Kezdőlap A lelkiatya válaszol Mely imák tetszenek Istennek a legjobban?

Mely imák tetszenek Istennek a legjobban?

Kedves Lelkiatya! Reformátusnak vagyok keresztelve, de templomba nem járok. Ellenben imádkozok, néha betérek egy katolikus templomba leülni a tabernákulum elé, és szeretem olvasni a szentek életét. Azt olvastam (Szent Brigittától, illetve Medjugorjéből), hogy ha mindennap 7 Miatyánkot elimádkozunk, az tetszik Istennek. Ha mindennap figyelemmel és odaadással elimádkozok 3 vagy 7 Miatyánkot és Dicsőséget, esetleg néha az Üdvözlégyeket is, akkor mire számíthatok? Számíthatok rá, hogy jobbra fordul valami az életemben vagy hogy Isten kiengesztelődik és belép az életembe, meghallom a szavát?

Kedves Levélíró! Nagy örömmel olvastam a levelét! Örülök, hogy ennyire nyitott szívű ember, aki gyakran beül a templomokba, gyakran imádkozik. Örülök annak, hogy szinte érzi Krisztus jelenlétét a tabernákulumban.

Bízzon abban, hogy Isten minden imádáságát ismeri és meghallgatja. Ő szeretné, ha az életünk teljes lenne. Jézus így mondta: „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen!” (Jn 10,10) Isten legfőbb célja az, hogy a földi életünk során megtanuljunk szeretni, megtanuljuk odaadni, ajándékká tenni az életünket, és így majd a halál kapuján át beléphessünk az Ő öröklétébe. Ebben fogja segíteni Önt is az egész élete folyamán.