Tisztelt Lelkiatya! A párommal szeretnénk összekötni az életünket, ennek a folyamatnak a legfontosabb része pedig az egyházi házasságkötés lenne. Úgy gondoljuk, hogy a valódi házasságkötés a templom szent falai között, mindenféle hivatalos irat nélkül, egymásnak szavunkat adva történik meg. A házasságkötésünk tervezett időpontja azonban a húsvéti ünnepkor böjti időszakára esik, egészen pontosan a nagyhét előtti szombatra. Érdeklődni szeretnénk, hogy ebben az időszakban is lehet-e egyházi szertartást tartani, illetve amennyiben igen, milyen feltételekkel.
Kedves Levélíró! Nagyon örülök, hogy házasságra készülnek, és ezt templomban, Isten színe előtt szeretnék megkötni. Nem szokásos nagyböjtben házasodni, mert ilyenkor Jézus szenvedésére emlékezünk, és igyekszünk megbánni a bűneinket, böjtölni, megtisztulni.
Azonban nem tiltja semmi az esküvőt ilyenkor sem. Nyugodtan jelentkezzenek be a plébánián, és ott el fogják mondani a szükséges teendőket (jegyesoktatás stb.). Igyekezzenek figyelni arra, hogy az esküvő legyen szerényebb, ne sértsék a nagyböjt szellemét túl hangos zenével, mulatozással.