„…várni kell, / őrizni a lángot / hordozni a látható / s a láthatatlan láncot: / mert nincsen böjt / mely nem terem Húsvétot.” Rozványi Dávid Nagyböjt járvány idején című versének zárósorai ezek. Az ötvenkét esztendős, családos, Solymáron élő író, költő, a Boldogságbolt szerzője azt is megfogalmazta egy másik nagyböjti versében, hogy minden elmúlik, amit itt a földön öröknek hiszünk – ami örök, azt az egek magasán kell keresnünk.
– „Azt hiszem, a személyem, az életem lényegtelen. Az írásaim a fontosak, ha azokkal Istenről tudok beszélni” – így felelt a napokban interjúkérésemre. Mégis, kezdjük azzal a beszélgetést, hogy honnan indult Rozványi Dávid író, költő irodalmi pályafutása?
– Az írás a családi örökségem része. Apai nagymamám családját Trianon után űzték el Felvidékről, mindenüket hátra kellett hagyniuk, s nagymamám, hogy kis mellékkeresethez jusson, meséket írt a Magyar Rádiónak. Gyermekkorom legszebb emlékei közé tartozik, amikor vasalás közben mesélt nekem a gyermekkoráról, elmondta a régi meséit vagy régi francia regényeket, emlékezetből. Édesapám, bár műszaki területen dolgozott, sohasem hagyta ki, hogy esténként legalább pár percre ne üljön le mellénk mesélni. Talán ezt a sort folytatom én is. Pedig a pályám nem így indult: először közgazdaságtani és marketingkönyveket írtam, s csak jó másfél évtizeddel később kezdtek terjedni szépirodalmi műveim az interneten. A legismertebb művem a Boldogságbolt, ez már több mint egy évtizede kering a világhálón, adják elő iskolákban, baráti közösségekben, színpadokon.
– Miről szól a Boldogságbolt?
– Valahol a budai Öreg utcában van egy különös bolt, ahová mindenki csak egyszer térhet be, s ahol a bolt tulajdonosa, egy öreg örmény mindenkinek teljesíti egy-egy kívánságát. De a „vevőnek” jól meg kell gondolnia, mi az az egy dolog, amit kér, s azt is, milyen árat hajlandó megfizetni érte. Több mint egy évtizede írtam ezt a mesét, s ha Isten megsegít, idén májusban könyv alakban is megjelenik a Szent Gellért Kiadó és Nyomda gondozásában.
– Egyházi ünnepeinket-eseményeinket, szentjeinket, templomainkat költőként rendre megénekli. Miért fontos önnek a hit?
– A kereszténység nekem egyszerre örökség és választás. Jelenti az örök tant, amely az emberiség számára több ezer éve hordozza a reményt, hogy sohasem vagyok egyedül, hogy mindenhol otthon vagyok a világban. És kijelöli az utamat, meghatározza a helyemet és a küldetésemet a világban. Akármiről írok, a hit az alapja mindennek. Nekem nagyon fontos a katolikus hitem, ami nem csak a hittételek és szertartások összességét jelenti, hanem gondolkozásmódot, kulturális örökséget is, ami nyitottá tesz a világra. A falumban, Solymáron élő a plébániai közösség, gazdag a közösségi életünk. Lehetőségem szerint, amikor csak tudok, részt veszek, nemcsak a szentmisén, de az egyéb programokon is, résztvevőként, vagy ha úgy adódik, szolgálattal is.
– Irodalmat alkotóként fiatalokat is elérő módon, korszerűen szól az olvasóihoz. Miben látja írói küldetésének lényegét?
– Az irodalom nem más, mint a szavakba öltöztetett gondolat. Kiemelheti a gondolat szépségét, fontosságát, de csak szolgája és nem ura a gondolatnak, az Igének, ami öröktől fogva van és ami testté lett. Az irodalom szempontjából nézve talán nincs értékesebb szöveg, mint Szent János evangéliumának első szavai: „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága” – egyszerű szavak, mégis tökéletesen adják vissza a legmélyebb igazságot. Íróként ezt az Igét, ezt a Szót kell szolgálnunk: ha benne van a szavunkban az isteni Szó, csak akkor van értelme az alkotásnak. Akkor is a Megváltás művét kell szolgálnunk, amikor épp a gyenge és esendő embert mutatjuk be, de az isteni kegyelemnek ezekben az írásokban is meg kell jelennie.
– Egy önről készült fényképen Isten–haza–család című könyvet lapoz. Isten mellett a haza és a család is fontos helyet foglal el az életében?
– Természetesen! Hiszem, hogy a közösség által szolgálhatjuk csak Istent. Nagyon szerencsés vagyok, hogy hívő családban élhetek, hogy olyan társam van már több mint harminc éve, aki nélkül nem lennék teljes. A hazaszeretet lényege szerintem, hogy képviseljük azt az értéket, amit adni tudunk a világnak, sorsközösségben éljünk magyar testvéreinkkel, de ez sohasem lehet gyűlölet forrása!
– Mostanában hol találkozhat önnel a közönség?
– Örömmel megyek el mindenhová, ahová hívnak, persze vigyázok, hogy ez ne vegyen el túl sok időt a családomtól. Közösségi oldalamon és honlapomon mindennap megosztom valamelyik írásomat, ami, remélem, lelki-szellemi táplálékot nyújt olvasóimnak. Közben nagyon készülök a Boldogságbolt könyvem megjelenésére.
– Nagyböjt előtt állunk, Húsvét közeleg. Mi áll a lelke és a gondolatai középpontjában?
– Szembenézés saját bűneimmel és bűnös voltommal, és hálát adni Isten irgalmáért, hogy még így is szeret, és meghalt értem a kereszten. És törekedni arra, hogy ha nem is válhatok méltóvá erre a kegyelemre, de legalább kevésbé méltatlan legyek az Ő szeretetére.
– Íme, Krisztus méltatlan szolgái című versében arról ír, hogy minden mulandó…
– De valami nem: „Csak a Legfőbb Úr, egeknek magasán, / csak a Fiú, ki értünk porba szállt, / csak a Lélek, mi átölel szédítő mélységet, // a halálon is túl, örökre éltet.” Éppen ezért: „…mi, a hamunak eltörpült népsége, / Kyrie-t kiáltva kapaszkodunk Benne. // Adassék nagyobb dicsőség Istennek!”
- Új év, tiszta lapokkal
- A kereszt áll, míg forog a Föld
- Mindannyian Isten gyermekei vagyunk?
- A járvány miatt maradt el a szájra áldozás szokása?
- Karácsonyi fohász
- Feltétel nélküli szeretet
a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek zene áldozás élet életbölcsességek életút