Legyen az öreg magának

Panaszkodsz, ahelyett, hogy örülnél, ilyen jó édesanyád van. Ő sok mindent tud és érez, amire te, a „nagylány” nem is gondolsz. Elsősorban is él benne a hála. Mivel maga is anya, tudja, hogy mennyi szenvedés, munka, aggódás, pénz egy-egy gyerek felnevelése. Te ezt még nem tudod, csak akkor fogod megérteni, amikor magad is édesanya leszel, és meghatódva nézed gyermekeidet. Örülj csak annak, amit édesanyád tesz nagyival. Jól figyeld meg, mert a te édesanyád, édesapád is megöregszik, ha – ne adja a Jóisten – fiatalon meg nem halnak és árván maradsz, ami a legrosszabb. Jól figyeld és jegyezd meg, hogy öregkorukban is élvezhessék a szüleid gyermekük gondoskodását.

Gondolkozz azon is, hogy egy ember nem tárgy, vagy állat. Ha egy edény vagy gép kiöregszik, hasznavehetetlen, természetes, hogy kidobjuk. A tehén, ha nem ad tejet, vágóhídra viszik, ha egy kutya már nem ugat, hullanak kifelé a fogai, az állatorvos esetleg egy injekcióval elaltatja.

Az ember mérhetetlen érték fogantatásától kezdve egészen addig, amíg lelkét vissza nem adja Teremtőjének. Még a testével is a legnagyobb tisztelettel bánunk, szépen eltemetjük. Az öreg ember a fiatalnál még többet ér. Egy fiatal lánynak esetleg szép a külseje, de még nem bizonyított semmit. Óriási dolog ám leélni egy egész életet, 60-70, esetleg 80, sőt több évet, méghozzá becsületben, tisztességben járni végig az életutat! Ellenállni a sok kísértésnek, ami a könnyelmű, léha életre csábított. Hűségesnek lenni a hitvestársunkhoz, amikor annyi szerető ajánlkozott. Vállalni és felnevelni Isten ajándékait, a gyermekeket! Helytállni a munkahelyen, évtizedeken át dolgozni. Te még a tanulás miatt is siránkozol. Akkor is nyafogsz, ha egy kis házi vagy kerti munkában segítened kell! Képzeld csak el, mi van nagyitok élete mögött… Ne felejtsd el, mi nem dobjuk ki az öreget, hanem, mint legdrágább kincset, becsüljük. Utolsó éveiben még inkább, mint előbb, hiszen magatehetetlen, kiszolgáltatott lett. Végül arra is gondolj, hogy nem egy érzéketlen fatuskó fekszik ott az ágyban. Pontosan az ellenkezője az igaz: az az öregasszony ilyenkor a legérzékenyebb. Minden szó, keményebb hangsúly, türelmetlen figyelmeztetés borzalmasan fáj neki. Amilyen törékeny lett a teste, oly törékennyé vált a lelke is. Nem szabad őt megkeseríteni.

Hiába félig halott, mindenről tudni akar, ami a családban történik. Beszélgetni akar, méghozzá sokat. Nem lehet azzal elintézni, hogy megkapja az ételt, a tiszta ágyat, nekünk dolgunk van, legyen magának, imádkozzék! Amikor meghal, de megbánja mindenki, aki nem ült le az ágya szélére.

Felpanaszolod, hogy egy kis szag van a szobájában, azért menekülsz. Te is tégy ellene, tedd többször tisztába.

Most már igazán legutoljára írom: gondolj arra, hogy meghal. De te, a 14 éves, szép lányka idővel szintén megöregszel, ráncos nénikévé válsz és ugyancsak meghalsz. Azon a nagy napon – ha mindketten üdvözültök, a mennyországba kerültök – találkozni fogtok: nagyi és unokája. Milyen öröm lesz akkor, ha utolsó éveiben szeretted, megtettél érte mindent, nem irigyelted tőle anyád gondoskodását! Szeresd nagyit és minden öreget!