Kezdőlap A lelkiatya válaszol Kár volt jónak lenni

Kár volt jónak lenni

Magas rangú hivatalnok voltam, segítettem mindenkin, tisztelettel vettek körül. Nyugdíjas lettem, nevem mellől elmaradt mindenfajta beosztásom. Erről azok nem tehetnek, akikkel dolgoztam, de az már fáj, hogy észre sem vesznek, nem köszönnek, meg sem látogatnak. Kár volt jónak lenni, törni magam az emberekért egy életen át. Egy senki lett belőlem életem végére!

Panasza nem ritka, hanem mindennapi eset. Könnyű elviselni mindezt, ha elgondolkozunk a kitüntekesertés, a hírnév és az emberek szeretete, hűsége felett.

A rangkórság, a kitüntetés utáni törtetés oly nevetséges! Legtöbbször véletlen szerencsén múlik, és nem ad sem erkölcsi nagyságot, sem bölcsességet, inkább hiúvá, önteltté teszi az embert. A nagy semmi csak kárára van szegénynek. Operáltak helyi érzéstelenítéssel. Megszólítottam azt, aki műtött: Doktor úr! Mire a segédkező nővér rámpirított: Nem doktor, hanem főorvos úr! Nevetséges és szívtelen akkor és ezen a semmiségen lovagolni! Igazat mondott nekem egy magas beosztású pap: Fiatal barátom, a piros öv a derekunkon, meg a piros gombok, bélések olyanok, mint a kiskutya nyakán a piros szalag. A kutyus is mennyire örül neki.

Jobb lenne, ha Kempis Krisztus követésének szavát igyekeznénk megfogadni: Örülj annak, ha nem ismernek, ha semmire sem értékelnek. Ez az egy gondolat, meggyőződés egész életünket nyugodttá tenné. Nem a cafrang a fontos, hanem az, hogy kötelességeimet Isten és ember iránt a lehető legtökéletesebben, a világtól semmi elismerést nem várva teljesítsem. Ennyit a rangokról, kitüntetésekről.

Nézzük az emberek szeretetét! Tisztelet a kivételnek, de legtöbbször csak a hasznot, érdeket látják a másikban, kihasználják egymást a végtelenségig. Amíg szüksége van a másik segítségére, addig kalapolja, küldözgeti az ajándékot, ünnepekre az üdvözlő lapokat, mihelyt ügye elintézést nyert, egyből elfelejti, a mór megtette kötelességét, a mór mehet. Ha számolunk ezzel, eleve ezt várjuk el attól, aki kezünket csókolja, amikor saját bajáról, dolgáról van szó, akkor csodálatos nyugalom tölti el az embert. Aki pedig hálát vár, a poklok minden kínját megszenvedi. Ráadásul az a legnagyobb baj, hogy esetleg közömbös lesz mások iránt.

Az lenne a fontos, hogy a jót, életünk legkülönbözőbb áldozatait az igazságos Isten kedvéért és önmagáért a szeretetért, szolgálatunk szépségéért tegyük. Isten emlékezetében örökké megmarad az igaz (Zsolt 112,6). Isten könyvében minden meg van írva, megkapjuk érte jutalmunkat. Tőle várjuk a babérkoszorút, ne a világtól!

Másik fontos igazság: más vet és más arat (Jn 4,37). Kétszeresen is igaz ez: Isten kegyelméből tudunk csak jót tenni. Mi csak learatjuk, ami jó magot Ő elültetett bennünk. Úgy is igaz, hogy munkánk eredményét más élvezi, avagy évek múlva termi meg gyümölcsét. Nem is tudja az az édesanya, édesapa, jótevő, mikor és hol áldják. Talán már réges-rég meghaltunk, amikor emlegetik jóságunkat, eszükbe jut a szó, a figyelmeztetés, amit mondott szülője, nevelője.

Aki pedig tartja magát a rómaiak bölcsességéhez: adok, hogy adj; aki jutalomért, elismerésért hoz áldozatot, az megérdemli sorsát. Mi magáért a szeretetért tegyünk jót.