Kezdőlap Egyéb Királyok és tanítványok az Úton

Királyok és tanítványok az Úton

Szenteste, mint minden évben, idén is megérkeznek a Háromkirályok templomainkba a gyermekek betlehemi eseményeket idéző előadásában, emlékeztetve a Csillag nyomában a Kisded Jézus köszöntésére érkező bölcsek, Gáspár, Menyhért, Boldizsár történetére. E különös csoport útját és megérkezését képzőművészeti, irodalmi, zenei alkotások, mesefilmek hosszú sora is igyekezett bemutatni az idők során, s népszokásainkban is él mindmáig (betlehemezés, háromkirályjárás). De mivel leginkább a mese szintjén szóltak e királyok útjáról, ezért a világ többnyire a gyermekirodalom körébe utalta történetüket. S a tudomány gőgös emberei olykor kedvükre csemegéztek is az események egyes motívumain, hogy úgymond: lerántsák a leplet a kitaláltnak titulált történetről.

S ma, 2022 karácsonyán is sokakban felvetődhet a kérdés: kik is voltak/lehettek „e bibliai királyok”?! Valóságos személyek voltak-e, vagy „kitalált alakjai” az evangéliumnak, esetleg rejtett, szimbolikus szerepet töltöttek be a születéstörténetben?!

A tudomány emberei kezdetben feltételezték, hogy a napkeleti bölcsek csillagászok lehettek, mivel az égboltot pásztázták. Eközben fedezték fel azt a csillagot, amely bizonyára nagyobb, fényesebb lehetett a többi között. Majd a bölcsek személye került a kérdések előterébe. Mivel az eredeti görög Szentírás a bölcseket mágusokként említi,feltételezték, hogy e titokzatos személyek a perzsa papság legfelsőbb rétegéből származhattak vagy babiloni csillagjósok lehettek. Juhász Gyula is ekként írt róluk versében: „Jövének távol, boldog Napkeletről / Három királyok, híres mágusok, / Mert hírt hallottak a csodás Gyerekről, / Kiről legenda és jóslat susog…”

Majd folytatódtak a következtetések: hármas számukat bizonyára a Kisdednek átadott ajándékok száma (arany, tömjén, mirha) határozta meg. Mások viszont úgy érveltek, azért voltak hárman, mert a világ kezdetben még csak három kontinenst ismert, Európát, Ázsiát és Afrikát, s ezzel akarták hangsúlyozni a királyok fontosságát: általuk így az egész világra eljuthatott Jézus születésének híre.Ezért is ábrázolták gyakran rasszok szerint őket, fűzték hozzá a művészet tudósai.S ők állapították meg azt is, hogy a bölcseket csak a 11. századtól kezdték ábrázolni királyként, koronával… A Háromkirályok hitelét azonban erősen megnyirbálta az a felfedezés, hogy az örményeknél tizenketten szerepelneka Szentírásban, egyesarab feljegyzésekben pedig hatan. Túl sok a mesés változat ahhoz, hogy valóságos személyekről lehetne szó, összegeztékvégül következtetéseiket a kutatók.

S az ember ma is csak kérdez, érvel és cáfol,mondhatnánk,de legtöbbször csupán racionálisan közelít a Háromkirályokhoz. Vagyis a történet felületét vizsgálja.S ha a felszínen nem talál mérvadó adatokat, szempontokat, akkor a történetet kitalációnak tekinti. Mert az ember néha nem látja be, hogy a világ nagy titkaihoz a rációval való közelítés csak részismeretekhez elegendő. Ha nem tud a lélek szavára a mélybe hatolni, ha bezárul a benső intuíciók, a hit lelki impulzusai előtt, sohasem jut el a csodás történetekből fakadó isteni üzenetekig, a bibliai történetek, példázatok valós jelentéséig. Pedig teremtményi voltunk ajándéka, hogy az ember az egyedüli a földi élővilágban, aki képes önmaga fölé emelkedni, önmaga fizikai, biológiai képességeit meghaladva érzékelni a racionálisan nem láthatót, megérteni az ésszel föl nem foghatót is. Ezért a benső, a végső lényeget, az Üzenetet ezúttal is mélyebbre ásva, a lelki, a szakrális mezőben találhatjuk meg.S ha így tekintünk a történetre, máris kiderül, oly mindegy, hogy a történet mese vagy nem mese, mert ami a lényeges, az a benne elrejtett mondanivaló. A belőle fakadó üzenet, amely örök és mindenkihez szól, így hozzánk, ma élőkhöz is, 2022 karácsonyán.

Jézus ugyanisigen gyakran példabeszédekkel vezette rá tanítványait Isten üzeneteinek felismerésére. A Háromkirályok története is példabeszéd, példázat, parabola, melyből föltárul a valamennyiünkhöz szóló üzenet, s ez: „a királyok útja”.

A királyok útja ugyanis nem pusztán vándorút, hanem zarándokút, belső lelki út, áldozatvállaló adventi út, küzdelmes, kitartást követelő út. A várakozás és vágyakozás útja a sötétségből a világosságra. Út, amely előkészület a nagy találkozásra a megígért Gyermekkel. Út, mely lélektől lélekig vezet, a szeretet alázatával Isten Országa, a Jászol felé.

