Tisztelt Lelkiatya! Református vallású párommal két év párkapcsolat után néhány hete közös lakásba költöztünk. Katolikusként ismert volt számomra, hogy ez egyházi szemmel bűnnek minősül, viszont mindketten szeretetből hoztuk meg ezt a döntést és idővel házasságot is akarunk kötni, a szentségi házassághoz kapcsolódó értékeket pedig (hűség, gyermekvállalás, életre szóló kapcsolat) mindketten elfogadjuk.
Legutóbbi szentgyónásom során a gyóntató lelkiatya – aki tudta, hogy van barátom – rákérdezett arra, hogy vétettem-e a hatodik parancs ellen, én pedig őszintén elmondtam neki az eddig leírtakat. Nagyon elítélő hangnemben reagált, és közölte, hogy ő mindaddig nem oldozhat fel, amíg nem rendeztem el ezt a dolgot az életemben, hiszen ha csak találkozgatnánk, az még bocsánatot bűn lenne, de ha együtt élünk, az már súlyos vétek. A testi érintkezés meglétén/gyakoriságán az a tény, hogy mostantól egy fedél alatt élünk, semmit nem változtatott, ezért a gyónás óta teljesen össze vagyok zavarodva. Tényleg ennyire súlyosbító körülménynek számít pusztán az, ha együtt élek azzal, akivel őszintén szeretjük egymást, mindezt úgy, hogy idővel házasságot is szeretnénk kötni? Miért utalt arra a gyóntató, hogy ha külön élnénk és ugyanúgy jelen volna a testi kapcsolat, az bocsánatosabb bűn lenne? Ez a helyzet azért is érint meg ennyire, mert nemrég csatlakoztam egy ifjúsági csoporthoz, akikkel együtt készülünk felvenni a bérmálás szentségét – éppen amiatt (is), hogy majd egyházi esküvőt is tudjunk tartani a párommal. A gyóntató arra utalt, hogy a jelenlegi állapotomban a bérmálkozás nem biztos, hogy lehetséges lesz. Az elmondottak alapján valóban ilyen súlyos a helyzetem, mint ahogyan azt a gyóntató sugallta? Illetve, mit tehetnék a helyzet javítása érdekében azon kívül, hogy elköltözöm a páromtól, akit szeretek, csak mert az Egyház ezt várja el tőlem?
Kedves Levélíró! Nagyon örülök annak, hogy a párjával szeretetben élnek, tervezik a házasságkötést, és majd Isten áldását is szeretnék kérni a házasságukra. Örülök annak is, hogy készül a bérmálásra, mélyíti a hitét. Ez sokat fog segíteni Önnek, Önöknek a házasságuk folyamán.
Az egyház meggyőződése az, hogy a testi eggyéválás helye a házasság. A testi eggyéválás azt fejezi ki, azt ünnepli meg és valósítja meg, hogy két ember egészen egy, együtt dobban a szívük, egymásnak ajándékozzák önmagukat. Ez a cselekedet akkor van a helyén, akkor igaz, ha nem csak két test, hanem két ember válik eggyé. Ha egymásnak adják az örömeiket, fájdalmaikat, múltjukat és jövőjüket: önmagukat egészen. Ha ez a teljes önátadás nincs meg, akkor mindketten azt érzik, hogy megtettünk valamit, ami nem egészen igaz. Úgy tettünk, mintha egészen egyek lennénk, de ez sajnos még nincs teljesen így. Ezért tartja a biblia és a kereszténység helytelennek a házasság előtti testi kapcsolatot (vö. Kiv 22,15-16).
Ez nem azt jelenti, hogy egy őszinte és mély kapcsolat esetén, amikor az együttélésből egy idő után házasság lesz, ez az együttélés Isten szemében teljes egészében bűnös, fekete volna. Nem az. Az benne a helytelen, hogy nem tudták úgy időben összehangolni a kapcsolatuk felépítését, hogy előbb mondják ki az életre szóló igent, előbb fektessék le az egységük, a közös életük szikla alapját, és csak utána éljék át ennek megünneplését, teljes megélését, a testi eggyéválást.
Ha egy pár az udvarlás idején néha elesik ezen a téren, és testileg is együtt vannak, azt a gyóntató pap fel szokta oldozni, mert ebben az esetben meg tudják azt őszintén ígérni, hogy igyekeznek a jövőben elkerülni a bűnre vezető alkalmakat. Akik azonban összeköltöztek, azok nem tudják azt őszintén megígérni, hogy kerülik a bűnre vivő alkalmat, hiszen már aznap este is egy fedél alatt fogják tölteni az éjszakát, már aznap este is ki lesznek téve a kísértésnek.
Ne vegye ezt büntetésnek vagy sérelemnek, hanem vegye úgy, hogy az egyház igyekszik óvni a házasság szentségét, és azt az isteni törvényt, hogy a házasságra tisztán készüljenek a fiatalok.
Létezik második tisztaság is. Ha esetleg elhatározzák, hogy az esküvőjük előtt fél évig, háromnegyed évig nem lesznek együtt, akkor igazi nagy ünneppé teszik az esküvő ilyen módon is kiböjtölt pillanatát, ilyen módon is átélt örömét. Ebben az esetben, a második tisztaság idején újra gyónhatnak, áldozhatnak.
Azt a kérdést is érdemes feltenniük önmaguknak, hogy ha azt érzik, hogy a kapcsolatuk teljesen beérett, akkor miért várnak még az esküvővel, akkor itt az esküvő ideje. Az esküvő idejét nem anyagi dolgokhoz kell kötni, hanem a kapcsolat állapotához. Ha beérett, ha megszületett Önökben a végérvényes igen, ha kellőképp megismerték egymást, akkor itt az ideje, és árt is kapcsolatnak, ha hosszasan kitolják az időt másodlagos szempontok miatt.