Megbotránkoztatott a plébánosunk

Válaszom bevezetéséül az Egyházi Törvénykönyv két kánonját idézem. A 989. kánon: Minden Krisztus-hívő köteles súlyos bűneit legalább évente egyszer meggyónni. A másik kánon, a 991.: Minden Krisztus-hívőnek joga van bűneit annál a papnál meggyónni, akinél akarja, még akkor is, ha az illető más rítushoz tartozik, például görögkatolikus. Ebből következik: lehetetlen állapot, hogy hét éve nem gyónt. A plébános személye nem lehet akadály, hiszen senki sincs ahhoz a paphoz kötve, akit képtelen elfogadni, elmehet bárhová. Annál is inkább keserves lehet így élnie, mivel korábban napi áldozó volt. Tudom, mennyire bánthatja lelkiismerete.

Soraiból érzem, hogy plébánosát nem utálja, hanem sajnálja, s mindent elkövetett, hogy változtasson életén. Szerencsétlen pap – írja –, sokat dolgozik. „Heti 600 kilométert tesz meg autójával. Mint pap igyekszik helytállni. Nem mondhatok ilyen téren rosszat róla.” Istenem, milyen tragédia, hogy ez a valójában nagyszerű pap a bűn hálójába került. S nem tud szabadulni.

Tulajdonképp az a gond, amit a levele végén ír: jogom van-e gyónni? Annyi szeretettel, aggódással írja: „Talán tisztességesebb lenne, ha kilépne a papságból? Sajnálom, és mindennap imádkozom érte, de mégsem tudom elfogadni. Mindig elmegyek a templomba, tőlem telhetően támogatom az egyházközséget, de azt a sok keserűséget, amit miatta szenvedtem, nem tudom elfelejteni. Nem kívánom, hogy elhelyezzék, csak változzon meg annyira, hogy mint pap példaképe legyen a híveknek. Mint magánember, azt tesz, amit akar, de azt az egyházközség területén kívül tegye.”

Utolsó mondatával nem értek egyet, ugyanis a papnak is csak egy élete lehet. A legnagyobb képmutatás és bűn, ha másként él a hívek szeme láttára, és másként ott, ahol nincs kirakatban. Ez ellen mindig tiltakoztunk. Önnel ezt csak a segíteni vágyás íratja. Mindezek után újból azt mondom, hogy meg kell gyónnia, újból napi áldozóvá kell lennie. A gyónásra pedig alaposan fel kell készülnie. Olyan papot kell keresnie, aki előtt nyugodtan és bizalommal kitárhatja a lelkét!

Egy igaz történetet hagytam levelem végére. Egy püspök papja olyan volt, mint az ön plébánosa. Elment a plébániájára meglátogatni őt. Nem kényszerből, hanem szeretetből. Tudta, hogy csak az segít. Látogatása vége felé kérte a romlott életű papját: Fiam, szeretnék nálad meggyónni! A pap majdnem hanyatt esett, szabadkozott, de a püspök kívánságából nem engedett. Nos, püspöke alázata, szeretete nyomán megváltozott. Nem mondom, hogy tessék utánozni, csak leírtam.

Végül gondolkozzunk el azon, hogy mennyi bajt, rombolást visz végbe egy pap, ha nem szent, ha botrányt okoz. Olyan, mint az öngyilkos bombája, amivel ártatlan emberek közé megy a tettes. Vigyázzunk rájuk, imádkozzunk értük!