Nagyböjt 4. vasárnap
Jn 3, 14–21.
„Úgy szerette Isten a világot, hogy
egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz
benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.”
Nikodémus zsidó tanácsos titokban, éjnek idején keresi fel Jézust. Azok közé tartozott, akik rokonszenveztek vele, de ezt nem merték nyíltan megvallani. Sokan jártak és járnak nyomában anélkül, hogy szégyellnék szégyenkezésüket. Urunk mégsem utasítja el közeledését, értékeli érdeklődését és válaszol kérdéseire.
Nyilvánvaló, hogy ezek közül az első Jézus küldetésének miértjére vonatkozik. Vajon Isten egyszülött Fia miért jött a földre, mi eljövetelének indítéka és végső célja? Ez a kérdés minden ember életében döntő jelentőségű. Mi valamennyien csak életünk elindulásának indítékait ismerjük, azt is csak többé-kevésbé. Igazában azt sem tudjuk, hogy szerető akaratból vagy véletlen születtünk. Ám ennél is nehezebb meghatároznunk, hogy mit kezdjünk életünkkel. Milyen útra kell lépnünk, milyen célt kell magunk elé tűznünk, hogy valóban érdemes és teljes életet éljünk. Jézusnak ezekkel kapcsolatban nem voltak kétségei. Világosan meghatározta eljövetelének indítékát és igazi célját. Ezt mondta Nikodémusnak és ezt hirdeti nekünk is: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” Világos válasz, mindenki megértheti. Egyértelműen hirdeti Isten végtelen emberszeretetét, amely nem csupán a teremtésben nyilatkozik meg, hanem a közénk jövő Ige megtestesülésében. Ez a kijelentés azonban nemcsak Jézus küldetését határozza meg, hanem megfogalmazza a mi feladatunkat is. Küldetése csak akkor válik számunkra boldogító valósággá, ha a hit mozdulatával, nyitott szívvel fogadjuk. Jézus ugyanis nem minden ellenállást lehengerlő hatalommal jelent meg a föld színpadán. Emberségünket szinte hihetetlen módon felértékelte, amikor befogadását szabad döntésünkre bízta. Ezt úgy is fogalmazhatjuk, hogy Jézus egész életműve, barátságának záloga: a személyének ajándékozott hitünk.
Egy kisfiú fürödni ment édesapjával a folyó torkolatában. A sok fürdőző között szem elől tévesztette édesapját, és közben a víz sodrása a tengerbe vitte. Szerencsére mentőöv volt a derekán, ami fenntartotta a vízen. Egy arra haladó hajó észrevette és kimentette a gyermeket. Mikor megkérdezték tőle, hogy nem félt-e a tengeren a hatalmas víz közepette, a fiú ezt válaszolta: nem féltem, mert bíztam abban, hogy édesapám mindent megtesz megmentésemre. A keresztény ember számára a hit jelenti a mentőövet, és Isten szeretete szabadítja ki a félelem hullámaiból.
A Jézusba vetett hit nem csupán a sötétségnek nevezett, céltalan és értelmetlen vagy bűnös élet veszedelméből menti ki az embert. Sokkal többet ad ennél. Jézus a világ világosságának nevezi magát, aki megvilágosít minden világra jövő embert. Hiába van szemünk, világosság nélkül semmit sem láthatunk. A Jézusból áradó fényesség megláttatja velünk azt magasabb rendű életet, amelyet Jézus tanításából, példájából és kegyelméből meríthetünk. Közismert tapasztalat, hogy a napsugár fényében még a levegőben lebegő porszemek is arannyá változnak. A napsugár fénye mindent megszépít bennünk és körülöttünk. Még inkább megteszi ezt a Jézusból áradó szellemi fény, kegyelmi világosság.
Gyakran hallunk arról, hogy a világ különböző pontjain szépségversenyeket rendeznek. A bírálóbizottság előtt felvonulnak a csinos lányok abban a reményben, hogy az ő fejükre kerül a szépségkirálynőt megillető korona. Évekkel ezelőtt egy mélyen hívő keresztény lett Amerika szépe. Valóban csinos és szép arcú leány volt, de szépségét felfokozta valami különös fény, ami bensőjéből áradt az arcára. Az újságírók természetesen élete és tervei felől érdeklődtek. Ő ezt ebben az egy mondatban határozta meg: Szeretnék tanúságot tenni Jézus Krisztusról. Nagy szükség lenne nálunk is ilyen tanúságtevőkre.
Földi életünk folyamán mindig a legnagyobb ajándéknak tartjuk, ha egy másik ember megajándékoz őszinte és önzetlen szeretetével. Ez a legnagyobb kincs, amelyet boldogan magunkénak mondhatunk. Mi keresztények ezen túlmenően Jézus szeretetével büszkélkedhetünk. Akkor élhetünk teljes életet, ha ezt a szeretetet a hit mozdulatával elfogadjuk és igyekszünk viszonozni. Elsősorban azzal, hogy Krisztus világosságát továbbadjuk embertársainknak.
A világ teremtésének bibliai története azzal kezdődik, hogy Isten kimondja az első teremtő szavát: Legyen világosság! A fény születésével indul el hosszú útján a fejlődő világmindenség. Nélküle nem születik meg az élet, és nem gyúl ki az emberi agyvelőkben a gondolat fényessége. Isten azonban mint telhetetlen adakozó, nem érte be a fizikai fény ajándékozásával. Azért küldte egyszülött Fiát a világba, hogy a kegyelem természetfölötti fényével megvilágítsa értelmünket, és a tökéletesség isteni magasságai felé vezérelje akaratunkat. A szemünk, az arcunk, egész testünk boldogan issza magába a napsugár fényét és melegét. Értelmünk fénye, gondolataink egyre erősödő sugárkévéi újabb és újabb ismeretekkel gazdagítanak. A felénk áradó emberi szeretet megizmosítja szíveinket. Mindezt azonban megtetézi az Istennek Krisztusban kigyúlt világossága. Ezt kell magunkba innunk a hit segítségével, és akkor jó és biztos irányban haladunk minden világosság forrása felé.
(Részlet „György Attila: Vasárnapi Örömhír – B év” című könyvéből)
Fotó: Unsplash