Az egyik számában olvasva sorait, nagyon elszomorodtam. Hát tökéletesen ki vagyunk szolgáltatva a természet törvényeinek és az emberek kénye-kedvének? Istennek nincs hatalma felettünk, csak elindította az egészet? Akkor kár imádkozni, kár reménykedni, hogy Isten megsegít. Tökéletesen ki vagyunk szolgáltatva a természet és az emberek kegyetlen erőinek!
Sok minden igaz egyszerre, ami egymással teljesen ellentétesnek látszik. Igaz, hogy az Isten megteremtette a világot a természet örök törvényeivel, például a szabadeséssel együtt, aminek következtében, ha a tetőszerkezetről egy nagy vasdarab kilazul, akkor az iszonyú erővel lezuhan a földre. Igaz az is, hogy az embernek szabad akarata van, tehát egy rossz gyerek kifeszíthet egy nejlonzsinórt, keresztbe az úton, megfelelő magasságban, hogy a szegény motoros arcával nekimenjen és így szerencsétlenül járjon. Ezt a két példát tessék megjegyezni, mert visszatérünk rá.
De az is igaz, hogy a jó és hatalmas Isten szeret minket, törődik velünk, megsegít és meghallgatja imádságunkat. Az Úr Jézus nem győz bennünket eléggé figyelmeztetni az isteni gondviselésre. Figyelmeztet minket, hogy kérni kell és kapunk, az állhatatos ima, kérésünk nem marad válasz nélkül. Tehát ezek szerint nem vagyunk kiszolgáltatva a természet kegyetlen hatalmának, sem az emberek gonoszságának!
De hogyan lehet egyszerre mindkettő igaz? Hogyan segít az Isten? Titokzatos, bravúros módon! Meghagyja a törvényt és a szabadságot, mégis úgy bűvészkedik, hogy az Ő akarata teljesül, végül is eléri célját és az Istent szeretőnek minden a javára válik.
Nézze meg a Teremtés könyvének 45. fejezetét. Ismerős ez az ószövetségi történet: testvérei eladják Józsefet kereskedőknek. Amikor legközelebb találkoznak egymással, József, aki akkor már Egyiptom hatalmas ura, kormányzója, mint mond? Ne tegyetek magatoknak szemrehányást, hogy eladtatok. Isten azért küldött előre engem, hogy megmentsem az életeteket. Lám, a testvéreket nem lehet felmenteni, szabad akaratból tették a gonoszságot, a gondviselő Isten mégis úgy irányította a dolgok menetét, hogy a legjobban végződött József részére és számukra is. Ez az Isten titka és művészete. Hasonlít Isten a nagy karmesterekhez, akik egyszerre sok hangszerből csodálatos összhangot és dallamot csalnak elő. Ahogyan az az egy fúvós csak fújja-fújja a magáét, de nem hallja, nem élvezi az egészet, így mi is csak egy kis részletet látunk, egy pici kis időt. Ha az egészet nézhetnénk, végig a világtörténelem befejezéséig, sőt belelátnánk az örökkévalóságba is, akkor sok-sok mindent megértenénk.
A Jóisten segítségét számtalanszor tapasztaltam. A járdán menve Miskolcon, egy emeletes ház tetőzetéből rám akart zuhanni az a bizonyos éles vasdarab, de jött szembe egy asszony, pontosan akkor, elsikította magát, én megtorpantam, így csak a bokámat ütötte meg, nem a fejembe fúródott. Azzal a bizonyos kifeszített nejlonnal is úgy jártam, hogy az alsó ajkamhoz ért, ahol erős csont van, így csak a belém nyilalló, nagy fájdalmat éreztem, nem estünk el, mögöttem ült egy kisfiú is. Ha a szememet, orromat, vagy a számat találja, rossz rágondolni. Ezek a bizonyos „véletlenek” Isten különös gondviselése! Ha még mindehhez hozzászámítom a „felülről” jövő vigaszt, lelkierőt, megvilágosítást, akkor minden olyan világos!
*
Ha az Úr valamilyen megpróbáltatást bocsát rád, viseld el szívesen, tudva, hogy ezt talán nagyon is megérdemelted, és ez is a javadra válik. Ha viszont az Úr jóvoltából sikerekben lesz részed, alázatosan hálát kell adnod érte.
(Szent IX. Lajos fiához írt leveléből)