Nehéz idők vigasza

Szent Atanáz püspök és egyháztanító levele híveihez.

Győzzétek le a sárkányt!

„Ha terhed túl nehéz, gondolj másokra – építő gondolatok Szent György napjára.

Böjte Csaba: Szegénység van?!

Igaz és hasznos gondolatok a társadalmi problémákról.

A hét első napján, este

Martos Balázs atya elmélkedése húsvét 2. vasárnapjára.

Lelkiismeretvizsgálat

Huszonöt kérdés, melyek segítségével az erények tükrében vizsgálhatod meg szívedet és életedet.

Pál Feri atya: Az élet azután kezdődik, hogy az ember a halálos sebét megkapta

Pál Feri atya nem véletlenül az egyik legismertebb magyar pap. Beszédei és előadásai sokakat segítenek keresztényként élni az életüket. A nemrég ünnepelt húsvét kapcsán legutóbbi beszédét tesszük közre.

Elindulni a kereszt alól

Boldog titok: a Golgotán / kezdhetek el minden napot, / megköszönve a meghálálhatatlan, / csodálatos áldozatot / s akkor csupa fény lesz a reggelem, / minden úton ez a fény jár velem.

„Köszönöm a földet, a létet, téged”

A költészet napján nemcsak József Attila születésnapjára emlékezhetünk, hanem Márai Sándoréra is, aki 1900. április 11-én látta meg a napvilágot Kassán. Ajánlás című versével tisztelgünk előtte.

Vianney Szent János gondolatai a bűnbánatról és a bűnbocsánatról

„A gonosz följegyzi a bűneinket, őrangyalunk pedig valamennyi érdemünket. Igyekezz, hogy az őrangyal könyve megteljék, az ördögé pedig üres maradjon!”

Megpecsételi az ateisták sorsát a fogamzásgátlásba vetett hitük

Legalább egy évszázadon keresztül a filozófusok a vallás halálát jósolták, és mégis, a tudomány előretörése ellenére, a vallás nem tűnt el. Most tudósok azt állítják, hogy nem az istenhit hanyatlik, hanem épp annak ellenkezője.

Kő az úton

Nagyon sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy azt hisszük: akadályba ütköztünk, valami nehézség állja el utunkat. De általában a Jóistennek célja van mindennel, az Ő tökéletes tervének része minden ilyen akadály. Prohászka Ottokár verse is erről szól.

Megyek, és felébresztem

Martos Balázs elmélkedése nagyböjt 5. vasárnapjára.

Mit jelent „meghalni önmagadnak”?

Jézus mondása a hétköznapokra lefordítva.

Vak voltam, és most látok

Martos Balázs atya elmélkedése nagyböjt 4. vasárnapjára.

Más hozzáállás...

Egy rövid, nagyon fontos gondolat Böjte Csabától.

Ne hagyd, hogy negatív hozzáállás uralja az életedet

„Ha szívünk figyelme jó irányba fordul, hozzáállásunk követni fogja.”

Adj innom!

Martos Balázs atya elmélkedése nagyböjt 3. vasárnapjára.

Te vagy az út

Elmélkedés a keresztút állomásairól.

Júdás és a hit elvesztésének veszélye

„Elhagylak, Uram. Te ne hagyj el engem”.

A kísértés nem bűn, hanem szenvedés

Mikor válik a bűn gondolata bűnös beleegyezéssé? Hogyan tehet a kísértés Krisztus tanújává?