Mindnyájunk szíve ma-született Jézus, / imádatlan, meztelen didereg. / Várja köré terelt örömök nyáját, / hogy forró párát ráleheljenek” – sóhajt fel a várakozás, a vágyakozás érzésével Váci Mihály is Betlehemes c. versében.

A Háromkirályok útja több mindent megvilágosít. Az utat közösségben járták, így azzal a világ szeretetben való összefonódását, az egy irányba tartók összefogását példázták. Ez az út külső és belső küzdelmekkel teljes, próbákkal teli út lehetett, amolyan via purgativa, a megtisztulás útja, melynek végén hitték, hogy ott áll a Remény: a Jászol és benne az Isten Fia, a Világ Megváltója. S hitték, hogy ott bűnökben töredezett, könnyes és kormos arcukat a jászol tisztaságában moshatják fehérre. Vagyis, a zarándokút bűnbánattal teli próba is volt, keresztút: hogy azt nem feladva haladjanak rajta földrészeken át, nem engedve, hogy bárki is eltérítse őket.

S ha még mélyebbre tekintünk a Háromkirályok útjába, rádöbbenhetünk: az út, amit végigjártak, voltaképpen minden ember útja a földön – a születéstől a mennyei találkozásig – a megígért örökélet részeként. „A mi egész életünk Advent”, állapította meg Prohászka Ottokár püspök is egykor.Mert „az emberéletnek nagysága épp az, hogy nem cél, hanem csak híd, mely a mennyei találkozáshoz vezet”. A Háromkirályok vándorlása tehát az emberiség örök zarándokútját idézi. Mert Isten nem csupán az évezredekkel korábban élőknek mutatott vezérlő jelet, hanem a ma emberének is küld jeleket, olykor személyeket, akik irányt mutatnak neki.S az úton végig kell mennünk! Mindenkinek a maga útján! És felismerhetjük azt is, hogy az úton járás nemcsak a fizikai értelemben vett úton való haladásunkra vonatkozik, hanem a közeledésünkre Istenhez, illetve az úti nehézségek megküzdése során történő lelki növekedésünkre is.

Nézzünk magunkba! Mindannyiunkat megszólít a Háromkirályok példázata: vajon, mi jó úton vagyunk-e? Vagy csak ődöngünk, járkálunk beszűkült földi céljaink felé? Sodortatva vagy sodrással élünk? Csak magunkra figyelünk vagy másokat is magunkkal vonzunk? És még azt is átgondolhatjuk: vonzó-e az a környezetünk számára, ahogy mi ezen az úton járunk? Eltökéltek, felkészültek vagyunk-e, hogy az út akadályait elhárítsuk életünkből? A II. Vatikáni Zsinat tanítja: Isten zarándok népe vagyunk. Zarándokok, azaz nem csupán bolyongók.

Nagy Gáspár, közelmúltban elhunyt költőnk szakrális lírájának legismertebb, emberileg legérzékenyebb alkotásai azok a „háromkirályos” versek, amelyekben (földi „Gáspársága” okán) a Csillag nyomában vándorló bölcsek zarándokútját párhuzamba állítja az életút szakrális dimenzióival, karácsony és húsvét, születés és halál, bűn és megváltás kegyelmi összefüggéseivel. S ha végiggondoljuk az első század újszövetségi eseményeit, Jézus és a tanítványok hároméves zarándokútját Izraelben, rádöbbenünk: a Háromkirályok útja Napkelettől Betlehemig tulajdonképpen hasonló, mint a szomorkodó, elkeseredett s tán csalódott szívű tanítványoké, akik Jézus kereszthalála után Jeruzsálemből Emmauszba igyekeztek, hogy visszatérjenek régi világukba, a halászháló mellé. S közben Jézussal találkoztak, aki „látszólag idegenként” melléjük szegődött, s akit Emmauszba érve, a kenyér megtörése révén „lángoló szívvel” ismertek fel.

Betlehem és Emmausz ezért az Istennel való találkozás fókuszpontjai lettek, bizonyítván: Élet és halál, jászol és kereszt összetartozik a világ teremtése óta a történelemben. Rádöbbenhetünk tehát: egy élethosszig tartó, hatalmas zarándokúton vagyunk e földi létben mi is mindannyian, végeláthatatlan betlehemjárásban, olykor emmauszi utakon. S ha tovább tágítjuk e képet az egyéntől a közösségig, a közösségtől a nemzetig, a nemzettől a világmindenségig, felismerhetjük, hogy e földi zarándoklat történelemmé sűrűsödik az időben, szakadatlanul zajlik, nincs kitérő, nincs megállás, a múló időt megállítani nem lehet. Népek, nemzetek születnek, majd buknak el a pálya útvesztőiben, háborúk és forradalmak, béke és öldöklés, gyilkosok és áldozatok, szabadság és rabság követik egymást. Örökös változásban élünk. S mi olthatatlan vággyal keressük a békét, a csend ölelését, létünk áradó, hullámzó, olykor csapkodó tengeréből a partra érkezést ma is Betlehem és Emmausz „kapuinál”, a Szeretet-Isten újjáteremtő irgalmában bízva, keresve menedéket.

Toldi Éva

a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene élet életbölcsességek életút