Kezdőlap Az év minden napjára Meghallgatott ima

Meghallgatott ima

Meghallgatott ima
Isten terve jobb, mint a miénk. Mindig meghallgat minket, ha hozzá fordulunk, de nem feltétlenül úgy egyengeti utunkat, ahogy mi ima közben kérjük tőle. Erről szól ez a rövid történet is.

Erőt kértem az Úrtól, – s ő nehézségeket adott, melyeken megedződtem.
Bölcsességért imádkoztam, – és problémákat adott, melyeket megtanultam megoldani.
Előmenetelt óhajtottam, – gondolkodó agyat és testi erőt kaptam, hogy dolgozzam.
Bátorságot kértem, – és Isten veszélyeket adott, melyeket legyőztem.
Szeretetre vágytam, – és kaptam az Úrtól bajba jutott embereket, hogy segítsek rajtuk.
Kegyes jóindulata helyett alkalmakat kaptam a jóra.

Semmit nem kaptam, amit kértem, és mindent megkaptam, amire szükségem volt.

Meghallgatta imádságomat!

Ide kattintva további lelkiségi írásokat, videókat talál.

(Eredeti megjelenés: 2017-08-08)