A kibékülést meg kell szervezni

Dehogy költöznek el! Kibékülnek, kiengesztelődnek egymással. Hogy valóban így tegyen, kell hozzá egy kis segítség, a mi igazi tanítómesterünknek, Jézusnak a parancsa: „Ha ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy embertársadnak valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki embertársaddal, azután térj vissza, és ajánld fel ajándékodat” (Mt 5,23-24).

A Miatyánkban is állandóan imádkozzuk: „…bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek” (Lk 11,2). Tehát a Jóisten egyszerűen nem áll szóba velünk, nem engedi el bűneinket, ha haragosunk van. Ezért nem lehet feloldozni a gyónásban azt, aki nem hajlandó kibékülni.

Nem olyan nehéz ez, csak tudni kell a módját. Ebben szeretnék segítséget adni. Először is idő kell hozzá. Azonnal az ember képtelen a másikhoz közeledni, annyira feldúlja a sértés a lelkivilágát. Várni kell napokat, heteket, míg a vérnyomása, a vércukra helyrezökken, és tud tárgyilagosan, indulat nélkül gondolkozni. Csak ekkor vagyunk képesek arra, hogy világosan lássunk.

Ezután jön a gondolkozás. Ha magam elé idézem mindazt, ami történt, könnyen rájövök, hogy én is hibás vagyok: rosszul szóltam, talán nem volt tökéletesen igazam, esetleg ok nélkül megsértettem azt a szomszédot, szántszándékkal a legérzékenyebb ponton támadtam, csak fájjon neki minél jobban. Őszintén be kell vallanom saját magam előtt: ha vissza lehetne forgatni az idő kerekét, másként játszódna le az egész szomorú jelenet. Azután próbálom elém állítani az egész veszekedést a szomszéd szempontjából. Előbb-utóbb rájövök, hogy ha nem is teljesen, de neki is igaza volt. Ha én ráztam a porrongyot, az én tyúkom kaparta ki kertjében a palántákat, ha az én kutyám miatt nem mert a gyerek kijönni játszani az utcára, talán ő nem is csinált olyan nagy cirkuszt. Akkor én annyira ideges voltam, és minden úgy összejött. Valakin ki kellett töltenem a mérgemet, amit mások okoztak. Szóval, többszörösen, nyugodtan le kell vetíteni az egészet, mintha filmet látnék. Biztos, hogy sok mindenre rájövök. Lassan megérlelődik bennem, hogy ki lehet békülni, sőt, rendbe is kell hozni ezt az egész ügyet, nem kell elköltözni.

Ezután jön a gyakorlati megoldás. Hogyan közelítsek? Mit mondjak? Ha már valaki eddig eljutott, nagyon jó úton jár. Az egész találkozást, kibékülést ki kell gondolni, magunkban le kell játszani. Kidolgozni egy egész képsorozatot. Hol lenne a legjobb megszólítani? Milyen ürügyet kellene találni? Hogyan lehet neki kedveskedni? Mindenkinek van képzelőereje, biztos sikerül valami nagyon okosat kitalálni. Micsoda változás, ha az ember már nem azon töpreng, hogyan törjön borsot a másik orra alá, hanem hogyan legyünk újból jó barátok.

Erős fogadást kell tenni, hogy amit kigondoltam, végre is hajtom. Előbb persze imádkozni kell, hogy legyen hozzá elegendő lelkierő.

Biztos, hogy a másik is ezt várja, hiszen ő ugyanúgy szenved, csak talán lassabban érik meg a nagy lépésre. Olyan boldog napod lesz, mint még soha!

*

Uram, tégy engem békéd eszközévé!
Hol gyűlölet az úr, hadd vessek ott szeretetet!
Ahol a háborúság dúl és düh és bántás,
ott békét és megbocsátást!
Ahol a kétség, ott hitet!
Hol vak reménytelenség, ott reményt;
hol sötét bú, ott vidámságot, fényt!

(Assisi Szent Ferenc)