Akár a múltat, akár a jelent nézem, azt látom, hogy a Katolikus Egyházat állandóan bántják. Nem tudom megérteni, miért. Hiszen szünet nélkül csak a szeretetet hirdeti és gyakorolja.
Tökéletesen igaza van: minden időben, ha nem is mindenütt, de valahol kegyetlenül üldözték és üldözik Krisztus Egyházát. Történelme önmagában csoda. Ennyi viharban nem süllyedt el, miközben elpusztultak, akik ellene támadtak. Annyi vértanúnk van, hogy azt sem tudjuk, hány millió! Miért? Ezzel a sorssal már előre számoltak az apostolok, mert az Úr Jézus előre megmondta: „Mindenki szemében gyűlöletesek lesztek az én nevemért. Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül” (Mt 10,22). Az utolsó vacsorán pedig ezt mondta: „Ha gyűlöl majd benneteket a világ, gondoljatok arra, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha majd eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy előre megmondtam nektek” (Jn 15). Maga az üldözés ténye bizonyíték arra, hogy Jézusé vagyunk. Ha a „világ” szeretne és dicsérne, gyanús lenne a Mesterhez való hűségünk. De miért hagyja ezt az Úr? Ha hitünk, hozzá való tartozásunk biztosítéka lenne annak, hogy ellenfeleink elpusztulnak, mi pedig meggazdagszunk, meggyógyulunk, hogy nekünk minden sikerül, akkor vallásosságunk egyszerű üzlet lenne. Ahogyan a tsz-gyűlésre (a kommunizmus éveiben – a szerk.) a beteg is elment, mert a jelenlévőknek adtak 100 forintot, ami akkor nagy pénz volt. Így tennének akkor is, ha ilyen lenne az Egyházhoz való tartozás lehetősége. De ez a fajta vallásosság semmit sem érne. Viszont az üldözés, a szenvedés kirostálja a szemetet, és megmarad a tiszta búza.
De hogy miért fáj létezésünk annak a másik tábornak? Egy kis mese megadja a választ. A bagoly éjjel üldözi a szentjánosbogarat. Tudnivaló, hogy a bagoly a sötétet szereti, a szentjánosbogárka pedig világít. Utoléri a nagy bagoly a kicsi bogarat, el akarja pusztítani. Erre megkérdezi a szentjánosbogár: Miért bántasz, én semmit nem ártottam neked? – Azért pusztítlak el, mert világítasz, te bitang!
Nyilvánvaló, hogy a sötétségnek fáj a világosság, hiszen egymásnak ellenségei. Aki lelkileg mocskos, bosszantja, ha tisztával találkozik. A bűnös ember dühös a jóra. Akinek minden szava hazugság, nem bírja azt, aki szereti és terjeszti az igazságot. Ha valaki tele van gyűlölettel mások iránt, az azt hiszi, hogy neki minden jóságos, szerető szívű ember halálos ellensége. Ebből az ellentétből fakad az Egyház hűséges, hitvalló tagjai iránt az úgynevezett „világ” megérthetetlen ellenérzése.
Nemcsak a rosszindulatúak haragszanak ránk, hanem panaszuk, kifogásuk van azoknak is, akik szeretnek minket. Ők így mondják: nem azért bántunk benneteket, mert keresztények vagytok, hanem azért, mert nem vagytok eléggé keresztények. Ők ugyanis tudják, hogy milyen csodálatos az igazi krisztusi ember.
A szentek életében látjuk, hogy ők milyen hatással voltak nemcsak környezetükre, hanem az egész világra. Gondoljunk csak Kalkuttai Teréz anyára! Egyedül látott hozzá, hogy enyhítse Indiában a szegények nyomorát. Ma már az egész világon jelen vannak. Hogy vágyakoznak az emberek hazánkban is jó papok, szerzetesek, apácák után, akik kórházban, iskolában vagy bárhol máshol megjelenítik életszentségükkel magát Jézus Krisztust. Igazi keresztény családok kellenének, mint Batthyány-Strattmann Lászlóé, ahol az egész család ápolta a szegényeket ingyenesen. Ezt várják el mindannyiunktól, vagyis hogy tökéletesebb keresztények legyünk.