Kedves Lelkiatya! Születésem után nem sokkal a szüleim megkereszteltek (katolikus vagyok), azonban egyáltalán nem kaptam vallásos nevelést, sosem vittek templomba, úgy is fogalmazhatunk, hogy nem voltunk vallásosak. A hitem már gyermekkorom óta megvan, hiszek Isten létezésében, azonban sokáig én sem tartottam fontosnak, hogy vallásos ember legyek. Évekkel ezelőtt azonban olyan helyzetbe kerültem, hogy volt egy abortuszom. Sajnos az anyagi helyzetem, az életkörülményeim és a fogantatás körülményei miatt is ez volt az egyetlen megoldás. Sajnos nem tartottam akkor sem a legjobb megoldásnak, elég nagy lelki megterhelést okozott a dolog és a műtét után mély megbánást is éreztem (és érzek a mai napig), viszont nem tudom meg nem történtté tenni a dolgot. Egy nagyon rossz időszak következett az életemben ezután, sokáig depressziós voltam, nem igazán szerettem az életemet. Egyedül a hitben találtam megoldást, az segített kilábalni a mélységből. Éppen ezért úgy éreztem, hogy a hitem megerősödött, mivel azonban szégyenlem a tettem, nem mertem az egyházhoz fordulni.
Most, évekkel később az esküvőmre készülök, és fontos volt számomra, hogy az egyház előtt is megerősítsem a hitem, ezért mindenképpen szeretnék hívő katolikus ember lenni. Templomi esküvőt is tervezünk, így kerestük a vőlegényemmel egy templomot, ahol nem csak a jegyesoktatásokra jelentkeztünk, hanem a katekumen oktatásokra is, mivel a vőlegényem nincs megkeresztelkedve sem, én pedig még nem voltam elsőáldozó és nem is bérmálkoztam. Ezt az alkalmat mind a ketten egy olyan fordulópontnak tekintjük, ahol lehetőségünk lenne egy új, hívő keresztény életet élni, s a gyermekeinket is ebben a szellemben szeretnénk felnevelni. Az oktatás végén lesz egy gyónás, ahol meg kell gyónni az előbb említett bűnömet is, ami azonban halálos bűn, és ahogy utánaolvastam, kiátkozással bünteti az egyház. Nagyon kétségbe vagyok esve, mivel félek attól, hogy nem kaphatok feláldozást az atyától, s egy fiatalkori bűnöm miatt az egész hátralévő életem kiátkozottként kell leélnem, s emiatt az esküvőt sem tudjuk megtartani. Tanácsot szeretnék kérni a Lelkiatyától, hogy mit tegyek.
Kedves Levélíró! A soraiból sugárzik az őszinteség, a jóakarat, az egyeneslelkűség, a hit, a szeretet. Öröm volt olvasni. Nagyon örülök annak, hogy komolyan készülnek a házasságkötésre, az életük nagy fordulópontjának tartják ezt a döntést, és mindent megtesznek, hogy Isten áldása is rajta legyen a szeretetszövetségen, amit megkötnek.
Az abortuszt valóban súlyos bűnnek tartja az egyház. Ez egy ideig azt jelentette, hogy csak püspök, vagy az általa erre külön felhatalmazott papok oldozhatták fel ez alól a bűn alól azokat, akik őszintén megbánták. Ez az egyházi szabályozás változott. Jelenleg minden papnak van meghatalmazása arra, hogy feloldozza ezt a bűnt is. Ne féljen tehát, bátran tegye le Jézus lábai elé az életének ezt a sebét, és kérje az Ő gyógyító kegyelmét: meg fogja kapni! Adjon nevet a kisgyermeknek, szóljon hozzá, kérje az ő bocsánatát is. De gondoljon arra is, hogy Isten kezében van minden emberi élet, az ön kisgyermekének az élete is beteljesedett Isten örök szeretetének országában. Gondoljon úgy őrá, mint kicsi angyalra, aki végtelenül boldog, megérti az ön akkori nehéz helyzetét is, megbocsát önnek, szereti önt és imádkozik önért.
További jó készületet kívánok az esküvőig, és sok-sok boldogságot, őszinte szeretetet, hűséget, jóságot!