Kisfaludy Károly: Csalódás.

Halálának 188. évfordulója alkalmából (1830. november 21.) Kisfaludy Károlyra emlékezünk megható versében, melyben a szerelem fájdalmas oldalát önti sorokba.

Lakja zárva kedvesemnek,
Szómra nem jő felelet:
Tán szabadba csalta őtet
A virágos kikelet;
Szép pihenni, álmadozni
A liget hűs árnyain:
Arra szállok, ott lesem meg
Titkos andalgásain.

S im zöldjébül a bokornak
Reszkető tűz ég elém:
Ő az, ő az! lángszeméből
Hű szerelme int felém!
Kéjlobogva szállok arra –
Ah de játszi fénye múl,
A midőn a nap sugára
Kék hegyek közé vonúl.

Ének ébred bús panaszszal,
Oly szelid, oly szelleti!
Ő az, ő az! engem hivnak
Bájhatalmú zengzeti.
Szívdobogva szállok arra,
Ah de léptem zajlatán
Némul a dal, és felettem –
Elröpül a csalogány.

Félig rejtve, illat-ajkkal
Rám mosolyg egy gyönge kép!
Ő az, ő az! nyájas arcza
Mint pirul, mi égi szép!
Őt ölelni szállok arra,
Ah de vérzik hő kezem –
Rózsa volt, és képzetimnek
Csak tüskéit érezem.