Kezdőlap A lelkiatya válaszol Mennyire fontos, hogy ugyanazon a szinten éljük meg a hitünket a barátommal?

Mennyire fontos, hogy ugyanazon a szinten éljük meg a hitünket a barátommal?

Tízparancsolat az örömről

Kedves Lelkiatya! A barátommal egy katolikus közösségben ismerkedtünk meg, még nem járunk jegyben, de már szeretnénk, mindketten érezzük, hogy itt lenne az ideje. Én mélyen hívő családból származom, és magam körül is azt a példát láttam, hogy a házastársak egyek a hit mindennapi megélésében. A párom viszont nem ilyen családból jött, vallásos ugyan, imádkozunk, misére járunk, de nem annyira fontos a számára, nem is tudja olyan módon átélni, megélni, ahogy én. Úgy érzem, hogy mellette szeretnék maradni (próbálkoztam már elszakadással emiatt, de újra visszataláltam hozzá), viszont van, hogy elvárásokat támasztok felé, és elbizonytalanodom, hogy fog-e így működni, vagy félreteszem, viszont akkor megesik, hogy a saját hitemre is kevesebb energiát fordítok. Nem szeretnék úgy mellette dönteni, hogy „majd megváltozik” az én hatásomra (szerintem ilyen nem is létezik), azt szeretném, hogy maga miatt fordítson ő is több energiát a lelki életére. Tudunk így működőképes szentségi házasságra lépni? Mennyire fontos, hogy ugyanazon a szinten éljük meg a hitünket?

Kedves Levélíró! Örülök a szépen bontakozó kapcsolatnak, és még inkább annak, hogy közben keresi Isten akaratát, szeretné a házasságát is Ővele együtt, az Ő jelenlétében megélni.
A konkrét házassági döntés az Öné, senki sem tudja Ön helyett eldönteni. Azt, hogy mennyire szereti a barátját, akarja és tudja-e majd őt egész szívével egy életen át boldogítani, ezt csak Ön érzi-érezheti a lelke mélyén.
Annyit mégis szívesen javaslok, hogy az udvarlás idejét jól használja fel. Az udvarlás, a szerelem születése és a másik melletti életre szóló döntés az emberi élet egyik legszebb, legpozitívabb szakasza. Ilyenkor az ember szíve megnyílik, az ember nagylelkű, és tisztábban látja-érzi az élet igazi, mély lényegét és célját. Ez a hullámhegy egy nagyon jó alkalom arra, hogy valaki (így az Ön barátja is) jobban kinyíljon Isten felé. Próbálja őt olyan helyzetekbe hozni, ahol Istennel és hiteles keresztényekkel találkozhat (pl. ifjúsági találkozók; Medjugorje; imaestek; példaszerű házaspárok stb.). Járjanak olyan jegyesoktatásra, ami kicsit hosszabb, csoportos, és ahol sok hitele házaspárral is megismerkednek. Nagyon jól válasszák ki az eskető papot. Járjanak el hozzá gyakran, majd esküvő után is. Ha csak lehet, ő legyen a közös lelkivezetőjük.
Próbálja megtudni, hogy a barátját mi tartja kissé távol a hittől. Rossz élmények, valamit ne ért, valami alapvető kételye van, belső lelki küzdelmek, átélt szenvedések? Gondolkodjon rajta, hogy ezeken az akadályokon hogyan lehet őt átsegíteni, ki tud Önöknek ebben segítségére lenni?