Kimenjek-e vendégmunkásnak?

Nehéz kérdése ez az életnek. Válaszolni is csak úgy lehet, hogy felteszek Önnek néhány kérdést, melyre kérem, őszintén, sok töprengés után válaszoljon!

Valóban nem tudja magyarországi keresetéből szerényen, egyszerűen felnevelni gyermekeit? Nincs esetleg más munkalehetőség, vagy nem szeretné tovább képezni magát? Elmenni itthonról, itt hagyni feleségét, gyermekeit oly nehéz és kockázatos dolog, amit ezerszer meg kell gondolni!

Ha indulni készül, először is meg kell érdeklődni az életkörülményeket: lakás, élelmiszer-ellátás, utazási lehetőség, munkahely, szabadság, baleset, betegség esetén orvosi ellátás. Sokszor messziről úgy ragyog minden, közelről pedig csupa rom. Az okos ember először töviről hegyire utánanéz a dolgoknak. Mikor minden körülményt alaposan kivizsgált és megtárgyalt családtagjaival, a külföldi céggel pontosan egyeztette, rögzítette kötelességeit és lehetőségeit, akkor veszi elő a nagykalapácsot, s szegezi le jövendő sorsát.

Létezik egy nagyon igaz mondás: a házastársaknak csak olyan messze szabad egymástól elmenni, hogy a rózsa, amivel kedveskedik szerelmének, el ne hervadjon a hazaúton. Távol lakni egymástól, havonta, sőt évente egyszer találkozni nagyon veszélyes állapot. Különösen fiatal korban nagyon erős a férfiak és nők egymás iránti vonzalma. Némi túlzással hősként viselkedik az, aki ilyen körülmények között megtartja a házastársi hűséget. Nehéz az itthon maradottnak, s nehéz a külföldre távozónak. Mit ér, ha sikerül kifizetni a házat, a tartozást, de szétbomlik a család?! Elvész a legnagyobb érték. Tudom, van, akik állják a sarat, minden elismerésem az övék. De nagyon sok az ellenkező példa. A legtöbb családban a gyermekek teszik boldoggá az életet. Ha elmegy az egyik szülő vendégmunkásnak, gyerekei csak egy-egy szép külföldi ajándékot „élvezhetnek” belőle. Ez jele éppen annak, hogy apja vagy anyja tud létezéséről, ám nem alakul ki az igazi gyermek-szülő kapcsolat, amihez az szükséges, hogy ha nem is naponta, de gyakran találkozzanak. Rossz látni is, mikor egy gyermek nem ismeri meg apját vagy anyját, oly ritkán találkoznak. A gyerek sajnos nagyon gyorsan felejt, s ez a hiány mindegyikük életében megmarad halálig. Sok minden van, amit a legjobb akarattal sem lehet pótolni.

Van egy súlyos szabály: a gyermeknek azért van két keze, mert édesanyjába s édesapjába is akar kapaszkodni. Csak akkor sikerül jól nevelni a gyereket, ha mindkét szülőt maga mellett tudja.

Nos, ha az egyik szülő kimegy vendégmunkásnak, gyerekeiket csak az anyja vagy az apja neveli egyedül. Ez pedig – tisztelet a kivételnek –, a gyerekek jellemében, nevelésében óriási törést jelent. Tudom, vannak kényszerhelyzetek. Nem is vállalkozom kijelentésekre, csak épp feltettem néhány nehéz kérdést, melyek átgondolása talán segít eldönteni: menjek vagy maradjak?!