Gyönyörű, háromszintes házat építettünk. Két évig majdnem beleőszültem az anyagbeszerzésbe, majd’ beleszakadtam a munkába! Képzelje el: mire elkészült, nincs kinek lakni az új házban: feleségem itthagyott, magával vitte mindenemet, a két gyereket. Összeállt valakivel. Most nézhetem egyedül az üres lakást. Később esetleg el kell távoznom albérletbe, és fizethetem hűtlen feleségemnek fizetésem jó részét. Nem értem ezt a helyzetet!
Nem érti, mi történt? Pedig az ön esete nem valami egészen egyedi, soha nem látott, hanem már nagyon is ismert élethelyzet. Gyakran előfordul, hogy a család nem lakja azt a házat, amit maguknak felépítettek, mert amikorra felépül, szétbomlik az életközösség. Sőt, nemegyszer az új ház padlásán felakasztja magát a családfő.
Ez azt jelenti, hogy a házépítés nagyon veszélyes vállalkozás. Annyira, hogy tragikusan megrázza, megváltoztatja mind a férjet, mind a feleséget és az egész családot.
Mennyi lelki és testi tortúrán kell keresztülmenni: hatalmas kölcsönöket aláírni, belegondolni abba, hogy egy életen át havonta jelentős összeg lejön a fizetésből! Az anyagbeszerzésnél magával a lehetetlennel kell megbirkózni, menni egyik építőanyag kereskedésből a másikba. Naponta ezerszer becsapják a mesterek; hol nem jön, hol rossz minőségű a munka. Könyörögni a rokonoknak, hogy jöjjenek segíteni. Állandóan kínálni étellel, itallal, miközben a férj is könnyen rászokhat az alkoholra. A véget nem érő fizikai munka! Mindez átformálja mindkettőjüket.
Egy agyonfáradt, gondokkal kínlódó ember persze figyelmetlen a feleségéhez. Elmaradnak azok a kedves órák, amikor csak egymáséi. A hangulat ideges, feszült. Mindenkihez kedvesnek kell lenni, mert az építkezésnek haladnia kell, hát egymáson vezetik le minden mérgüket. Egyre rosszabb a házasélet. Ha ilyen körülmények között az asszonynak kerül egy olyan férfi, aki szépen szól hozzá, kedveskedik, vigasztalja, nagyon könnyen élettársává szegődik, elfelejtve esküvőt, gyerekek sorsát, építkezést, mindent. Ha visszagondol az életükre, majdnem biztos, hogy ez játszódott le.
Tudom, ahogyan a régi rómaiaknak hajózniuk kellett, úgy sok családnak építkeznie kell, hiszen nincs más választásuk. Csak nagyon okosan kellene hozzákezdeni. Sokat imádkozni – ha az Úr nem építi a házat, hasztalan fárad az ember –, világos értelemmel, nyugodtan és ezerszer meg kellene gondolni, és félretenni minden hiúságot, gőgöt meg majmolást. Egy felesleges helyiséget sem, aminek nincs fontos feladata! Egy forint kölcsönt sem, amire nincs égető szükség! Számba kell venni az egészségi állapotot, a várható segítséget, hol laknak az építkezés alatt, és ezer apró körülményt! A keresztény erkölcstan az okosságot teszi első helyre. Itt is ez lenne a legfontosabb, hogy ne építkezés közben és után sápítozzanak.
Próbálja mindezt megbeszélni a feleségével, talán rájönnek, hol történt a hiba, s akkor megtalálhatják egymást.
*
Mély szakadékból kell kikapaszkodni ahhoz, hogy ismét világossá váljon, minden gond ellenére a családé a nevelés felelőssége. Újra fel kell fedezni az egykor természetesnek tartott áldozatvállalást, önzetlenséget, hűséget, családot, mint közösségi feladatot, a testvérek nevelőerejét, a gyerekekben megtestesülő bizakodást a jövőben. Meg kell tanulni, hogy apai tekintély nélkül nincs nevelés, de a tekintélyt nem adják ingyen. Meg kell tanulnunk szeretni, és ezt csak az édesanya taníthatja meg. Ésszerűnek tűnnék visszatérni a kezdetekhez, nem túlzás-e az ilyen kívánalom? Nem, nem túlzás. Ez a túlélés, a puszta fennmaradás egyetlen esélye.
(Miksa Lajos)