nem akarom összemosni és azt mondani, hogy mindenki egyformán felelős. Ebben kőkeményen benne van az elkövető döntése. De felelősségünk van, és ha ezt nem látjuk be, akkor valóban nincs esélyünk arra sem, hogy az illető majd kijöjjön.

Van egy olyasmi, amit úgy hívunk, hogy a gyűlölet örvénye. Hogy működik ez a börtönben. Valaki elkövet valamit, lecsukják. A társadalom nagyon gyűlöli ezt az embert, mert fúj, mit csinált. A bent lévő ember pedig nem tud mást csinálni ilyen helyzetben, minthogy önigazolást keres. Úgy nem lehet élni, hogy „én egy tetű állat vagyok”.

„Meggyőzöd magad, hogy nem vagy rosszabb a többinél. Ennek két oka van. Az egyik, hogy közösségben akarsz maradni. Ha elismered, hogy egy senkiházi vagy, akkor kiesel a közösségből. A másik: van tudásod arról, hogy kinek teremtett Isten. Igaz az a mondás, hogy sehol sincs annyi ártatlan ember, mint a börtönben. Mindenki mentegeti magát. Ez kint is így van. ‘Nem igaz, hogy nem látják, hogy én nem ilyen vagyok.’

Az önigazolás viszont megfoszt attól, hogy letedd a bűneidet és megszabadulj. És mi az eredménye az önigazolásnak? Miután elhiszed, elkezded gyűlölni a társadalmat. Hiszen ha nekem van igazam, akkor ők a rosszak. Ha pedig a társadalom látja, hogy gyűlölöd őket, akkor ők is elkezdik az önigazolást, hogy ugye megmondtuk, ez micsoda tetű. Ez így megy körbe. Ezt egy ponton lehet megszakítani, ha valaki bűnbánatra jut. És én nem az elítélteknél kezdeném.

A társadalomnak kéne bűnbánatra jutni, meglátni azt, amit Keresztelő János mond a farizeusoknak: A fejsze már a fa gyökerén van. A bűn fáján lehet, hogy neked ilyen kicsi gyümölcsöd van, a betörőnek vagy a gyilkosnak pedig dinnye nagyságú. Csakhogy Keresztelő János nem metszőollóról beszél, hanem azt mondja, a bűn fája mindenestől ki lesz irtva. Ő a nagy bűnével együtt fog elpusztulni, te pedig a kis bűnöddel együtt. Ha nem értjük meg, hogy a bűnben ugyanaz a sorsunk, akkor nem fogod tudni letenni sem te, sem ő.

Kimentünk a rabokkal a templomba bizonyságot tenni, és a civilek zokogtak a padokban, amikor a rabok elmondták, hogy megérdemlik, amiért börtönben vannak, hogy milyen mocskos, sötét életük van, de Isten itt is szabaddá tudja tenni őket.

Jobbá még senkit nem büntettek. Szükséges a büntetés, de csak a megbocsátás és a szeretet tud jobbá tenni.”

Az interjút a szeretlekmagyarorszag.hu oldalon olvashatják el teljes terjedelemben.