Kezdőlap A lelkiatya válaszol Miért nem szeretnek oly sokan?

Miért nem szeretnek oly sokan?

Keserves az életem, senki sem szeret, a saját fiam sem. Úgy érzem, bárhol megjelenek, kiutálnak. Már nem merek az emberek közé menni.

Távolról nehéz írni, de nagyon sokszor azért utálnak bennünket, mert egyszerűen utálatosak vagyunk. Minden kis hibát észreveszünk, mindenkit kioktatunk, másoknak sok kellemetlenséget okozunk. Ugyanakkor igényeljük, hogy kedveljenek, szeressenek minket, pedig ahhoz, hogy elforduljanak tőlünk, még utálatosnak sem kell lenni, elég ha észreveszik, hogy csak egy tárgynak tekintjük őket, akit jól ki lehet használni. Az önzés legkisebb jele már elég ahhoz, hogy mindenki elforduljon tőlünk. Ha fiának hangoztatja, hogy ha megöregszünk, neked kötelességed minket gondozni, mert ennyi meg ennyi jót tettünk veled, ezt meg kell hálálnod, egy ilyen vagy hasonló prédikáció elég ahhoz, hogy saját gyermeke elforduljon öntől.

Meg kell tanulnunk szeretetreméltóan viselkedni, hogy ne tudjanak nem szeretni minket. Tanulni kell a kisgyermektől: hízeleg, mosolyog, a legmarconább férfi is megsimogatja, megcsókolja. Vagy egy cicuska, egy kedves kutyus addig dörgölődik, kelleti magát, míg az ember kedveskedik neki. Tudom, kicsit furcsa az állatok után a Jóistent előhozni, de hát azok is az Ő kedves teremtményei. Igaz, a parancs az, hogy a Jóistent mindennél jobban szeressük, de „Isten azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk” (Róm 5,8). Tehát Isten volt a szeretetben a kezdeményező, Ő tette felénk az első lépést. A megtestesülés, a Megváltó élete, tanítása, kereszthalála csodálatos bizonysága annak, hogy szinte el van ragadtatva tőlünk, pedig igazán hitvány porontyok voltunk és vagyunk. Ez az Ő módszere, ebben kell Őt minden úton-módon követni, akkor minket is kedvelni fognak az emberek. Aquinói Szent Tamás, a középkor legnagyobb tekintélye szerint az édesanyák inkább arra törekszenek, hogy szeressenek, semmint hogy őket szeressék.

Sienai Szent Katalin így ír: Soha, soha gyűlölködve ne tekintsünk felebarátunkra, hanem vidám szívességgel tegyük feléje mi az első lépést, szeretettel és jósággal nyervén meg őt ügyünknek, a Keresztrefeszítettért. Sajnos, avagy hála Isten, elég gyakran kerülök kórházba. Sokszor bizony nem barátságos fogadtatásban részesülök, amikor mondom, hogy katolikus pap vagyok, de ez egyáltalán nem izgat. Kedves vagyok hozzájuk, nem vitatkozom és pár órán belül kialakul a családias légkör. Természetesen a bűnt nem hagyom szótlanul, leállítom a káromkodást, a mosdatlan beszédet, de pár perc múlva a legkedvesebb vagyok ahhoz, akit előbb talán kemény szavakkal figyelmeztettem. A végén olyan jó velük lenni, hogy könnyezve válunk el egymástól.

Nincs olyan ember, akit az odaadó szeretet meg ne lágyítana. Szíve mélyén mindenki vágyik arra, hogy szeressék és szeressen. Tehát elsősorban önnek is meg kell vizsgálnia saját egyéniségét: mi lehet az oka annak, hogy még a fia sem szereti?! Gondolkozzék el rajta: mindenki gonosz és egyedül csak ön jó és igazságos?! Alig képzelhető el.

Meg kell tanulnia mosolyogni, barátságosnak lenni, szótlanul lenyelni, amire vissza szokott vágni. Meglátja, megváltozik ön körül a világ, kis időn belül szeretni fogják. Olyan örömet érez szívében, mint még soha. Nem menekül majd a társaságtól, családjától, hanem jól érzi magát körükben.

*

Assisi Szent Ferenc haldokolva Jacopa asszonynak üzeni: Hozz abból az ételből is, amilyet készítettél nekem, amikor Rómában beteg voltam. Annyira örül a süteménynek, annak édes íze marad meg a nyelvén, azután szétosztja a testvérek között. Megüzeni még Klára nővérnek, hogy űzze el a szomorúságot, amit érez amiatt, hogy nem látja többé.

(Julien Green: Ferenc testvér)